Mindig VERITAS

Horváth János a Veritas cégcsoport tulajdonosa 1985-ben kezdte felívelő pályáját. Először megbízásos alapon, majd mint befektető építtette házait. A 90-es években Zuglóban piacvezetővé vált. Főleg társasházak építésével foglalkozik, de gránit irodaház, sőt hotel is fűződik a nevéhez. A közel harminc év alatt több mint ötven társasházat álmodott és valósított meg. Szakmai reputációjának köszönhetően még ezekben a nehéz időkben is talpon tudott maradni.

Hogy kezdődött?
Gyerekként is építőkockákkal játszottam, s a mai napig a játékom, a hobbim az építkezés. A vizuális tervezés a mindenem. Szeretem kitalálni a saját házaimat. Képes vagyok egy üres telken 3 D-ben látni magam előtt a majdani kész projektet, fejben körbejárom a megálmodott épületet.

Mások tönkrementek, ön fennmaradt. Mi a titka?
Már fiatalon vállalkozó akartam lenni. Éreztem magamban az erőt, a kitartást, a tehetséget. Azon szerencsések közé tartozom, akik nem csak megálmodták, hanem felépítették saját karrierjüket.

Milyen volt régen és ma vállalkozni?
Régen egyszerűbbek voltak a szabályok. Minden könnyebb volt, s ami a legfontosabb, az embereknek volt pénzük. A hőskorban hetente több ingatlant lehetett eladni, mint mostanság egy év alatt. Manapság eltűnt a haszon, az építők a fennmaradásért küzdenek. Ellentmondásos a piac. Az emberek elvárják, de nem akarják megfizetni a minőség árát.

Jelenleg milyen projekteken dolgozik?
Pillanatnyilag a XIII. kerületi Rokolya utca 30. szám alatt vannak még eladó 44 és 53 nm-es lakásaink. A XIV. kerületi Szabács utcában, a Bosnyák tér mellett 58, 70 és 103 nm-es tetőteraszos lakásaink vannak, illetve a Paskál utcában 60 és 67 nm-es tetőteraszos penthouse eladó. A következő társasházaink szintén Zuglóban a Komocsy és a Fűrész utcában épülnek.

Másik elfoglaltságom a Hotel Veritas irányítása. A hotel a Sportaréna mellett található, 54 szobás, légkondicionált, étteremmel, garázzsal és konferenciateremmel van ellátva. Az étterem konyhája nagyon jó, igazi magyaros ízekkel dolgozunk. Ez egy igazi kihívás, egy 7P-s feladat, ahol mindig történik valami.

Távlati tervek?
Már túl vagyok az álmodozásokon, sőt azok megvalósításán is. Most már a befektetések érdekelnek. Több szabadidőre törekszem, az életminőség nagyon fontos lett számomra.

Ez milyen változásokat jelent a hétköznapjaiban, a rohanó világunkban?
Én már nem rohanok. Most már az szerez örömet, hogy arra van időm, amire akarom. Mondhatnám a hajós példát, sok embernek van hajója, jachtja, vitorlása, de nincs idejük élvezni.

Ezek szerint ön már élvezi az életet…
Megtanultam megbecsülni az engem körülvevő dolgokat, értékeket, a családomat. Ma már nem az az elsődleges, hogy minél nagyobb cégem legyen, hanem hogy minél jobban éljek. Sok időt fordítok az egészségem megőrzésére, amit leginkább a sporton keresztül lehet. Síelek, teniszezem, vitorlázom.

Veritas Invest Zrt.                                                        Hotel Veritas

1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 86.                    1143 Budapest, Mogyoródi út 8.

+36 1 383 0983                                                           +36 1 273 2233

e-mail: veritas@veritas.hu                                            e-mail: hotel@veritas.hu

www.veritas.hu                                                             www.hotelveritas.hu

Megosztom