Kobe Bryant özvegye

Hosszú Instagram-posztban köszönte meg az elmúlt napokban kapott hatalmas támogatást a vasárnapi tragikus helikopter-balesetben meghalt Kobe Bryant özvegye, Vanessa saját maga, és három életben maradt lánya nevében.

A lányaim és én szeretnénk megköszönni annak a több millió embernek, akik támogatásukról és szeretetükről biztosítottak minket ebben a borzalmas időszakban. Köszönjük az imáitokat. Szükségünk van rájuk. Teljesen összetört minket szerető férjem és a gyerekeink csodálatos apja, Kobe, illetve szerető, figyelmes és csodálatos lányom, Gianna elvesztése, aki hihetetlen testvére volt Nataliának, Biankának és Caprinak.

Vanessa Bryant együttérzéséről biztosította a tragédia többi áldozatának családját is, akiknek osztozik a fájdalmában. Egyetlen vigasza, hogy tudja, Kobe és Gigi is érezte, mennyien szeretik.

Azzal folytatja, hogy nem tudja, mit hoz nekik az élet a továbbiakban, de egyelőre nem tudja elképzelni az életet elvesztett férje és lánya nélkül. De igyekeznek átvészelni minden napot Kobe és Gigi emlékéért.

Végtelen és határtalan a szeretetünk irántuk

– írja, majd hozzáteszi, hogy semmit sem szeretne jobban, mint megölelni, megcsókolni őket, és hogy újra ott legyenek velük. Vanessa Bryant köszönetet mondott azért is, hogy olyan sokan osztották meg kedves emlékeiket férjéről.

A Bryant család Kobe Bryant alapítványán belül létrehozott egy alapot, amivel a helikopterszerencsétlenség áldozatainak családjait segítik majd.

“My girls and I want to thank the millions of people who’ve shown support and love during this horrific time. Thank you for all the prayers. We definitely need them. We are completely devastated by the sudden loss of my adoring husband, Kobe — the amazing father of our children; and my beautiful, sweet Gianna — a loving, thoughtful, and wonderful daughter, and amazing sister to Natalia, Bianka, and Capri.
We are also devastated for the families who lost their loved ones on Sunday, and we share in their grief intimately.
There aren’t enough words to describe our pain right now. I take comfort in knowing that Kobe and Gigi both knew that they were so deeply loved. We were so incredibly blessed to have them in our lives. I wish they were here with us forever. They were our beautiful blessings taken from us too soon.
I’m not sure what our lives hold beyond today, and it’s impossible to imagine life without them. But we wake up each day, trying to keep pushing because Kobe, and our baby girl, Gigi, are shining on us to light the way. Our love for them is endless — and that’s to say, immeasurable. I just wish I could hug them, kiss them and bless them. Have them here with us, forever.
Thank you for sharing your joy, your grief and your support with us. We ask that you grant us the respect and privacy we will need to navigate this new reality.
To honor our Team Mamba family, the Mamba Sports Foundation has set up the MambaOnThree Fund to help support the other families affected by this tragedy. To donate, please go to MambaOnThree.org.
To further Kobe and Gianna’s legacy in youth sports, please visit MambaSportsFoundation.org.

Thank you so much for lifting us up in your prayers, and for loving Kobe, Gigi, Natalia, Bianka, Capri and me.”

Kobe és Vanessa Bryant 1999-ben találkoztak, a későbbi NBA-legenda akkor 21 éves volt, Vanessa még középiskolás – egy évvel később, Vanessa 18. születésnapja után jegyezték el egymást, majd 2001 áprilisában házasodtak össze. Négy lányuk született, Natalia, Gianna, Bianka és Capri, a 13 éves Gianna szintén a baleset áldozata lett.

forrás:

index.hu
https://www.instagram.com/p/B77K8XWDY7O/

Megosztom