Nők a Golden Globe-on

Szinte mindenki feketében érkezett az idei, 75. Golden Globe-díjátadóra, aminek hangulatára rányomta bélyegét a Hollywoodot alapjaiban megrángató zaklatási botránysorozat. A filmek között a legnagyobb nyertes Martin McDonagh Három óriásplakát Ebbing határában című filmje lett, a sorozatok között pedig az HBO és a Hulu örülhetett, mivel a Hatalmas kis hazugságok négy díjjal, a Szolgálólány meséje két díjjal távozhatott. Az este kapcsán valószínűleg az életműdíjjal kitüntetett Oprah Winfrey beszédéről fognak a legtöbbet beszélni.

A köszönőbeszédek jelentős részében előkerült a #MeToo, illetve a #TimesUp mozgalom, valamint általánosságban a nők, illetve a kisebbségek helyzete. A házigazda Seth Meyers az utóbbi időben rendszeresen nekiment Donald Trumpnak esti talkshow-jában, a gála alatt azonban szinte alig esett szó az elnökről vagy politikájáról.


Fotó: Valerie Macon / AFP

2018, a marihuána végre legális, a szexuális zaklatás végre nem

– ezzel indította az estét a házigazda Seth Meyers, majd megjegyezte: hosszú hónapok után először a férfiaknak ma este nem kell félniük attól, ha hangosan felolvassák a nevüket, vagy írnak róluk az újságok. Megemlítette Harvey Weinsteint, Észak-Koreát és Kevin Spacey-t is, Donald Trumpon viszont nem igazán gúnyolódott. Meyers monológjának egy részét átadta a közönség női tagjainak, amivel előrevetítette az este meghatározó témáját: a nők helyzetét. Végül azzal zárta monológját, hogy mindenkinek nagyon sokat kellett dolgoznia azért, hogy ide jusson, de egészen biztos benne, hogy a nőknek többet. Meyers ezenkívül nem alkotott túl emlékezeteset, az est nagy részében csak pillanatokra tűnt fel, láthatóan azon volt, hogy minél hamarabb kiosszák a díjakat.

Az este sztárja egyértelműen a Cecil B. DeMille-életműdíjjal kitüntetett Oprah Winfrey volt. Beszédében kiemelte, hogy ő az első fekete nő, aki megkapja ezt az elismerést, és biztos benne, hogy ez rengeteget jelent azoknak a fiatal lányoknak, akik látják őt ebben a helyzetben, és arra gondolnak, hogy egy nap ők is megnyerhetik ezt a díjat. Arról is beszélt, hogy ebben az évben a nők lettek a történetek főszereplői, és azt is hozzátette, ez a változás nem csak Hollywoodot érintette.

„Túl sokáig nem hittek a nőknek, mikor felszólaltak a hatalomban lévő férfiak elnyomása ellen, de most eljött az idő, hogy ennek vége legyen” – mondta, ezzel utalva a Time’s Up (Lejárt az idő) nevű kezdeményezésre, amiről bővebben ebben a cikkben írtunk. A zaklatást átélt, kevésbé kiváltságos anyagi és társadalmi helyzetben lévő nők védelmére indított kampány több köszönőbeszédben említésre került, illetve több nyertes is a ruháján viselte kitűzőjét. Oprah azt üzente azoknak a fiatal lányoknak, akik nézik a díjátadót, hogy hamarosan új nap kezdődik. Mint fogalmazott:

nagyon sok nő keményen harcol azért, hogy ők legyenek azok a vezetők, akik elvisznek minket abba az időbe, ahol soha senkinek nem kell többé azt mondania, hogy #metoo.

A beszéd közben a Twitteren szinte azonnal trending tag lett az #Oprah2020. 

A Golden Globe-ot tökéletesen jellemzi, hogy Oprah beszéde után a legjobb rendezőnek járó díjat osztották ki, amiben csak fehér férfiak voltak a jelöltek. Ezt az egyik átadó, Natalie Portman meg is jegyezte, amire a későbbi nyertes Guillermo del Toro látványos fejcsóválással reagált.

Ami a tévés díjakat illeti: az utóbbi idők tendenciája az volt, hogy a Golden Globe a legújabb szenzációt díjazza, ezért is nyerhetett két díjat az Amazon Marvelous Mrs. Maisel című sorozata, amit a legjobb komédiának választottak, míg Rachel Brosnahan lett a kategória legjobb női főszereplője.

Korábban előfordult, hogy rontotta az esélyeket, ha egy sorozatot az Emmy már díjakkal halmozott el, de idén ez sem álhatott a Szolgálólány meséje és a Hatalmas kis hazugságok útjába. Mindkettő megnyerte saját kategóriáján belül a legfontosabb díjakat. Az HBO Hatalmas kis hazugságok című sorozata összesen négy díjjal távozott a gáláról, köztük a legjobb minisorozat kategória díjával. A minisorozatban legjobb női mellékszerepet elnyerő Nicole Kidman köszönőbeszédében kiemelte, hogy az előző generációk feminista munkája nélkül nem tartanánk most itt, közülük is kiemelte és megköszönte édesanyja erőfeszítéseit.

A szintén a Hatalmas kis hazugságok miatt díjazott Laura Dern beszédében arról beszélt, hogy ne csak támogassuk a szexuális erőszak és zaklatás áldozatait, hanem küzdjünk az utólagos igazságszolgáltatásért is, illetve hogy szükség van arra, hogy az áldozatoknak ne kelljen a következményektől tartani, amennyiben felszólalnak egy zaklatási ügyben.

A Szolgálólány meséje lett a legjobb drámai sorozat, Elisabeth Moss pedig a sorozat főszerepéért elnyerte a legjobb drámai főszereplő díját. Köszönőbeszédében azoknak mondott köszönetet, akik elég bátrak voltak ahhoz, hogy felszólaljanak az egyenlőtlenség és az elnyomás ellen. Azt is elmondta, hogy

a nők végre nem szorulnak a történetek perifériáira, hanem azok róluk szólnak, és ők maguk írják.

A Netflixnek nem volt jó estéje, becsületüket Aziz Ansari győzelme mentette meg, aki megkapta vígjátéksorozat kategóriában a legjobb főszereplőnek járó díjat. Sterling K. Brown történelmet írt. Az Emmy-díja után most a Golden Globe-on is nyerni tudott a Rólunk szólban nyújtott alakításával, így ő az első fekete színész, aki elnyerte a legjobb drámai sorozat főszereplőjének járó díjat a tévés kategóriában.

A filmek mezőnyében idén nem volt olyan kiemelkedő győztes, mint a Kaliforniai álom. A legnagyobb sikert Martin McDonagh Három óriásplakát Ebbing határában című filmje aratta, ez lett a legjobb drámai film, kapta a legjobb forgatókönyv díját, illetve szintén ez a film nyerte a legjobb férfi mellékszereplőnek és a legjobb női főszereplőnek járó díjat.

Vígjáték kategóriában a Lady Bird nyert, illetve főszereplője, Saoirse Ronan lett a kategória legjobb színésznője. A férfiaknál James Franco lett a legjobb főszereplő a vígjáték kategóriában, és az öccse mellett Tommy Wiseau-t is felhívta a színpadra, akinek elsőként köszönte meg a díjat. Beszédét a telefonjáról olvasta fel, de ennél sokkal kínosabb volt, hogy amikor Wiseau is a mikrofonhoz lépett volna, Franco egy határozott mozdulattal meggátolta ebben.

Kisebb meglepetésre Gary Oldman lett dráma kategóriában a legjobb főszereplő, aki a legsötétebb órában alakította Winston Churchillt. Korábban kritizálta a díjat átadó HFPA-t, amiért egyesek arra számítottak, hogy esetleg ronthatja az esélyeit. További meglepetés volt, hogy hiába Guillermo del Toro A víz érintése című filmje szerezte előzetesen a legtöbb jelölést, ezek közül végül csak a legjobb rendezést sikerült elnyernie.

A nyertesek listája

Legjobb női főszereplő (tévéfilm/minisorozat)
Nicole Kidman, Hatalmas kis hazugságok

Legjobb férfi mellékszereplő
Sam Rockwell, Három óriásplakát Ebbing határában

Legjobb női főszereplő (vígjáték/musical)
Rachel Brosnahan, The Marvelous Mrs. Maisel

Legjobb női főszereplő (dráma)
Elisabeth Moss, A szolgálólány meséje

Legjobb férfi főszereplő (dráma)
Sterling K. Brown, Rólunk szól

Legjobb sorozat (dráma)
A szolgálólány meséje

Legjobb férfi mellékszereplő (tévéfilm/minisorozat)
Alexander Skarsgård, Hatalmas kis hazugságok

Legjobb eredeti filmzene
Alexandre Desplat , A víz érintése

Legjobbb eredeti filmbetétdal
This Is Me, A legnagyobb showman 

Legjobb színész (musical vagy vígjáték)
James Franco, The Disaster Artist

Legjobb női mellékszereplő (tévéfilm/minisorozat)
Laura Dern, Hatalmas kis hazugságok

Legjobb animációs film
Coco

Legjobb női mellékszereplő
Allison Janney, Én, Tonya

Legjobb forgatókönyv
Martin McDonagh, Három óriásplakát Ebbing határában

Legjobb idegen nyelvű film
In the Fade (Németország/Franciaország)

Legjobb férfi főszereplő (tévéfilm/minisorozat)
Ewan McGregor, Fargo

Legjobb sorozat (vígjáték/musical)
The Marvelous Mrs. Maisel 

Legjobb férfi főszereplő (vígjáték/musical)
Aziz Ansari, Master of None

Legjobb rendező
Guillermo del Toro, A víz érintése

Legjobb tévéfilm/minisorozat
Hatalmas kis hazugságok

Legjobb színésznő (musical vagy vígjáték)
Saoirse Ronan, Lady Bird

Legjobb film (vígjáték/musical)
Lady Bird

Legjobb film (dráma)
Három óriásplakát Ebbing határában 

Legjobb színésznő (dráma)
Frances McDormand, Három óriásplakát Ebbing határában

Legjobb színész (dráma)
Gary Oldman, A legsötétebb óra

Megosztom