Passzív ház medencével

Ócsa kedvelt városrészében, Csűrkerten eladó 179 millióért egy 2015-ben épült, intelligens, 5+2 szobás, dupla fürdőszobás passzív ház, amelyhez háromállású garázs, hatalmas terasz, kültéri medence, nagy kert is tartozik. Innen busszal, autóval, vonattal harminc perc alatt benn lehet lenni Budapesten, a városközpontban” – bocsátotta előre érdeklődésünkre a tulajdonos, aki kiemelte, hogy a napkollektorok eltartják a 360 négyzetméter alapterületű, luxus kivitelű, fényűzően berendezett házat. Hozzátette, hogy a medence pénzbe kerül ugyan, de szavai szerint „négy napelemmel ez is áthidalható.

Az 1100 négyzetméteres telken álló családi házban az amerikai konyhás nappalin kívül két, külön bejáratú hálószoba is van, az egyikhez jakuzzival is felszerelt fürdőszoba társul, a másik, hasonlóképpen impozáns – hidromasszázs-káddal ellátott és üvegfallal leválasztott – pedig a szülői hálóhoz tartozik.

A tulajdonos a pazar bútorok, az egyedi belsőépítészeti megoldások, a kamerarendszer vagy az összehajtható tapéta-televízió megemlítése mellett külön kitért a hátsó traktusra.

„Birodalmunk végében egy külön, elhúzható kerítéssel zárható kutyafuttató található. Itt akár egy nagy játszótér, raktár, szauna vagy éppen egy kisebb sportpálya is kialakítható”.

Megosztom