2017 az ő évük volt a moziban

A magyar film idén is nyert egy Oscart, ezúttal Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmjét díjazták. Szintén örülhetett Enyedi Ildikó, aki a Berlinale fődíját hozta el, ahogy Nagy Ervin is, aki a Kincsem főszerepében új magyar nézőszámrekordot könyvelhetett el. Ami pedig a külföldi filmeket illeti: ez az év Gal Gadotról, vagyis a Wonder Womanről szólt, de nagyot ment Jessica Chastain, Emma Stone és Christopher Nolan is. Összeszedtük, hogy kikről szólt 2017 a mozikban.

Gal Gadot

2017-ben Gal Gadot valósággal berobbant a mozikba. Az izraeli színésznő korábban sem volt ismeretlen Hollywoodban, hiszen több részen át alakította Gisele szerepét a Halálos iramban filmekben, de világsztárrá a Wonder Woman tette. Már a tavalyi, rossz emlékű Batman Superman ellenben is látszott, hogy ez a karakter nagyon el lett találva, Wonder Woman saját filmje után pedig már senki nem kételkedett: új szupersztár született. Gadot ráadásul nemcsak jól néz ki, jól játszik, de a szíve is a helyén van: simán otthagyta volna a dollármilliókat hozó franchise-t, ha a Warner nem szabadul meg a zaklatási botrányba keveredett producertől, Brett Ratnertől. A következő Wonder Woman-film 2019-ben érkezik, de addig, legalábbis a pletykák szerint, még láthatjuk a színésznőt Mundruczó Kornél új filmjében, a Deeperben is.


Gal Gadot
Fotó: Albert L. Ortega / Getty Images Hungary

Patty Jenkins

A Wonder Woman több mint 800 millió dolláros bevételével a legtöbb pénzt hozó film lett, amit nő rendezett. Ezzel pedig Patty Jenkins rendező kifejezetten előnyös alkupozícióba került a folytatást illetően. Ki is alkudott magának egy olyan gázsit, amivel a filmtörténet legjobban fizetett rendezőnője lett. (A pontos összeg nem nyilvános, valahol 7 és 10 millió dollár körül lehet.) Ez már csak azért sem kis teljesítmény, mert Jenkins a Wonder Woman előtt hosszú ideig nem rendezett mozifilmet, utoljára 2003-ban A rémet. Ezért egyébként a főszereplő, Charlize Theron Oscar-díjat kapott. Jenkinst most teljesen lekötik a Wonder Woman folytatásának munkálatai, de nagy kérdés, hogy a sorozat után hogyan folytatódik a karrierje. Lehet, hogy ő lesz a második Oscar-díjas rendezőnő Kathryn Bigelow után?


Patty Jenkins
Fotó: Jason LaVeris / Getty Images Hungary

Taika Waititi

Év elején végre a magyar mozikban is megnézhettük az új-zélandi Taika Waititi (Hétköznapi vámpírok) szívmelengető filmjét, a Vademberek hajszáját. A megkeseredett öregember és a kallódó suhanc új-zélandi vadonban játszódó kalandjainak simán az év legjobb filmjei között a helye. Éppen itt volt az ideje, hogy Hollywood is lecsapjon Waititire, és rögtön nem kisebb feladattal, mint az új Thor-film rendezésével bízták meg. (Színészként korábban is sokat dolgozott amerikai filmekben, de rendezőként nem.)


Taika Waititi
Fotó: Kevin Winter / Getty Images Hungary

„Waititi sokkal inkább önironikus, parodisztikus és cinikus is, amit a színészei láthatóan imádtak, úgy meg pláne, hogy a forgatókönyvet a rendező sorvezetőként használta, és a dialógusok nagy részét ott helyben rögtönözték a színészek” – írtuk a filmről, ami a Marvel eddigi legviccesebbje lett, teljesen más, mint az eddigi Thor-filmek. A nézők is nagyon szerették, 800 millió dollár felett hozott a pénztáraknál. 2018-ban Waititi visszatér a színészkedéshez, de reméljük, hogy a rendezést sem hanyagolja, mert az összes eddigi filmjét imádtuk.

Christopher Nolan

Melyik év nem Christopher Nolané? – tehetnénk fel a kérdést, de 2017 még a brit rendező mércéjével mérve is jól sikerült. Második világháborús filmje, a Dunkirk hatalmas kritikai sikert aratott (mi is nagyon szerettük), és a közönség is bírta, annak ellenére, hogy nem volt könnyű darab. Sőt, a dunkirki mentőakcióban részt vevő britek egyike, a 97 éves walesi veterán, Ken Sturdy úgy nyilatkozott: a film annyira hiteles volt, hogy teljesen úgy érezte magát a vetítés alatt, mintha megint ott lett volna a tengeren. A filmet az Oscar első számú esélyeseként emlegetik, akárcsak Christopher Nolant, akit egyébként rendezőként még soha nem is jelöltek a díjra. Pedig Hollywood nem szokott hálátlan lenni azokkal, akik nagy kasszasikereket rendeztek, szóval Nolan esélyei nemcsak a Dunkirk, hanem egész eddigi pályája miatt is jók.


Christopher Nolan
Fotó: Dave J Hogan / Getty Images Hungary

Emma Stone

Emma Stone éve úgy indult, hogy megkapta a legjobb női főszereplőnek járó Oscart a Kaliforniai álomért. Aztán úgy folytatódott, hogy teljesen elváltoztatott külsővel eljátszotta Billie Jean Kinget, a hetvenes évek elejének legjobb női teniszezőjét a Battle of the Sexesben. A partnere Steven Carell volt, aki Bobby Riggs egykori teniszbajnokot alakította. Ők ketten játszották le 1973-ban a Nemek csatáját, minden idők egyik legnézettebb teniszmeccsét. Sajnos ezt a filmet nem mutatták be itthon, pedig a kritikusok imádták, Stone alakítását pedig újabb díjakra tartják esélyesnek.


Emma Stone
Fotó: Fred Duval / Getty Images Hungary

Nyáron aztán kijött a Forbes magazin listája arról, hogy mely sztárok keresték a legtöbbet 2016 és 2017 júniusa között. A tavalyi első, Jennifer Lawrence a harmadik helyig csúszott vissza, az új listavezető a nők között Stone lett, aki ez idő alatt 26 millió dollárt keresett. A következő filmje pedig izgalmasabb nem is lehetne, Jorgosz Lantimosszal (A homár, Egy szent szarvas meggyilkolása) dolgozik együtt egy 18. századi történeten.

Jessica Chastain

Jessica Chastainnél kevés szorgalmasabb színésznő van Hollywoodban. 2017-ben ehhez még nagyon jó szerepeket is választott. Na jó, a holokausztból állatkertes giccsparádét csináló Menedék nem tartozik közéjük, de a Miss Sloane és az Aaron Sorkin rendezte Elit játszma  egyaránt jól sikerült darabok. Előbbiben egy lobbistát alakított, aki semmilyen eszköztől nem riad vissza, ha a kliens érdekeit kell érvényesíteni. Utóbbiban pedig egy exsportolót, aki a világ legexkluzívabb, illegális pókerpartijait szervezte hollywoodi sztároknak, bankároknak, aztán az orosz maffiának.


Jessica Chastain
Fotó: Jun Sato / Getty Images Hungary

„Chastainben tökéletesen megvan az az egyáltalán nem maszkulin, mégis erőteljes, letaglózó kisugárzás, amivel akkor is ő uralja a vásznat, ha amúgy más erős figurák veszik körbe – ezt bebizonyította már a Zero Dark Thirtyben is, és folyamatosan bizonyítja itt is, lehetetlen nem rá figyelni, ha feltűnik a vásznon” – írtuk a filmről. Nagyon csodálkoznánk, ha ezért a szerepért nem jelölnék újra, immár harmadszor Oscarra. Ja, és emellett még arra is volt ideje, hogy zsűrizzen Cannes-ban. (A Miss Sloane-t az HBO-n lehet megnézni, az Elit játszmát pedig január elejétől játsszák a magyar mozik.)

Stephen King

Stephen King ugyan író, nem mozisztár, 2017-ben mégis nagyot ment a mozikban. Bár korábban is előfordult, hogy remekművek készültek a könyveiből (Ragyogás, A remény rabjai) összességében mégis az elbaltázott adaptációk voltak túlsúlyban. 2017-re is jutott egy ilyen, A setét torony félresikerült megfilmesítése, de szerencsére készült két olyan alkotás is, melyek méltók tudtak lenni King könyveihez.


Stephen King
Fotó: Scott Eisen / Getty Images Hungary

A kevéssé ismert, de annál jobb Gerald’s Game (magyarul Bilincsben címmel jelent meg az alapjául szolgáló könyv), melyet kritikusunk „feszült, izgalmas, gusztustalan, de lebilincselő” filmnek látott, és ami a Netflixen most is nézhető. Aztán az Az, a gyilkos bohócról szóló sztori újrafeldolgozása, ami nemcsak egy jó horror, hanem egy torokszorító dráma is lett arról, hogy bánunk a gyerekeinkkel. A sikeren felbuzdulva újra megfilmesítik King egyik legnagyobb könyvsikerét, a Kedvencek temetőjét is. Ha csak fele ilyen jól sikerül, már megérte.

A legmenőbb magyarok idén

Deák Kristóf

Annál kevésbé indulhat jól az év, mint amikor valakinek az első rövidfilmje rögtön Oscart nyer. Márpedig Deák Kristófé így indult, és a Mindenki rendezője később sem nem ült a babérjain. Aláírt a Frank Cottrell Boyce regénye alapján készülő Cosmic című filmhez, amiben egy különleges rendellenességgel élő kiskölyök behazudja magát egy titkos űrutazás legénységébe. Emellett a Paradigm nevű amerikai ügynökség ügyfele lett, akárcsak Adrian Brody, Antonio Banderas vagy Laurence Fishburne.

Enyedi Ildikó

Enyedi Ildikó az 1999-es Simon mágus óta nem készíthetett mozifilmet, az elmúlt években csak rövidfilmeket és az HBO Terápia című sorozatának egyes részeit rendezte. Aztán közel húsz év szünet után megrendezte a Testről és lélekről-t, ami számos egyéb díj mellett megnyerte a berlini filmfesztivál fődíját. Ez a film Magyarország hivatalos Oscar-nevezése is. A két introvertált, súlyos elfojtásokkal küzdő ember szerelméről szóló sztorit a magyar közönség is szerette, eddig közel 90 ezren vettek rá jegyet.

Borbély Alexandra

A Katona József Színház színésznője rögtön első filmfőszerepéért  (Mária a Testről és lélekről-ben) megkapta az európai Oscart, vagyis az Európai Filmakadémia legjobb színésznőnek járó díját. Olyanokat utasított maga mögé, mint Juliette Binoche vagy Isabelle Huppert. Emellett volt egy szuper rövidfilmszerepe (Minden vonal), és játszott a Terápa harmadik, befejező évadában is.

Nagy Ervin

Nagy Ervin Andy Vajna filmügyi kormánybiztos tiltakozása ellenére kapta meg a Kincsem főszerepét. Herendi Gábor rendező jól tette, hogy kitartott mellette: részben neki is köszönhető, hogy a Kincsem A Viszkis mellett az év nagy magyar mozisikere lett, eddig több mint 450 ezer nézővel. Ráadásul Nagy Ervin játszott egy kisebb szerepet a Testről és lélekről-ben is. Arról, hogy hogyan éli meg hosszú mellőzés után a mozisikereket, az Index Kultrovat podcastjában beszélt hosszabban.

Rév Marcell

Rév Marcell operatőr először Mundruczó Kornél Jupiter holdja című filmjével kápráztatta el a közönséget, többek között Cannes-ban is. Még azok is elismerték a film kivételes képi világát, akiket amúgy nem győzött meg a repülni tudó menekült története. Rév legújabb filmje pedig helyet kapott a Sundance fesztivál programjában. Az Assassination Nation című thrillert David Goyer producer korábban A salemi boszorkányok Snapchat-generációnak szóló változataként jellemezte; olyan sztárok játszanak benne, mint Bella Thorne, Bill Skarsgard és Suki Waterhouse.

Törőcsik Franciska

Törőcsik Franciska csak négy éve végzett a Színművészeti Egyetemen, de már komoly szerepeket játszott a Swingben, a Veszettekben és a tavalyi év amerikai meglepetéshorrorjában, a Vaksötétben. Ez a széria 2017-ben is folytatódott, játszott egy kisebb szerepet a Budapest Noirban, és ő volt a Mészáros Márta-féle Aurora Borealis főszereplője, Törőcsik Mari partnere.

A Viszkis

2017 egyértelműen A Viszkis éve volt a magyar mozikban. Már jóval a novemberi bemutató előtt sokat vitatkoztak, foglalkoztak Antal Nimród filmjével. A viszkis rabló, vagyis Ambrus Attila figurája máig megosztja a magyar társadalmat, hatalmas népszerűsége pedig egy sor kérdést felvet. Ezeket a kérdéseket ugyan nem válaszolta meg a film, de Antal Nimród egy pörgős, szerethető akciófilmet készített. Ami könnyen megdöntheti a Kincsem nézőszámrekordját, mivel hetekkel a bemutató után is van érdeklődés iránta.

Megosztom