A Liverpool nyerte a BL-t

A Tottenham Hotspurt verték könnyen egy gyenge Bajnokok Ligája-döntőben. Már a 2. percben betalált Szalah, a kegyelemdöfést a csere Origi vitte be három perccel a vége előtt. Megszakadt Klopp rossz sorozata, a Spursnek nem jött össze az első.

Az angol bajnokság május 12-én véget ért, így bőséges szünet után érkezhetett a meccsre mindkét csapat, a Tottenham és a Liverpool is, rápihenhettek rendesen. Az idő arra is elég volt, hogy Harry Kane, a Spurs legjobbja felépüljön, bár április 9 óta nem játszott, Pochettino edző a kezdőbe tette. Az Ajaxot mesterhármasával kiverő Lucas Moura nem került a kezdők közé. A Liverpoolnál újra összeállt a Mané-Szalah-Firmino-támadósor, utóbbi szintén meggyógyult.

Skomina játékvezető sípszava indította el a meccset, majd állította meg mindössze 25 másodperc után. Mané beadása Sissoko mellkasáról a védő felemelt karjára pattant, a bíró azonnal befújta a büntetőt. Kicsit videózhattak a háttérben, mert Szalah elég sokat állt a labda mögött, de Skomina annyira biztos volt a dolgában, hogy vissza sem nézte a felvételeket. Pedig megtehette volna, a döntés nagyon szigorú volt.

SZALAH SIMÁN BERÚGTA, 1-0-RA VEZETETT A LIVERPOOL A 2. PERCBEN.

A Poolt nagyon megnyugtatta a gól, teljesen le- és visszaállt, a Tottenhamet sem pörgette fel nagyon, tudták, ha kitámadnak, az ellenfél gyors csatáraival azonnal megkontrázza őket. Így támadgattak, de kicsit sem mertek kinyílni, gólhelyzetig sem jutottak.

A 10. percben Szon cselezgetett a büntetőterületen belül, a 20.-ban rosszul vette át Kane nagy kiugratását – ezek voltak a lehetőségeik a szünetig. A Liverpool a 38. percben mozdult ki saját térfeléről, Robertson magas, de középre tartó lövését tolta fölé Lloris. ​

Az első félidő legnagyobb eseménye a 11-esen kívül egy beszaladó nő látogatása volt a pályán, a biztonságiak gyorsan elkapták, és lekísérték. A BL-döntők történetének egyik leggyengébb félidejét láthattuk, az egyik csapat nem akart, a másik nem mert futballozni, a második félidőre odázták a döntést.

A pihenő után sem lett színvonalasabb a játék, a Tottenham az első órában kaput sem talált. Az 53. percben Szalah lövését blokkolták a 16-oson belül, majd szinte rögtön utána Dele Alliét a másik 16-oson. A

65. PERCIG VALÓJÁBAN NEM VOLT GÓLHELYZET A BAJNOKOK LIGÁJA DÖNTŐJÉN.

Jól látszott, hogy a két csapat túlontúl jól ismeri egymást a Premier League miatt, a szezonban kétszer játszottak, mindkétszer a Liverpool győzött.

A 68. percben jött végre egy jó lehetőség, Milner lőtt 16 méterről, 20 centivel a Tottenham kapuja mellé. lloris csak nézte, esélye sem lett volna a lapos labdára.

A Spurs a 70. percben kezdett kinyílni, de csak beadásokig jutott, és azonnal meg is futotta őket a Pool Szalahhal, akinek visszagurított labdája el is jutott az érkező Manéhoz, de csak hosszan tudta átvenni, kirúgták előle a védők.

A 80. percben jött az első igazi gólhelyzet a mérkőzésen, Szon talált kaput 22 méterről, Alisson védett, majd a kipattanóval a csereként beállt Lucas Mourát azonnal megjátszották, felpörgette magának – vagy felpörgött a labda -, a levegőben megrúgta, de pont középre, Alisson ezt is simán védte.

A 84. percben veszélyes helyről kapott szabadot a Spurs, Milner rúgott bele a felugró Rose-ba, Eriksen rácsavarta, Alisson ezt is kitolta. Ez már a Spurs negyedik kaput találó lövése volt, szemben a Liverpool két pontos próbálkozásával, amelyből az egyik a büntető volt.

A 87. percben eldőlt a meccs: egy szöglet utáni kavarodás végén a második félidő elején, Firmino helyére beállt Origihez került a labda, aki 14 méterről laposan kilőtte a bal alsó sarkot, 2-0 a Liverpoolnak.

Az ötperces hosszabbítást simán lepörgette a Liverpool, összességében könnyedén nyerte 6. BEK, illetve BL-trófeáját. Jürgen Klopp, a Liverpool edzője előző hat döntőjét elveszítette – már a Poollal is hármat -, de most megszakadt a rossz sorozata. Harmadik BL-fináléja volt, az első 2013-ban elment neki a BVB élén, a Bayern ellen, a második tavaly, már a Liverpollal a Real Madrid ellen.

FC Liverpool (angol)-Tottenham Hotspur (angol) 2-0 (1-0)

Madrid, Wanda Metropolitano Stadion, 67 ezer néző, v.: Damir Skomina (szlovén) gólszerzők: Szalah (2., 11-esből), Origi (87.)

Liverpool:

Alisson – Alexander-Arnold, Matip, Van Dijk, Robertson – Henderson, Fabinho, Wijnaldum (Milner, 62.) – Mané (Gomez, 90.), Szalah, Firmino (Origi, 58.) 

Tottenham Hotspur:

Lloris – Trippier, Alderweireld, Vertonghen, Rose – Sissoko (Dier, 74.), Winks (Moura, 66.) – Alli (Llorente, 81.), Eriksen, Szon – Kane

A Tottenham elbukta története első BL-döntőjét, egészen simán. Pochettino semmit sem kockáztatott, aztán túl későn kezdték meghúzni a meccset, ami meglehetősen gyenge 90 perc volt.

NEM VOLT PÉLDÁUL EGYETLEN SÁRGA LAP SEM.

A mérkőzés embere a középhátvéd Van Dijk lett, a kupát a csapatkapitány Jordan Henderson emelte fel.

forrás: index.hu

Megosztom