A Veritas  30 éve kezdett el lakásokat építeni Zuglóban. Az első ház  a Paskál utca 14-ben épült. A környék lakói látták a jó minőségű kivitelezést, ezért egyre többen bízták meg a céget lakásépítéssel.  1990-ben az új GT lehetővé tette, hogy magánszemélyeknek és cégeknek is lehet több lakásuk, ezért lehetővé vált, hogy a cég többlakásos házakat építhetett saját beruházásban. A Veritas élt is  a lehetőséggel és elkezdte saját beruházásban építeni a társasházakat Zuglóban. A cég a saját technológiájának köszönhetően a sok vevő és a jó minőségmiatt hamar piacvezetővé vált. A 90-es évek elején a cég az építőipar mellett a vendéglátás és a szállodaipar felé is nyitott, ezért épített egy panziót és vett egy éttermet a Balatonon.

2003-ban a cég megnyitotta 54 szobás szállodáját Zuglóban a Mogyoródi úton a Puskás Stadion közelében. A Balatonon is terjeszkednek, ott is építettek egy apartmanházat, amit nyáron üzemeltetnek Zamárdiban, a Balaton Sound bejáratánál”– ad helyzetjelentést a jelenről, de a következő éveket is biztos kézzel rajzolja fel.

A lakásépítést jelenleg is folytatják, most adtak át  a 13. kerületben a Petneházy utcában egy 18 lakásos társasházat. Új házaikat Zuglóban építik, valamint  az Angol utcában dolgoznak egy 30 lakásos, Komócsy utcában 9 lakásos   társasházon, várhatóan 2018 őszére készülnek el.

„Mind a mai napig jól megy a cégnek, annak is köszönhetően, hogy fiatal, felkészült, kreatív munkaerővel dolgoznak” – nyugtázza a jelenlegi helyzetet, a cég vezetője végigtekintve pedig különösen fontosnak tartja tudatosságot és a stabilitást.

Tervek között szerepel egy 150 szobás szálloda építése, melynek megvalósításához nagy segítséget nyújthat  a cégnek a   Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program.

http://www.veritas.hu
http://www.hotelveritas.hu
http://www.veritasapartman.hu

Megosztom