Természetfotók

Megérkeztek a világ egyik legrangosabb természetfotós díjának idei győztesei. Az angol Természettudományi Múzeum ötvenedik alkalommal meghirdetett nemzetközi pályázatára idén 42 ezer fotót küldtek be, egy kategóriában pedig magyar győztest hirdetett a zsűri.

Michael Nichols ezzel a képpel azt szerette volna megmutatni, milyen lehetett az oroszlánok élete, mielőtt végleg kihal a veszélyeztetett faj. Fél évig követte az állatokat a Szerengeti Nemzeti Parkban; ez a legjobban sikerült fotója. Akár a Disney is használhatná borítóképnek, ha élőszereplős horrorfilmet csinálna az Oroszlánkirályból. Ez a kép kapta az idei pályázat nagydíját.

(Fotó: Michael Nichols / Natural History Museum)

Szerencsétlen Danténak még 14 235 soron át kellett részleteznie az Isteni színjátékban, hogy mi a pokol. Ehhez képest Francisco Negroninak csak el kellett utaznia a chilei Puyehue-Cordón Caulle vulkánhoz, amikor az kitört, és lefotóznia, ahogy a pokoli vihar villámai az olvadó lávába csapkodnak, miközben egy öblös füstoszlop emelkedik az égig. Persze, ez nem ilyen egyszerű: a vulkanikus villám igen ritka természeti jelenség. Ilyenkor a vulkanikus hamufelhő a tornádókhoz hasonló módon forog, így a víztölcsérekhez vagy a forgószelekhez hasonlóan hozhatja létre a villámokat előidéző töltést. (Fotó: Francisco Negroni / Natural History Museum)

Idén először nyerte meg magyar fotós a verseny madár kategóriáját. Bence az utolsó nevezési napon adta be a fotót, és így is sikerült felkeltenie a zsűri figyelmét. Korábban négyszer kapott díjat ebben a kategóriában.

(Fotó: Máté Bence / Natural History Museum)

Egy Szaharában talált – és családjától elválasztott sivatagi rókát árul egy fiú a turistáknak Tunéziában. És ezek tényleg az ő fülei; a nagy hőségben úgy működnek, mint a hűtőbordák. (Fotó: Bruno D’Amicis / Natural History Museum)

Ez tényleg nem egy Boris Vallejo-festmény, ahol a baloldali szögevő madárra már nem jutott színes tinta, hanem egy Ecuadorban készült természetfotó két miniatűr madár párbajáról. Tudták, hogy ez a tarka kis kolibri az egyetlen madárfaj, amelyiknek hosszabb a csőre, mint a teste? (Már ha a farkát nem számítjuk.) Nem véletlenül terjedt el a vicc, hogy a kolibrit úgy kell megenni, hogy kiszívják a csőrén át, és eldobják a maradékot. Épp ezért fotózni is nehéz őket. Jan Van Der Greefnek is csak stroboszkópos vakuval sikerült ezt a képet összehoznia, másodpercenként több mint 60 villanással. Ez kellett ahhoz, hogy a madarak szárnycsapása ne hasson elmosódottnak.

(Fotó: Jan Van Der Greef / Natural History Museum)

Nézzék a fény játékát a vízen! Milyen szép a szürke és fekete árnyalatok finom váltakozása, amint megkapó módon keveredik a sötétkék ragyogó természetességével! Milyen szép a víz fodrozódásának leheletfinom textúrája! És nézzék, ott hasal az egésznek a közepén két párzó béka! (Fotó: Anton Lilja / Natural History Museum)

Will Jenkins egy Costa Rica-i családi vakáción fotózta a közel egyméteres iguanát, ami a hotel tetejéről ugrott le a medence mellé, és körülbelül húsz percig sütkérezett, mielőtt odébb állt. (Fotó: Will Jenkins / Natural History Museum)

A nagy fehér cápa kifordult állkapoccsal próbált szabadulni a horogról, mielőtt megfulladt volna. A fotó Mexikóban készült a Magdalena-öbölnél, a Csendes-óceán partján. A több kilométer hosszú vízfelszíni horogrendszeren évente több tízezer hal akad fönn, és sok közülük veszélyeztetett faj. (Fotó: Rodrigo Friscione Wyssmann / Natural History Museum)

Darumadarakat fotózni Indiában egy BBC-dokumentumfilmbe remek mulatságnak tűnik, hát még akkor, ha ilyen kiváló a végeredmény. Jasper Doest azért fekete-fehérben készítette el a képet, hogy csak a rengeteg daru maradjon fókuszban, és semmi ne vonja el róluk a figyelmet. (Fotó: Jasper Doest / Natural History Museum)

Egy mérgeskígyóval nyilván nehezebb lett volna megcsinálni ezt a fotót – ahhoz sokkal nagyobb lelkierő és ügyesség kell. Viszont még így sem lehetett egyszerű lefényképezni a Spanyolországban látott siklót – Marc Montes is tudta, hogy jól kell elkapnia a pillanatot. Sikerült is: telibe találta a kígyó szemét. (Fotó: Marc Montes / Natural History Museum)

Történet fehérben – ez a kép valódi címe, és nehéz bármit hozzátenni.

(Fotó: Jan Vermeer / Natural History Museum)

Kék jég és pingvinek. Igazi fotó, nem a Super Mario Galaxy egyik jeges pályája. Pedig tényleg úgy néz ki, mint valami renderfotó. (Fotó: Cherry Alexander / Natural History Museum)

Ez még mindig az év természetfotóit bemutató galéria, nem a színvak kortárs művészek kiállítása; egyszerűen így néz ki, ha egy optikai mikroszkópon, úgynevezett fotomikrográfon keresztül készítünk felvételt. Ennyivel persze nem lehet megúszni: a fotósnak is Indiáig kellett utaznia, mire megtalálta a képen látható speciális, ultravékony kvarcdarabot, ami így szűrte meg a fényt. (Fotó: Bernardo Cesare / Natural History Museum)

Az öngyilkos gondolatokat forgató galaktikus kecskebak úgy dönt, hogy mégsem veti le magát az univerzum pereméről, inkább az életet választja. (Fotó: Jim Brandenberg / Natural History Museum)

„Mert ott volt” – mondta flegmán Sir Edmund Hillary, amikor arról kérdezték, hogy mégis miért mászta meg a Csomolungmát. Hasonló indokai lehettek Fabien Michenetnek is, amikor Tahitire utazott, hogy a mélytengeri élővilág összes csodája közül épp ezt az aprócska, háromcentis tintahalat fotózta le. Igaz, ezt az elektroncsővel kombinált színpompás kis űrpolipot nyilván könnyebb megkerülni, mint egy 8848 méter magas hegycsúcsot. (Fotó: Fabien Michenet / Natural History Museum)

Szibériában nem szokatlan, hogy embereket temetnek el, de a fotós önként utazott odáig, hogy beássa magát a hóba, csak azért, hogy egy profi természetfotót készíthessen a rozsdás árnyalatú szajkóról, még repülés közben. (Fotó: Edwin Sahlin / Natural History Museum)

Az oroszlán nem ismeri a metrikus rendszert, de tudja, hány kiló, mekkora erővel tud odacsapni a mancsával, és hogy körülbelül hány kilokalória táplálékot nyerne ki a szúrós kis ellenfélből. Aki viszont jól tudja, hogy támadás esetén megvédik majd a szúrós tüskéi. A kép címe: halálos érintés

(Fotó: Barrie Wilkins / Natural History Museum)

Támadásra kész skorpió, a háttérben atomcsapásszerű naplementével. (Fotó: Carlos Perez Naval / Natural History Museum)

A bunkert a németek építették Lengyelországban, még a a második világháború alatt, de mára csak a romjai maradtak. Łukasz Bożycki egy egész hétre beköltözött a bunkerbe, hogy jó fotókat készítsen az itt telelő denevérekről. (Fotó: Łukasz Bożycki / Natural History Museum)

Balról jobbra: fél antiloptörzs, egy agyar, egy ormány, egy agyar, egy láb, két és fél antilop, két láb, egy antilop, egy elefántláb, és még két antilop. Alul víz, fölül ég, középen Afrika. (Fotó: Frans Lanting / Natural History Museum)

Leopárdbunyó. Mivel a macskafélék mozgását leíró fizikai törvényeket még mindig nem értjük pontosan, nem lehet megmondani, hogy most éppen ki áll nyerésre. (Fotó: Richard Du Toit / Natural History Museum)

Forrás: index