150 000 000 000 dollár lett
A Trump-kormány azt tervezni, hogy privatizálja a Nemzetközi Űrállomást (ISS): a világ legdrágább létesítményének finanszírozását a jövőben a magánszektorra bíznák, mert kell a pénz, hogy a következő évtized közepéig embert juttassanak a Holdra. De fenntarthatják-e a privát űripari cégek a méregdrága ISS-t? Bár vannak bizakodó hangok, a szakértők szerint nem kizárt, hogy 2030-ra nem lesz állandó űrállomás a fejünk fölött.
Az amerikai Kongresszus 2014-ben döntött a Nemzetközi Űrállomás finanszírozásának tízéves meghosszabbításáról. A tudománynak ez jó hír volt, a többiek meg se hallották. Miért is hallották volna? 2024 messze volt, az ISS szintén, és a földlakók többségének legfeljebb akkor jut eszébe az űrállomás, ha nyáron hullócsillagnak nézik. Ehhez képest az ISS igen drága mulatság: a puszta fenntartása is évi három-négymilliárd dollárba kerül.
A NASA ÉVES BÜDZSÉJÉNEK NAGY RÉSZE AZ ISS FINANSZÍROZÁSÁRA MEGY EL.
Az adófizetőknek egyre nehezebb elmagyarázni, hogy erre mi szükség van. Volt idő, amikor még szívesen nyitották ki a tárcájukat: a hidegháború idején, amikor a szovjetek és az amerikaiak a világ minden kincsét hordozórakétákra, űrsiklókra, műholdakra és Hold-missziókra költötték. A műszaki és tudományos fejlesztések anélkül demonstrálhatták a rivális nagyhatalmak felsőbbrendűségét, hogy háborút kellett volna indítaniuk egymás ellen.
A fejlesztési költségeket (a Vasfüggönytől nyugatra) az adófizetők, illetve (a Vasfüggönytől keletre) a nép állták. Az adófizetők élvezték az űrtechnológia melléktermékeit, mint a teflont, a tépőzárat, a füstszenzort, a műholdat, a nép meg békekölcsönnel finanszírozta a szovjet ballisztikusrakéta-fejlesztést, amíg be nem ütött a peresztrojka. Aztán a hidegháborúval a fegyverkezési verseny is véget ért. Nemcsak a Hold-utazás, de még a szuperszonikus utasszállítók is eltűntek. Az ég helyett a telefonunkat bámuljuk; a kozmikus kirajzás helyett az információs társadalmat választottuk.
Az űrkutatás és az atomháború kimentek a divatból. A kettőt igenis lehet együtt említeni. 30 éve az űrprogram finanszírozása katonai kérdés volt, de ma már nem a Csillagháborús tervre (SDI) mennek a milliárdok, hanem űrben született medúzák tanulmányozására.
Tízszeres távolság
A Nemzetközi Űrállomás az Egyesült Államok, Oroszország, az Európai Űrügynökség, Japán és Kanada közös projektje. 2000 óta állandó emberi személyzet teljesít szolgálatot az állomáson. Alighanem a legdrágább és legbonyolultabb konstrukció, amit az emberiség valaha épített. Drága bizonyítéka annak, hogy több nemzet legjobb koponyái a világpolitikai helyzettől függetlenül végezhetnek közös tudományos kutatást. De már így is egy vagyonba került, és amíg működik, addig végeláthatatlanul enni fogja a pénzt.
A Trump-adminisztráció ennek véget akar vetni. A prioritásokat 384 000 kilométerrel arrébb helyezték: a Holdra. A Tudományos, Űrkutatási és Műszaki Házbizottsághoz benyújtott rendeletben
FELSZÓLÍTOTTÁK A NASA-T, HOGY 2025-RE FEJEZZÉK BE AZ ISS KÖZVETLEN FINANSZÍROZÁSÁT, ÉS HELYETTE KÜLDJENEK EMBERT A HOLDRA.
Egy ilyen döntést vagy-vagy alapon kell meghozni. A NASA éves büdzséje kevesebb mint húszmilliárd dollár; egy Hold-utazást és az ISS fenntartása egyrészt megterhelné a büdzsét, másrészt mindkét feladat teljesen más hosszú távú stratégiát kíván. Csak egy maradhat.
Jogos kérdés, hogy az űrállomásnál nem jobb befektetés-e a Hold-misszió vagy az aszteroidabányászat? Elvégre az közvetlen hasznot is hajthat. Vagy embert küldeni a Marsra? Hajaj. Egy másik égitest kolonizálása mennyivel nagyobb szám már, mint mikrogravitációs hülyeségekkel szöszmötölni egy űrlaboratóriumban, ahová csak orosz űrtaxi jár, fejenként nyolcvanmillió dolláros fuvardíjjal?
Fontos kérdések ezek, mert rávilágítanak: mindenki mást gondol arról, hogy mit is kéne csinálnia a NASA-nak. Az ISS hasznosságáról is kell vitatkozni. Az űrállomáshoz köthető tudományos és műszaki fejlesztések közül megemlíthető a lézeres látásjavítás; a precíz orvosi robotkarok; a csontritkulással kapcsolatos vizsgálatok; a NASA speciális víztisztító készüléke; az egyre fejlettebb vakcinák; vagy az űrből végezhető vízminőség-ellenőrzés. És csak az ISS-en lehet tanulmányozni, hogy hosszabb távon hogy hat a mikrogravitáció az emberi szervezetre. Pótolhatatlan adatok lesznek ezek, ha tényleg meg akarjuk vetni a lábunkat egy másik bolygón.
Csakhogy a kutatási eredmények hasznosságáról nem a tudomány dönt, hanem a politika. A Trump-kormány részéről a Hold-misszió erőltetése inkább azt sugallja, hogy egy gyors, látványos diadalt akarnak az amerikai űrprogramnak. Az Apollo–11 Holdra szállását az egész világ lélegzet-visszafojtva nézte. Több mint fél évszázaddal később igazán elbírna egy ismétlést a műsor, egyben jó alkalmat adna egy kis kakaskodásra Kínával, akik ugyancsak a Holdra készülnek.
DE HA EZT ÚGY ÉRIK EL, HOGY HAGYJÁK SZÉTHULLANI AZ ŰRKUTATÁS EGYIK CSÚCSMŰVÉT, AZ ÓRIÁSI ARCVESZTÉS LESZ. ANNAK MILYEN ÜZENETE LESZ, HA AZ AMERIKAIAK ELVESZÍTIK A MAI DOMINANCIÁJUKAT EGY 60 ÉVVEL EZELŐTTI ADÁS ISMÉTLÉSÉÉRT?
Az elmúlt években az Egyesült Államok világpolitikai dominanciája meggyengült. A Trump-kormány keresztbe tett a klímaváltozás elleni harcnak, a globális pénzforgalom és kereskedelem súlypontjai áthelyeződtek, az ország katonai és politikai szövetségeseivel hűvösebbé vált a viszony, a demokratikus alapjogok melletti büszke kiállást pedig alt-rightos nácik és metoo-botrányok szaggatják. De az űrkutatásban még mindig az Egyesült Államok a világ vezető nagyhatalma. Egészen addig, amíg ki nem engedi a kezéből a Nemzetközi Űrállomást. Ha megtenné, alighanem Oroszország és Kína örömest a helyére lépnének.
De miről is beszélünk; hiszen Trumpék nem akarják elsorvasztani az ISS-t, csak rábíznák a magánszektorra a finanszírozását! Legalábbis úgy képzelik, hogy ez működhet.
Pénzt nem termel, de azért eladó
Vezető szuperhatalom elsőrangú űrállomásának működtetéséhez biztos szakmai háttérrel és magas önálló jövedelemmel rendelkező kockázatitőke-befektetőt keres.
– körülbelül így lehetne összefoglalni a Washington Post által közölt belsős NASA-dokumentum lényegét. Szó szerinti fordításban meg így:
A döntés, hogy 2025-re szüntessük meg az ISS szövetségi támogatását, nem jelentené egyben a platform végét is. Lehetséges, hogy az ipar hasznosíthatja az ISS bizonyos részeit, mint a jövő kereskedelmi platformjának egy részét. […] A NASA a következő hét évben nemzetközi és kereskedelmi partnereket fog keresni, hogy az állomás folyamatos emberi felügyelet alatt álljon, és maradjon alacsony Föld körüli pályán.
Izgalmas terv, de aki azt hiszi, hogy a magánszektor az egyik pillanatról a másikra át tudná venni a NASA fele munkáját, az óriásit téved.
Az űrprivatizációnak is vannak evangelistái, mint például és természetesen Elon Musk, a Tesla és a SpaceX vezérigazgatója, aki minden őrült ötletre ráugrik, amiben űr van meg rakéta. Amikor a Wired legutóbb az űrállomás jövőjéről kérdezte, Musk válasza azt sejtette, hogy szerinte is megkopott az ISS coolness faktora:
„FEL KELL HÍVNUNK AZ EMBEREK FIGYELMÉT AZ ŰRÁLLOMÁS ELKÉPESZTŐ MIVOLTÁRA!”
Alighanem ő is érzi, hogy az átlagembert legfeljebb akkor érdekli az ISS, ha Chris Hadfield gitározik rajta. Musk viszont lát benne fantáziát, hogy egy napon magáncégek hasznosítsák az állomást – például internetes jeltovábbításra, vagy veszélyes viharok és mezőgazdasági krízisek megfigyelésére. De promóciós szempontból ő is nagyobb dobásnak tartja a Hold-utazást:
„HA TÉNYLEG FÖL AKAROD TÜZELNI A KÖZVÉLEMÉNYT, ELŐSZÖR EGY HOLDBÁZIST KELL ÉPÍTENED, AZTÁN CÉLOZD BE A MARSOT!”
Ezzel Robert Bigelow, a Bigelow Aerospace veteránja is egyetértett, mármint a Holdat célzó törekvésekkel. Szerinte viszont azért kell az Egyesült Államoknak először a Holdra érnie, mert ha Kína ér oda elsőként, ők gyűjthetik be a Hold felszínén található értékes ásványokat. Ez a megjegyzés is azt sejteti, hogy a magánszektor szívesen áldoz az űrkutatásra, ha tudja, hogy a befektetése idővel megtérül.
A magántőke és az űrkutatás fogalmát manapság olyan gyakran emlegetik együtt, mint a ginét a tonikéval. Ma látszólag ezek a magáncégek uralják az űrkutatást. A SpaceX és az Orbital ATK rendszeresen szállítanak rakományt az ISS-re, és a SpaceX nemrég tesztelte új hordozórakétáját, a Falcon 9 Heavy-t. A szállítmányozókhoz rövidesen csatlakozhat a Sierra Nevada Corporation; Bigelow cége csatlakoztatható hotelmodulokat tervez, ahol űrturistákat láthatnának vendégül. Az Űrtudományok Fejlődéséért Központ pedig az ISS gazdaságtudományával foglalkozik.
Érdeklődés van, pénz van, ambíciók vannak; erre lehetne építeni. De a privát űripari cégek nem juthattak volna idáig az amerikaiak állami szerepvállalása nélkül. És ha az ISS-től megvonják az állami támogatást, a mostanra kialakult forgalom szinte a nullára fog visszaesni.
A magánszektor még nincs olyan állapotban, hogy önállóan biztosítsák az alacsony Föld körüli pálya folyamatos forgalmát. Ennek hosszabb az átfutási ideje. A kaliforniai startupkultúrafelvirágzásához is az kellett, hogy az állam évtizedeken át támogassa a kutatás-fejlesztést és a STEM szakmákat a Szilícium-völgyben. Ez később busásan megtérült, amint kinőtt belőle az ITipar, a legnagyobb technológiai cégek, a kisebb magánvállalatok, majd a néhány fős garázscégek. Épp a Szilícium-völgy példája igazolja, hogy nem szerencsés a piacra bízni az alapkutatásokat. Mivel azok nem hoznak közvetlen hasznot, senki nem fogja támogatni; csakhogy ez kimutatható mértékben veti vissza az innovációt.
Magánúton menthetetlen
Ezek a forgatókönyvek azzal számolnak, hogy a magáncégek csakugyan átveszik az ISS irányítását és finanszírozását; a Trump-kormány a költségvetésben el is különített 150 millió dollár támogatást azoknak a cégeknek, akik ezt proaktívan támogatják.
DE AZ ISS NEM SZÜNTETHETŐ MEG CSAK ÚGY. ENNEK PÉNZÜGYI, TUDOMÁNYOS ÉS POLITIKAI OKAI IS VANNAK.
Kezdjük a pénzügyiekkel: az űrállomás fenntartási és üzemeltetési költségei pokolian magasak. Az oroszok több mint 80 millió dollárért juttatnak el az űrállomásra egy személyt, és az amerikai alternatíva sem sokkal olcsóbb: a SpaceX 62 millió dollárt kér egy Falcon 9 indításáért. Ha egy magáncég egy űrlaboratóriumot akar üzemeltetni az ISS-en, jobb, ha felkészül rá, hogy a járulékos költségek is több tízmillió dollárt fognak kitenni.
Ezeket a költségeket az űrturizmus sem csökkentheti. Az ISS ma hat embert tud befogadni. Bár egy külső modullal ezt fel lehet tornázni kilencre is, a legénység túlnyomó többségének mérnöknek vagy pilótának kell lennie, így csak néhányan lehetnének űrturisták. Ha minden vendégre hét hivatásos asztronauta jutna, az űrhotelből sem jönne be túl sok pénz, bármilyen luxushotellel is bővítenék az oroszok az ISS-t.
És ott van a politikai ellenszél is. A demokrata párti szenátor, Bill Nelson közölte, hogy foggal-körömmel harcolni fog az űrállomás mögüli kihátrálás ellen. A Trump-adminisztráció ötletét még a republikánusok sem fogadták túl szívélyesen. Ted Cruz texasi szenátor szerint a privatizációnak már a gondolata is röhejes.
Egy fiskális konzervatívnak egyértelmű, hogy az egyik legostobább dolog, amit elkövethetsz, az az, hogy megszüntetsz olyan programokat, amikbe milliárdokat öltél, és még bőven van benne potenciál.
– mondta Cruz.
A szenátor szigorú kijelentése persze részben arról szólt, hogy hazabeszélt a szavazóinak.A kedvező adózási feltételeket kínáló Texasban több űripari cég is működik, például Jeff Bezos Blue Originje. Mert igaz, hogy az ISS viszi az adófizetők pénzét, de egyúttal munkahelyeket is teremt: az űripar beszállítói minden egyes csavarból profitálnak, amit az ISS-en használnak.
Még szerencse, hogy a Nemzetközi Űrállomás nem egy olyan projekt, amit egy elnöki rendelet egy tollvonással eltörölhet. 2010-ben Obama is le akarta állítani az Ares V rakétagyorsító és az Orion űrkapszula fejlesztését, de a Kongresszus és az űripar nyomására végül meghátrált. (Az Ares-projekt azóta Space Launch System néven fut.) A Nemzetközi Űrállomás egyike a kiirthatatlan állami projekteknek. A Kongresszusban alighanem soha nem sikerülne megszerezni az eleresztéséhez szükséges szavazati többséget.
És nem véletlenül van ott az ISS nevében a nemzetközi szó. Bár az Egyesült Államok a fő finanszírozója, az ISS több nemzetközi űrügynökséggel és űripari beszállítóval működik együtt. Ha az ő fejlesztési lehetőségeiket idő előtt megszüntetik, az egyértelmű szerződésszegésnek minősülne, és nagyjából pofán köpne mindent, amit a nemzetközi diplomáciáról ismerünk.
Az ISS-nek azonban van egy megfizethetetlen szimbolikus értéke is. Gondoljunk csak bele: a világ legmagasabb műszaki színvonalú létesítménye egy méregdrága űrprojekt, ami nemzetek fölötti példátlan együttműködésben jött létre, pedig se emberölésre, se pénzkeresésre nem alkalmas, csak tudományos munkára. Eszerint egy magasabb cél érdekében túl tudunk lépni az érdekellentéteken, és együtt tudunk működni, méghozzá a tudomány nevében. Ez reményt ad; elhiteti, hogy érdemes volt lemászni a fáról, és a reflexeink helyett az eszünkre támaszkodni.
Rosszul venné ki magát, ha a szimbólum lángoló roncsai a Csendes-óceánban végeznék.
