Meghalt II. Erzsébet királynő

96 éves korában meghalt II. Erzsébet királynő – jelentette a Buckingham-palota csütörtök este fél 8 után.

Nem a korona közvetlen közeléből indult

Elisabeth Alexandra Mary Windsor, a későbbi II. Erzsébet királynő 1926. április 21-én született Londonban. Születésekor még messze állt a koronától: nem apja, a későbbi VI. György, hanem nagybátyja, a későbbi VIII. Eduárd volt a trón várományosa.

Jövőjét azonban már Winston Churchill is előrevetítette, amikor 1928-ban azt mondta róla, hogy csecsemőként is van karaktere, körbevette valamiféle felséges aura, és élénken reflektált a körülötte zajló eseményekre. A családban csak Lilibetnek becézett kislány – ezt a királyi családban sokáig élő becenevet azért kapta, mert kicsiként nem tudta kimondani a saját nevét – gyakran meglátogatta nagyapját, V. Györgyöt a Buckingham-palotában. V. György annyira megkedvelte Erzsébetet, hogy titkon azt remélte, egyszer majd valahogy belőle lehet a britek királynője.

VI. György és Erzsébet anyakirályné lányukkal, a későbbi II. Erzsébettel
Fotó: Popperfoto / Getty Images Hungary

V. György halálakor legidősebb fia, Eduárd lépett a trónra 1936 januárjában, azonban uralkodása nem tartott sokáig. Még az év decemberében lemondott a trónról, hogy feleségül vehessen egy kétszeresen elvált amerikai színésznőt (Wallis Simpsont), aki nem volt arisztokrata származású. Albert yorki herceget VI. György néven koronázták meg 1937-ben.AZ AKKOR MÉG MINDIG CSAK TIZENEGY ÉVES LÁNYA HIRTELEN ELSŐ HELYRE KERÜLT A TRÓNÖRÖKLÉSI RENDBEN.

Már addig sem szokványos életet élt, de innentől minden megváltozott, és a szüleivel és testvéreivel a Buckingham-palotába költöző Erzsébet már gyerekkorától kezdve készült a későbbi uralkodásra. A második világháború alatt fiatal hercegnőként megtanult katonai teherautót vezetni, 1940-ben pedig megtartotta emlékezetes első nyilvános beszédét, amelyben a Londonból evakuált gyerekekbe próbált lelket önteni. A háború végén Erzsébet meggyőzte a szüleit, hogy 1945-ben testvérével, Margit brit királyi hercegnővel együtt ünnepelhessenek az emberekkel. Aggódott, hogy felismerhetik, de azon ritka alkalmak egyike volt, amikor ilyen közelről csatlakozhatott későbbi alattvalóihoz. Egész élete egyik legemlékezetesebb élményeként maradt meg benne a közösen átélt megkönnyebbülés érzése.

21. születésnapján indult első hivatalos külföldi útjára, Dél-Afrikában beszélt arról, hogy a nemzetközösség szolgálatának szenteli életét. A fiatalon felvállalt feladatok fontos szerepet játszottak jellemfejlődésében, az uralkodás súlyából pedig ízelítőt kaphatott, hiszen miután VI. György egészsége rosszabbodott, egyre több eseményen képviselte apját, a királyt. Rendszeresen kapott saját parlamenti jelentéseket is.

Fülöp herceg végig elkísérte

Későbbi férjével, Fülöp herceggel 13 éves korában találkozott először, hosszas ismeretség után házasodtak össze. Harmad-unokatestvérek voltak, de Fülöp hercegnek le kellett mondania dán és görög címeiről, valamint be kellett lépnie az anglikán egyházba. Az esküvő reggelén megkapta az Edinburgh hercege címet leendő apósától, VI. György királytól. Az esküvőt 1947. november 20-án tartották a Westminster-apátságban. A világraszóló eseményt a BBC Rádió élőben közvetítette, és 300 millió ember hallgatta. Erzsébet később azzal is rekordot döntött, hogy ő volt a legtovább házasságban élő brit uralkodó.

II. Erzsébet Kanadában 1976-ban
Fotó: Jeff Goode / Getty Images Hungary

Már megkoronázása előtt két gyermekük született, köztük a legidősebb, a most Erzsébet után trónra lépő Károly walesi herceg és Anna brit királyi hercegnő. Már királynő volt, amikor megszületett András yorki herceg és Eduárd wessexi gróf is. Habár hivatalos elfoglaltságai miatt volt, hogy sokáig távol kellett lennie gyermekeitől, II. Erzsébet amikor csak tudta, mindenben támogatta őket, de a legtöbben András herceget tartották a kedvencének.

Élőben közvetítették a koronázást

II. Erzsébet éppen Kenyában járt 1952 februárjában, amikor férje, Fülöp herceg elmondta neki, hogy apja, az 56 éves VI. György meghalt. Így a még mindig csak 25 éves hercegnő lett Nagy-Britannia királynője. A hivatalos koronázást 1953. június 2-án tartották a Westminster-apátságban, Londonban. A britek kétszeresen is örülhettek, ugyanis aznap érkezett a hír, hogy Edmund Hillary megmászta a Mount Everestet. Ez volt az első koronázás, amelyet közvetített a tévé, nagyjából 27 millió brit nézte élőben, 11 millióan pedig a rádióban hallgatták a történéseket.

A beszámolók szerintA KIRÁLYNŐ HETEKIG GYAKOROLTA A SÚLYOS KORONA VISELÉSÉT.

Az akkor csak ötéves Károly herceg is úgy emlékezett vissza, hogy édesanyja fején a koronával jött jó éjszakát kívánni neki. A nagy napon viszont nem a korona, hanem sokkal inkább a nehéz ruhák viselték meg II. Erzsébetet. A királynő egyébként az évek alatt a szivárvány szinte minden színét végigpróbálta már a ruháival. Főként idősebb korában nagyon szerette az élénk színeket, különösen a pinket, és az egyszínű darabokat. A szakértők szerint azért, mert így könnyebben fel tudja magára hívni a figyelmet alacsony termete ellenére.

Rengeteget utazott

Hisznek, ha látnak – foglalta össze frappánsan felfogását a monarchiáról II. Erzsébet, aki még a halála előtti években is rengeteg eseményen vett részt. Az évek során az összes fontosabb állam vezetőjével találkozott, szinte mindenki felkereste Nagy-Britanniában. Viszont ő is rengeteget utazott, olyannyira, hogy egyik államfő sem járt nála több külföldi úton. Politikai szempontból semlegesnek kellett maradnia, de több történelmi látogatást is tett. Ő volt az első brit uralkodó, aki Berlinbe ment az első világháború kezdete óta, és azzal is felhívta magára a figyelmet, amikor nagyszabású beszédet mondott New Yorkban az ENSZ Közgyűlése előtt.

II. Erzsébet Mexikóban 1975-ben
Fotó: Serge Lemoine / Getty Images Hungary

Az uralkodása kezdetéhez képest a brit birodalom a Brit Nemzetközösségre zsugorodott, amelyben már sokkal lazábban kötődnek az egyes országok. Életében volt ő már Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Afrika, Pakisztán, Ceylon, Jamaica, Barbados, a Bahamák, Grenada, Pápua Új-Guinea, a Salamon-szigetek és egyebek mellett Tuvalu királynője is. Ő volt az első brit uralkodó, aki felkereste Ausztráliát és Új-Zélandot. A nemzetközösség 53 országában járt, csak Kamerun és Ruanda, két frissen csatlakozott ország maradt ki.

1993-ban Magyarországra jött, Göncz Árpád köztársasági elnök fogadta Kecskeméten. 

Egy őrült a hálószobájáig jutott

A királynő otthon is rengeteg rendezvényen vett részt. 1966-ban ő adta át a kupát az angol focicsapat kapitányának, miután Anglia 4–2-re verte Nyugat-Németországot hosszabbításban a világbajnokság döntőjében, a londoni Wembley-stadionban. Uralkodásának 25. évfordulója, az ezüstjubileum idején kormányellenes tüntetések is voltak 1977-ben, de a királynőt nem érintette az indulathullám, ünneplő tömegek várták mindenfelé.

Anna hercegnő és lánya, valamint II. Erzsébet
Fotó: Keystone-France / Getty Images Hungary

1981-ben a hagyományos katonai felvonuláson, a Trooping the Colouron meg sem rezzent, amikor hat lövés dördült tőle nem messze (egy hibbant akart vaktöltényekkel híressé válni), de egy évvel később volt olyan eset is, amikor egy őrült betörő egészen a királynő hálószobájáig jutott. Erzsébet kedélyesen elbeszélgetett a férfival, amíg megérkeztek az őrök, és elvezették a férfit.

Diana halála után sokára szólalt meg

1981 arról is emlékezetes maradt, hogy akkor házasodott össze Károly herceg és Diana. Két fiuk, Vilmos és Harry apjuk után a második és harmadik helyet foglalták el a trónöröklési rendben. A királynő és Diana kapcsolata soha nem volt teljesen felhőtlen. Azonban miután egyre erősödtek a Camilla Parker Bowles társaságát kereső Károlyt és az udvart támadó hangok, végül maga a királynő kezdeményezte, hogy jobb lenne, ha a nyolcvanas évek álompárja külön folytatná.

Talán az 1990-es éveket lehet uralkodása legnehezebb időszakának nevezni. A királynő szörnyű évnek nevezte 1992-t, amikor két gyerekének, Anna hercegnőnek és András hercegnek is felbomlott a házassága, a belső viszonyait féltve őrző királyi családról is szólt egy frissen megjelent könyv, amely Diana boldogtalanságát és házasságának válságát tárta fel, ráadásul kigyulladt a windsori kastély, a királyi család egyik állandó rezidenciája.

A királynő Diana hercegnő és Károly walesi herceg esküvőjén 1981-ben
Fotó: Princess Diana Archive / Getty Images Hungary

A leginkább vitatott időszak azonban akkor következett, amikor Károly és Diana 1996-ban elváltak, a következő évben pedig Diana autóbalesetben életét vesztette a hírhedtté vált Pont de l’Alma alagútban. A királynő elszigetelte a médiától Diana gyermekeit, Vilmost és Harryt, és napokig maga sem nyilatkozott. Ez a közvéleményben elég kemény megütközést váltott ki, amit csak a temetés előtti napon tartott beszédével tudott csillapítani. Az élő adásban elmondott beszédében egy különleges és tehetséges embernek nevezte Dianát, és lényegében azt is elismerte, hogy a heves reakciókat látva tanult a történtekből.

A 2000-es évek után nagyon népszerű lett

II. Erzsébet uralkodásának ötvenedik évfordulóján, az aranyjubileumon nehéz időszakot élt meg. A királyi család népszerűségét kikezdték az 1990-es évek botrányai, az évforduló évében pedig elvesztette 72 éves húgát és 102 éves édesanyját is. Az évfordulós ünnepségeken ugyanakkor több mint egymillió ember vett részt, és egész Nagy-Britannia a királynőt köszöntötte.

A következő évtizedben megint erősödött a királynő támogatottsága, olyannyira, hogy 2012-ben a népszerűségi mutatója elérte a 90 százalékot.ENNYI BRIT – 1952-ES TRÓNRA LÉPÉSE ÓTA – NEM ÁLLT KI EGYÖNTETŰEN A MONARCHIA MELLETT.

A gyémántjubileum évében főként gyerekei és unokái utaztak helyette a világban, II. Erzsébet azonban Fülöp herceggel együtt több hónapon keresztül járta be Nagy-Britanniát.

Királynőként a kontinuitást és a biztonságot képviselte, de azzal is nagyon népszerű maradt, hogy felismerte, a monarchiának is meg kell próbálnia megújítania magát. Sokan ilyen szimpatikus lépésnek tartották, amikor a 2012-es londoni olimpia megnyitójához hajlandó volt eljátszani egy jelenetet az aktuális James Bonddal, Daniel Craiggel.

Beérte Viktória királynőt

Csak két brit uralkodó élte meg a gyémánt évfordulót, Viktória királynő és II. Erzsébet. 2015. szeptember 9-én ő lett a leghosszabb ideig trónon ülő brit uralkodó, amivel meg is előzte saját ükanyját, aki 63 éven, 7 hónapon és 2 napon át állt Nagy-Britannia élén. A két királynő között rengeteg a hasonlóság és a párhuzam, a legérdekesebbeket itt szedtük össze. Az ominózus pillanatban Skóciában járó II. Erzsébet röviden megköszönte mindenkinek a jókívánságokat, de egyébként csak szűk körben, zárt ajtók mögött emlékezett meg az évfordulóról.

Fotó: Chris Jackson / Getty Images Hungary

Nagy-Britannia-szerte viszont mindenhol nyilvános ünnepségeket tartottak a királynő tiszteletére. Minden idők egyik legnagyobb koncertjével köszöntötték Londonban, a Buckingham-palota előtti téren, a többnapos ünnepség keretében pedig a királyi családdal a középpontban összesen ezer hajó vonult fel a Temzén. II. Erzsébet körülbelül 130 ezer köszöntőlevelet kapott.

Alatta léptek ki a britek az EU-ból

Megkoronázásakor Winston Churchill volt Nagy-Britannia miniszterelnöke, uralkodása alatt azonban összesen 14 kormányfő váltotta egymást. Margaret Thatcher, az első, illetve Theresa May személyében a második női miniszterelnököt is ő nevezhette ki, valamint harmadikként Liz Truss-t. David Cameronnal állítólag még 90 évesen is hetente egyeztetett, és rendre szerepelt a Forbes legbefolyásosabb nőket összesítő listáján.

Három referendum is volt uralkodása alatt a skót függetlenségről. Először 1979-ben szavaztak az első devolúciós referendumról, akkor ugyan 52 százalék a nemzetgyűlés létrehozása mellett döntött, de nem volt érvényes az eredmény. 1997-ben viszont már 60 százalékos részvétel mellett 74 százalékos többséget kaptak az igenek, és 300 év után újra felállt a skót parlament. A 2014-es népszavazáson már a teljes függetlenség volt a tét, és ugyan a skótok megtartották volna II. Erzsébetet, mégis ő lett volna az az uralkodó, aki alatt felbomlik az Egyesült Királyság. Végül az uniópártiak győztek, és úgy tűnt, hogy egy generáción át háttérbe kerül majd a kérdés.

II. Erzsébet és David Cameron a londoni olimpia megnyitóján 2012-ben
Fotó: WPA Pool / Getty Images Hungary

Uralkodása alatt léptek be a britek 1973-ban az Európai Unió elődjébe, az Európai Gazdasági Közösségbe, azonban II. Erzsébet megélte azt is, hogy a britek ott is hagyják az EU-t. A királyi családnak hivatalosan semlegesnek kellett maradnia minden hasonló kérdésben, de brit lapok szerint II. Erzsébet személyesen a kilépés mellett állt, amikor 2016 júniusában megtartották az egyébként a bennmaradás mellett érvelő David Cameron által kiírt brexitnépszavazást. A többség a kilépés mellett döntött, ám a kilépési alkufolyamat elhúzódó belpolitikai válságot okozott. A britek végül csak 2020-ban tudtak kilépni az EU-ból, ám vám- és határkérdésekben még ezután is sokáig tartott az egyezkedés.

Botrányok az uralkodóházon belül

A 2010-es évek második felében és még 2020–21-ben is egyre gyakrabban kerültek a lapok címoldalára a királyi család tagjai. Két elválaszthatatlan testvér és jóbarát – állítólag a királynő kedvenc unokái –, Vilmos és Harry szinte személyeskedésig fajuló nézeteltérése oda vezetett, hogy Harry és újdonsült felesége, Meghan Markle úgy döntött: lemondanak királyi kötelezettségeik teljesítéséről és az ezzel járó apanázsról, majd az Egyesült Államokban telepedtek le. II. Erzsébet erről a lépéséről maga próbálta lebeszélni Harryt, ám a herceg hajthatatlan maradt. Voltak olyan hangok is, hogy eltávolodásukban szerepet játszott Vilmos herceg felesége, Katalin is.

2021 tavaszán Harry hercegék exkluzív interjút adtak az ismert amerikai televíziósnak, Oprah Winfrey-nek, és ebben burkoltan, de rasszizmussal vádolták a királyi palotát. Az interjú, amelyet nemcsak a tengerentúlon, hanem az Egyesült Királyságban is sugároztak, nagyon felkavarta az uralkodóház tagjait. Végül a királynő és a család nevében reagáltak rá.

Nem tett jót a Windsor-háznak az András herceg körül kipattant botrány sem. 2019 nyarán kiderült, hogy a herceg időről időre vendége volt a kiskorúak szexkereskedelmével letartóztatott Jeffrey Epstein amerikai milliárdosnak. Az Epstein elleni perben később András herceget is megvádolta Virginia Roberts Giuffre, állítván, hogy a mágnás egyik különleges partiján András herceg nemi erőszakot követett el ellene, amikor ő még kiskorú volt. A botrány hatására András herceget eltiltották minden, a királyi családhoz köthető közszerepléstől, gyakorlatilag száműzték a királyi családból.

Elment a királynő örök támasza 

2021 áprilisában, 99 éves korában meghalt Fülöp herceg, II. Erzsébet hitvese, „ereje és támasza”. Házasságuk több mint 70 éve alatt a herceg megtanult alkalmazkodni a rá szabott feladatokhoz, és elfogadta, hogy a felesége mellett ő mindig mellékszereplő maradt. A királynő magántitkára egyszer azt mondta:

Fülöp herceg az egyetlen ember a világon, aki Erzsébetet egyszerű emberként kezeli, ő az egyetlen, aki ezt megteheti. Talán furcsa, de a királynő ezt nagyra értékeli.

A királynőt nagyon megviselte szeretett férje halála. 2021 őszén már a szokottnál gyakrabban kellett lemondani belföldi és külföldi látogatásait, és orvosai tanácsára egyre többet pihent, nem mozdult ki.

Modernizálta a monarchiát

Már huszonöt évesen át kellett vennie a trónt II. Erzsébetnek, aki az elmaradhatatlan mosolyával kereste fel az évek alatt a világ 116 országát, átvészelte a brit királyi család hullámzó népszerűségét, Nagy-Britannia leghosszabb ideig trónon ülő uralkodójaként pedig mindig biztos pont maradt a britek életében. Brit történészek szerint II. Erzsébet nagyon jól ítélte meg a közvélemény alakulását, és ennek megfelelően modernizálta itt-ott a monarchiát, amely kifejezetten népszerű maradt uralkodása alatt.

Most új korszak kezdődik, ami valószínűleg a legtöbb embernek nagyon furcsa lesz, hiszen a többség életében a brit uralkodó és a királyi család megtestesítője II. Erzsébet volt. Innentől azonban nem királynője, hanem megint királya lesz a monarchiának, a koronázására készülő Károly herceg személyében.

Borítókép: Chris Jackson / WPA Pool / Getty Images
forrás:index.hu

Megosztom