Hirdetés

Egymilliárd dolláros pacsit adunk egy aszteroidának

Google Plus


1900 körül egy orosz azt mondta, hogy rájött, miért kiszámíthatatlanok az üstökösök. A NASA 2016-ban azt mondja, a dolog megér egy egymilliárd dolláros küldetést.

A Bennu nevű aszteroidáról hozna haza mintát a NASA legújabb küldetése, az OSIRIS-REx. Az űrszondát cipelő rakéta három hét múlva, magyar idő szerint szeptember 9-én hajnalban indul, ha minden jól megy, 2018-ban éri el a Bennut, és 2023-ban ér vissza.

  • A hétéves küldetés lényege nemcsak az, hogy értékelhető mennyiségű mintát hozzanak vissza a Földre, az OSIRIS-REx-en a mintavevő robotkaron kívül összesen öt tudományos műszer lesz.
  • Egy három kamerából álló vizuális megfigyelő rendszer, amellyel a Bennu feltérképezése mellett a mintavevés helyszínét is ki tudják választani, sőt, a mintavétel maga is látható lesz.
  • Egy lézeres távmérő, ami baromi pontos térérzékelést tesz lehetővé, ráadásul a Bennu domborzati viszonyait is fel tudja mérni.
  • Egy hőkamera, amelynek adatai alapján megfigyelhetik a Bennut elhagyó ásványi anyagok összetételét, illetve az aszteroida hőmérsékleti adatait is.
  • Egy látható fényben és infravörös tartományban működő spektrométert, amellyel a Bennu szerves és ásványi alkotóelemeit kutathatják.
  • Egy diákkísérlet, a REXIS, ami az MIT és a Harvard közös fejlesztése, és röntgensugarakkal vizsgálja majd a Bennu felszínének kémiai összetételét.

Így összefoglalva talán nem tűnik túl izgalmasnak a küldetés, de ha elmondjuk, hogy az egész tulajdonképpen nem más, mint egy orosz hobbifizikus 116 éve kitalált elméletének vizsgálata, talán rögtön érdekesebb lesz a dolog. Iván Jarkovszkij 1900 körül publikálta először azt az elméletet az erőről, amely napsugarak miatt a forgó testekre hat a világűrben. A Jarkovszkij-hatás lényege nagyon röviden a következő.

Különbség bumm és huss között

Az űrben repülő aszteroida pályáját nagy ráhagyással elég könnyű meghatározni. Alapvetően a rá ható gravitációtól függ az egész, elsősorban a Nap, másodsorban az olyan, nagyobb égitestektől függően, melyek mellett az aszteroida elhalad. Azonban az aszteroidák pályáját pontosan elég nehéz kiszámolni, mert az olyan, amúgy apróságnak gondolt dolgok is hatnak rá, mint a napsütés. Jarkovszkij arra jött rá, hogy mivel az aszteroidák is forognak, mint a Föld, ott is van nappal és éjszaka, így ott is van nappali felmelegedés és éjszakai lehűlés. Viszont ezek mértéke az aszteroida egészét tekintve nem egyenletes, lesz egy melegebb oldal.


Mérnökök ellenőrzik a szondát egy pormentes csarnokban
Fotó: NASA / JPL

A melegebb oldalon kiáramló hő az, amely fékezheti vagy gyorsíthatja valamilyen irányba az aszteroidát. A hatás elképesztően kicsi, de ugye a csillagászatban bőven van idő arra, hogy egy-egy apró erőből óriási intergalaktikus katasztrófa, de legalábbis egy bolygóba csapódó aszteroida legyen. A Jarkovszkij-hatás tehát apróság, de pont az az apróság, amelyet figyelve eldönthető, hogy egy potenciálisan veszélyes, Föld-súroló aszteroida eltalál minket, vagy pár ezer kilométerrel elzúg mellettünk.

A Jarkovszkij-hatásról azonban nem tudunk eleget. Pontosabban az aszteroidák felszínéről és a napsugárzással kapcsolatos folyamataikról nem tudunk eleget, szóval a NASA elég régóta tervezgeti, hogy egy ilyen, veszélyesnek gondolt aszteroidát meglátogatva mintát vesznek a felszínt borító porrétegből, a regolitból.

Interplanetáris porszívó

Azt már tehát tudjuk, miért megy oda az OSIRIS-REx, most lássuk, hogy szerez mintát és hogy hozza vissza. A mintavételnek két izgalmas részlete van. Az egyik, hogy a szonda nem száll le az aszteroidán, csak nagyon közel repül a felszínhez és porszívóz némi regolitot. Pontosabban nem is porszívóz, de elég nehéz pontosan körbeírni a folyamatot. A lényeg, hogy a mikrogravitációban nem is olyan egyszerű pormintát venni, hiszen bármilyen külső erőhatástól, mint például egy a közelben piszkálható mintavevő robotkar, szanaszét száll a könnyű por. A megoldás egy olyan porszívó, amely sűrített levegőt pumpál a szívófej köré, hogy az így a helyes irányba megmozgatott por pont a fejben lévő szűrőben essen csapdába. A szonda összesen háromszor próbálkozhat, ha a szenzorok úgy ítélik meg, hogy nem jutott elég minta a szűrőbe, de a mintavétel előtt nagyon komolyan felmérik a felszínt azért, hogy ne kelljen sokat kockáztatni a sikerért.


A szondát ellenőrző kutatók és mérnökök várakoznak a vákuum-kamra körül
Fotó: NASA / JPL

A mintavétel másik érdekes részlete, hogy a 70-2000 grammnyi minta (ha visszaér egy speciálisan erre a célra kifejlesztett, hővédő pajzsba burkolt, ejtőernyős fékrendszerrel felszerelt kapszulában a Földre) egy kisebb részét szétosztogatják a projekten dolgozó tudományos intézeteknek és egyetemeknek, viszont a minta háromnegyedét egyszerűen elteszik a jövő tudósainak.

Ennek egyszerű oka van, a NASA szeretné megvárni, hátha a jövőben kifejlesztett műszerek elég pontosak lesznek ahhoz, hogy a lehető legrészletesebb, ma még elérhetetlen vizsgálatokat végezzék el a komoly gondok árán megszerzett mintán.

Mármint ha egyáltalán lesz minta. Ahogy a célegyenesbe forduló projekt kapcsán tartott sajtótájékoztatón a misszió vezetője, Dante Lauretta fogalmazott: nagyon erősen győzködték magukat arról, hogy a Bennu felszínét por borítja. Ha a por ott is lesz, maga mintavétel sem lesz egyszerű: leszállás, ahogy írtuk, nem lesz, a műszer csak súrolja majd a felszínt, a legjobb hasonlat szerint a szonda ad egy pacsit az aszteroidának. Ahhoz, hogy ez összejöjjön, az OSIRIS-REx 3 méteres távolságra kell megközelítenie a Bennu felszínét, és öt másodpercen keresztül kell tartania a távolságot.

4,5 milliárd évig volt nyugi

Természetesen a küldetés nem csak a Jarkovszkij-hatás miatt fontos. Már az is sok tapasztalatot hoz majd, ahogy a szonda a Bennu körül navigál – az ilyen mikrogravitációban végrehajtott pályamódosításokban szerzett tapasztalat elég sokat érhet bizonyos későbbi küldetésekben, például mikor a NASA egy aszteroidát akar majd a Hold mellé vontatni, vagy ha az űrhajósoknak tényleg azért kell egy Föld-súroló aszteroida mellé indulniuk, hogy eltérítsék azt az emberiség számára végzetes irányból.


Aszteroidákra indított expedíciók az elmúlt években
Fotó: NASA / JPL

Ugyanakkor az is fontos, hogy a Bennu 4,5 milliárd éves, szénalapú összetevőkben gazdag aszteroida, így a minták hatalmas segítséget nyújthatnak abban, hogy megtudjuk, hogy is alakult ki a Naprendszer, meg úgy általában az univerzum. Ha valaki ezt hallva csak legyint, nézze meg, mit hozott ki ugyanebből az alaphelyzetből a New Horizons a Plútónál, vagy épp a szintén aszteroidavizsgáló Philae. Az OSIRIS-REx ráadásul kutatásnak sem mindennapi, a NASA hasonló bolygókutató küldetéseiből nincs túl sok. Legutóbb a marsi atmoszférát vizsgáló MAVEN indult 2013-ban, legközelebb pedig 2018-ban, szintén a Marsra induló InSight lesz hasonló jelentőségű.

Az OSIRIS-REx közepesen drága projekt, egymilliárd dolláros költségvetéssel dolgoztak a kutatók, melyből 183,5 millió dollárt maga a start és az űrutazás visz el. A szonda elméletileg 505 napot tölt majd a Bennu 5 kilométeres közelében az után, hogy 2 év alatt elég közel jut a pályáján az aszteroidához. A remélhetőleg mintával teli szonda 2020 júliusában indul majd el vissza a Földre, és a tervek szerint 2023 szeptemberében ér majd földet Utah államban.

Forrás: index.hu

Képek

 Egymilliárd dolláros pacsit adunk egy aszteroidának Egymilliárd dolláros pacsit adunk egy aszteroidának Egymilliárd dolláros pacsit adunk egy aszteroidának Egymilliárd dolláros pacsit adunk egy aszteroidának

Google Plus

Galéria

 Egymilliárd dolláros pacsit adunk egy aszteroidának
  •  Egymilliárd dolláros pacsit adunk egy aszteroidának
  •  Egymilliárd dolláros pacsit adunk egy aszteroidának
  •  Egymilliárd dolláros pacsit adunk egy aszteroidának
  •  Egymilliárd dolláros pacsit adunk egy aszteroidának

Hirdetés