A sajtvilág elitjében

Magyar sajtok a sajtnagyhatalmak soraiban

Minden várakozást felülmúló érdeklődés övezte, és hatalmas sikerrel zárult hazánk legnagyobb sajtünnepe, az I. SZEGA Nemezetek Sajtfesztiválja. Az esemény komoly mérföldkőnek számít, ugyanis a mintegy 40 országot és 6000 tagot számláló Sajtmesterek Nemzetközi Céhe megalapította a Magyar Páholyt, melynek segítségével a magyar sajtok egyre jelentősebb szerepet kaphatnak a nemzetközi színtéren is. Kihirdették a Magyar Sajtok Versenyének győztesét, a Baracskai félkemény sajtot, mely az aranyéremmel belépőt kapott a 2019-es Mondial du Fromage-ra, a világ egyik legrangosabb nemzetközi sajtversenyére, ahol idén a magyarok már otthagyták névjegyüket: a három induló sajt arany-, ezüst- és bronzérmet nyert.

Az I. Nemzetek Sajtfesztiváljának szervezői évekkel ezelőtt azt a célt tűzték zászlajukra, hogy formálják a fogyasztók ízlését; minél több sajtkülönlegességet felvonultatva mutatják meg az érdeklődőknek, hogy megannyi míves sajt létezik.

„Nagy örömünkre a gasztrokultúra egyre nagyobb teret nyer, a sajtok azonban a gasztroforradalomban ezidáig nem kaptak elég hangsúlyos szerepet. Ezen szeretnénk változtatni. Megmutatjuk a közönségnek a legfinomabb külföldi sajtokat, hogy alakuljon, finomodjon az ízlésük, ezzel párhuzamosan pedig erősítjük és kiemeljük a magyar termékeket. Ezért rendezzük meg évek óta a Nemzetek Sajtversenyét, idén pedig első alkalommal a Nemzetek Sajtfesztiválját. A rendezvény minden várakozást felülmúlt. A hatalmas érdeklődés azt bizonyítja számunkra, hogy van igény a minőségi sajtokra, a kifinomult sajtfogyasztásra, éppen ezért haladunk tovább a megkezdett úton, és folytatjuk a kultúrált, minőségi sajtfogyasztás misszióját. Egyebek mellett ezt a célt szolgálja a most megalapított szervezet, a Sajtmesterek Nemzetközi Céhének Magyar Páholya is, melynek Gábossy Árpád nagykövete, Bognár Gábor és Tóth Tamás pedig tagja lett. A nagyközönség ízlésének formálásán túl komoly szakmai szerepet is ellát a társaság. Az elkövetkezendőkben komplex segítséget nyújtunk a sajtkészítőknek a technológiai folyamatoktól kezdve a marketingig számos területen” – mondta Gábossy Ádám, az I. Nemezetek Sajtfesztiválját szervező SZEGA Camembert Kft. ügyvezetője, a Sajtmesterek Nemzetközi Céhe Magyar Páholyának vezetője.

Megosztom