30 bizarr találmány

A 2017-es CES egyik legnagyobb feltűnést keltő, díjnyertes terméke volt a Kérastase Hair Coach néven bemutatott okoshajkefe, ami önmagában jól mutatja, hogy az utóbbi években, évtizedekben nem igazán született az átlagostól eltérő, forradalminak mondható szépségipari találmány. Azt persze majd az idő eldönti, hogy a wifi- és bluetooth-kapcsolatra képes, okostelefonnal összetársítható Hair Coach valóban gyökerestül megváltoztatja-e az iparágat, de arra mindenképp jó apropót kínált már most, hogy kicsit visszatekintsünk a múltba, hogy az elmúlt száz-százötven évben milyen különleges, furcsa, olykor egyenesen bizarr szépségipari találmányok születtek, keltettek visszhangot, vagy tűntek el örökre a süllyesztőben.

Érdekes módon úgy tűnik, hogy a két világháború között voltak a legaktívabbak az innovátorok, mint az az alábbi képes válogatásból is kiderül.

1883-ban, 134 évvel az okoshajkefe előtt találták fel ezt az ötletes eszközt, ami a közepébe beépített kis tartály révén krémet, olajat vagy egyéb bőr- vagy hajápolószert adagolt a fejre fésülködés közben. (Fotó: Buyenlarge / Getty Images Hungary)


Charles Klein londoni feltaláló elektromos – egész pontosan: elektroprofilaktikus – hajkeféje az 1890-es évek végéről. A középen elektormágneses vasrudacskákkal felszerelt készülék elemről is működött, a feltalálója szerint hatásos volt fejfájás és hajhullás ellen is. (Fotó: Science Society Picture Library / Getty Images Hungary)


Az 1920-as években, amikor mindenféle sugárzástól csodás, gyógyító, szépítő hatást reméltek az emberek, mutatták be a Radiostat ránctalanítót is, ami rádióhullámok segítségével fiatalította a nőket. (Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary)


Otthoni barnítólámpa az 1920-as évekből. A napsugárzással vetekedő erősségű fény ellen védőszemüveg viselése volt javallt. (Fotó: Gamma-Keystone / Getty Images Hungary)


Az 1920-as években meglehetősen nagy feltűnést keltett John Popjie professzor találmánya. Radiana, az elektronikus robot mechanikus kezeivel itt épp egy vállalkozó szellemű férfit borotvál, de Radiana tudott főzni, sütni, sőt repülőgépet és autót is vezetni. Igazán nagy kár, hogy később kiderült: a robot belsejében nem bonyolult elektromechanikus szerkezet van, hanem a professzor felesége. (Fotó: Topical Press Agency / Getty Images Hungary)


A huszadik század elején járunk: 1927-ben, a Londonban tartott első Nemzetközi Világítás- és Fűtéstechnikai Kiállításon mutatták be a Sunviray fogászati lámpát. Ma már szinte semmit nem lehet tudni a készülékről, a mi tippünk az, hogy fogfehérítésre, vagy diagnosztikára használhatták, amennyiben persze volt bármiféle hatása. (Fotó: E. Bacon / Getty Images Hungary)


1930-as években mutatták be az olajgőzölős hajbodorítót, amivel tartós hullámot tudtak csinálni a vállalkozó kedvű nőknek. (Fotó: Fox Photos / Getty Images Hungary)


Újabb fantasztikus rádióhullámos találmány a huszadik század első feléből: a Drótnélküli Hullámok fantázianevű fodrászati készülék éteri hullámok segítségével varázsolt hajhullámokat a nők frizurájába. Állítólag. (Fotó: George Rinhart / Getty Images Hungary)


A harmincas években irtóra pezsgett a fodrászati eszközök piaca: ez itt egy kb harminc, a fej formáját követő csőből álló hajszárító, amit a londoni Haj és Szépség Vásáron mutattak be. (Fotó: David Savill / Getty Images Hungary)


Egy újabb hajszárító-prototípus a harmincas évekből. Leia hercegnőnek pont ilyenre lenne szüksége egy alternatív steampunk Star Wars univerzumban. (Fotó: Keystone-France / Getty Images Hungary)


Ez az ugyancsak az 1930-as években kifejlesztett hajszárító mintha egyenesen Fritz Lang 1927-es remekművéből, a Metropolisból merített volna ihletet. (Fotó: Gamma-Keystone / Getty Images Hungary)


Külön cikket lehetne szentelni a harmincas évek hajszárítóinak. Az 1930-as londoni divatvásáron mutatták be a képen látható elektromos készüléket, ami szintén hajlított csövekkel vette körül a nők fejét. (Fotó: Popperfoto / Getty Images Hungary)


1930-as évek, New York, egész testes ultraibolya sugárzásos kezelés homokágyon. (Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary)


1933: Max Factor, a kozmetikai ipar legendás szereplője precíz méreteket vesz egy fiatal nő fejéről egy leginkább kínzóeszköznek tűnő, saját fejlesztésű szerkezet segítségével. (Fotó: General Photographic Agency / Getty Images Hungary)


1935: a szépségipar egyik korai diagnosztikai eszköze, az arcráncdetektor. A gép a benne lévő erős nagyítólencsékkel a szemmel nehezen észrevehető ráncokat, a legkisebb szarkalábakat is kimutatta, hogy aztán a megfelelő bőrápolási kezelést kaphassa a kuncsaft. (Fotó: New York Times Co / Getty Images Hungary)


1935: Rosemary Andree táncosnő elektromos masszázson vesz részt a londoni Gaston & Andree Szépségkultúra Szalonban. (Fotó: Sayers/Topical Press Agency / Getty Images Hungary)


1935: a Le Massosein nevű francia találmány vízsugaras mellmasszázsban részesítette otthonukban a csecsemőjüket szoptató anyákat. (Fotó: Le Figaro Illustré, Mai 1935)


1937: német találmány volt az elektromos izzasztódoboz, bőr-, szív- és és érrendszeri problémák kezelésére. (Fotó: ullstein bild / Getty Images Hungary)


A második világháború évei alatt nyilván nem lehetett rendesen a szépségipari találmányokra koncentrálni. Az 1940-es évektől ennyire telt: a tükrös hátmosókefével használója ellenőrizni tudta, hogy a hát mely része szorul még alapos tisztításra. (Fotó: Allan Grant/The LIFE Picture Collection / Getty Images Hungary)


1952: egy párizsi találmányi vásáron mutatták be a Rotocap névre keresztelt eszközt, amivel könnyen, gyorsan lehet göndör fürtöket varázsolni az egyenes hajból. (Fotó: Intercontinentale / AFP)


1959: a Spot Reducer elektromos kézi masszírozógép szinte leradírozta a nemkívánatos súlyfelesleget a testről. (Fotó: Body Massager Co)


1960: a Firmatron ránctalanító kozmetikai gép egy speciális kesztyű segítségével, elektronikus impulzusokkal stimulálta az arc idegeit. (Fotó: Harry Ransom Center / University of Texas)


1966: frissítő arckezelés jégkockamaszkkal, amit elsősorban színésznők számára fejlesztettek ki, hogy az egyes felvételek között formában tartsa az arcot a smink tönkretétele nélkül. (Fotó: Harry Ransom Center / University of Texas)


Az 1960-as években fejlesztették ki a képen látható turbó légbefúvásos fejmasszázsgépet. (Fotó: Carlo Polito / Getty Images Hungary)


1969: elektromos hátvakarógép. Nem is mondanánk erről többet. (Fotó: Gamma-Keystone / Getty Images Hungary)


1970: Inge Marschall, német színésznő a sminket és frizurát óvó vízhatlan zuhanyozósapka működését demonstrálja. A német találmány nem indult világhódító útra. (Fotó: Keystone / Getty Images Hungary)


1986: Vibrosaun komplex szépségápoló gép egy New York-i szépségszalonban. A készülékbe fekvő vendég az izzasztó és vibrációs masszázs végén úgy érezhette magát, mint aki egy jót sportolt. (Fotó: Barbara Alper / Getty Images Hungary)


1999-ben mutatták be Tokióban a világ első automatikus manikűrprinterét, a Nail More-t, amivel tetszőleges képet, mintát lehet a körömre lakkozni. (A gép maga a háttérben látható.) (Fotó: Yoshikazu Tsuno / AFP)


A 21. század egyik legjelentősebb fodrászati találmánya a Clawz. A floridai Valentino LoSauro a maga által kifejlesztett, ujjra húzható hajnyíró pengékkel állítólag kétszer gyorsabban tudja a kívánt frizurát elkészíteni. LoSauro a kétezres évek elején, két év alatt, 150 ezer dollár befektetésével alkotta meg az Ollókezű Edwárdot megszégyenítő eszközt, ami saját megítélése szerint az olló óta a legnagyobb fodrászati találmány. (Fotó: Barry Bland/Barcroft / Getty Images Hungary)


2010: a Panasonic fej- és hajápoló berendezése először 3D-ben beszkenneli a páciens fejét, majd 16 robotujja mossa, masszírozza azt. (Fotó: Yoshikazu Tsuno / AFP)


A hajápolás új szintje: a 2017-es Consumer Electronics Show-n Innovation Awards díjjal tüntették ki a Kérastase Hair Coach nevű okoshajkeféjét. A kétszáz dolláros készülék fejrészének közepén egy beépített mikrofon bújik meg, ami a fésülködés közben, a hajszálak által keltett hanghullámokat veszi. A nyélbe épített giroszkóp és gyorsulásmérő a fésülködés technikáját hivatott elemezni, a kapott adatokat pedig okostelefonos app dolgozza fel. (Fotó: Alex Wong / Getty Images Hungary)

Megosztom