Mocsok és dicsőség

Muszáj, hogy legyen amerikaifutball. Mivé lenne ez az ország amerikaifutball nélkül októberben?

– tette fel a kérdést 2005-ös halála előtt nem sokkal az ESPN sportmagazin hasábjain az író Hunter S. Thompson. Kevesen tudják a gonzóműfaj pápájáról, hogy gyakran vállalt sporttémájú felkéréseket az ESPN-től, a Sports Illustratedtől és a The Rolling Stone-tól, bár tudván, hogy egy évszázados története alatt az NFL nagyjából mindenkihez, mindenhova elért, ezt talán nem is tűnik annyira furcsának.

Az idei Super Bowllal a 100. szezonját zárja Miamiban az NFL, igaz, amikor a világ legnézetebb sporteseményében, a Super Bowlban csúcsosodó liga története elindult, még az APFA rövidítésként ismerték az American Professional Football Association bajnokságot. 14 város csapata kezdte az első, történelmi szezont, az egyik, a Chicago Tigers például egyetlen idény után meg is szűnt, a teljes liga pedig csak 4 államot ölelt fel.

Az APFA-t alapító hét férfi között volt az 1912-es stockholmi olimpián tízpróbában és hétpróbában is aranyérmet nyerő Jim Thorpe, aki az amerikaifutball mellett baseballban és kosárlabdában is remek volt, és nem mellesleg az APFA első elnökének is választották.

Akkor még az sem volt biztos, hogy tíz év múlva lesz egyáltalán amerikaifutball, vagy profi liga, és senki nem gondolt arra, hogy 100 év múlva a világ legtöbb pénzét termelő látványosságá növi ki magát a sportág, amiben Theodore Roosevelt amerikai elnök a jövő erős generációjának zálogát látta.

A centenáriumi szezonra az NFL profi sportfotósokat és képszerkesztőket kért fel, hogy egy hihetetlenül nagy (csak a Getty Images archívumában 2,3 millió képet jelentő) archívumból összeszedjék az NFL 100 évének 100 legfontosabb fényképét. Mi ebből válogattunk a Super Bowl előtt.

Az 1920-30-as években játszó Harold “Red” Grunge-ot tartják az NFL első igazi szupersztárjának, a második hőskor egyik legfontosabb szereplője pedig a háromszoros NFL-bajnok, egyszeres Super Bowl-győztes Johnny Unitas (a kép bal felén, 19-es mezben, éppen passzol), a Baltimore Colts 1950-60-as évekbeli irányítója. Háromszor választották az NFL legértékesebb játékosának is, nem véletlenül: már akkor a passzjátékot erőltették vele, amikor még hosszú évtizedeken át a futójáték volt a meghatározó az amerikafutballban. Meg is lett az eredménye: 52 éven át, egészen 2012-ig övé volt a sorozatban legtöbb mérkőzés passzolt touchdownnal (47 db). Évtizedekkel megelőzte a korát, és egyike volt azon keveseknek, akik az 1950-60-as évek helyett akár az új évezredben is meg állták volna a helyüket. Itt épp a New York Giants ellen, hirtelen halállal véget érő NFL-döntőben passzol 1958. december 28-án. Sokáig ezt tartották minden idők legjobb mérkőzésének, csapata, a Colts nyert 23-17-re, ez hozta Unitas első bajnoki címét. (Fotó: Robert Riger / Getty Images Hungary)

Talán többen ismerik a képet, amin Len Dawson az első Super Bowl szünetében cigizget. Kevés fotó mutatja meg jobban, mennyire más volt a világ az 1960-as évek elején, mint most, nagyjából 60 évvel később: Chuck Bednarik, a Philadelphia Eagles centere egy szivarral ÉS egy cigarettával a szájában ünnepli az Eagles 1960-as, a Green Bay Packers ellen nyert bajnoki címét. A mérkőzés jelentősége nem elhanyagolható, Vince Lombardi pályafutása során először és utoljára kapott ki a rájátszásban edzőként. A szlovák származású, de már Amerikában született Bednarik az 1950-es évek, illetve az NFL 75 és 100 éves álomcsapatába is bekerült, 60-as mezét visszavonultatta az Eagles, illetve az egyetemi bajnokságban és az NFL-ben is halhatatlan lett. Egyetemi játékosként szinte minden meccset végigjátszott a támadó- és védőcsapatban egyszerre szerepelve, utóbbinak állít emléket, hogy róla nevezték el az év legjobb egyetemi védőjátékosának járó Chuck Bednarik-díjat. Az, hogy az amerikaifutballban csúcsra ért, különös megkoronázása volt annak, hogy a második világháborúból hősként, 30 sikeres repülős küldetés után tért vissza. Bednariknak az amerikaifutball-szezonon kívül betonelemeket kellett árulnia, hogy megéljen, innen, és nem az egyébként kivételes keménységéből jött a “Beton Charlie” becenév. (Fotó: Herb Scharfman/Sports Imagery / Getty Images Hungary)

Pénz nem csak játékosokra, a pályákra sem nagyon volt az 1960-as években. A legutóbbi NFL-szezonban ugyan még mindig a rendes füves borítás volt fölényben a műfüves pályákkal szemben (19-13 arányban), bár ezek már szinte minden időjárási körülménnyel elbírnak. Ez persze nem volt mindig így, ezen az 1960-ban készült képen jól látszik, hogy gyakran bokáig érő sárban kellett dagonyázniuk a játékosoknak. A sisakját a kezében fogó, kopasz fejbúbjáról felismerhető Ray Nitschke mezén például alig olvasható a 66-os mezszám, amit később visszavonultatott a Green Bay Packers. Ray Nitschke ott volt a nagy NFL-történelem pillanatában, az első és a második Super Bowlban is nyert, és összesen ötszörös NFL-bajnok volt Vince Lombardi edző keze alatt. A legjobb NFL-játékosok azért ekkor sem éltek rosszul, átlagkereset négyszeresét is hazavihették – igaz, most az átlagkereset 50-szeresét keresi egy átlagos NFL-es. (Fotó: Robert Riger / Getty Images Hungary)

Ez nem a kerületi farsangi verseny döntője, hanem egy 1960-as évekbeli Detroit Lions meccs. Balra Roary, a kabalaoroszlán, középen a fullback Nick Pietrosante, ahogy esernyőt tart az irányító Earl Morrall feje fölé a zuhogó esőben. Akkoriban még nem volt hatalmas kisegítőszemélyzet. Ma már van, igaz, esernyőt nem nagyon látunk a játékosok környékén. (Fotó: Robert Riger / Getty Images Hungary)

Ahhoz, hogy egy amerikaifutball-meccs külön becenevet kapjon, elég nagy dolognak kell történnie. Amikor az NFL-döntőben a kor két legjobb csapata nem csupán rekordhidegben, a kezdőrúgásnál -26 fokban visszavágózik egymással, de emberemlékezet óta a legjobb mérkőzést hozza össze, na az pont ilyen. A Texasból érkező Cowboys keretében több játékos is volt, aki sosem tapasztalt még mínusz fokokat, de ha tapasztaltak lettek volna, se készülhettek volna fel arra, hogy éjszaka a leheletükben levő párától befagy a motelszobájuk ajtaja. A bírók sípja is befagyott a meccs közben, így fütyülés helyett kiabálásra váltottak. Sajnos a hideg tragédiát is okozott, mert a mérkőzés előtt egy idős néző kihűlés miatt meghalt a lelátón, ahol hihetetlen módon 50 ezer néző szurkolt a lefújásra már -46 fokos hidegérzetet jelentő mérkőzésen. A Green Bay Packers 21-17-re verte a Dallas Cowboyst, a Super Bowlt pedig már Miamiban, jó melegben játszhatták le utána. (Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary)

Azt mondják, hogy nincs olyan időjárás, amiben ne lehetne amerikaifutballozni, de az NFL azért tradicionálisan déli államok városainak adta a Super Bowl rendezési jogát, hogy kicsit kellemesebb legyen a készülés mindenkinek, leginkább a nézőknek. Először 1982-ben merészkedtek északra, és a mai napig is csak hat északi Super Bowl volt, amiből egyet rendeztek nem fedett pályán. A Super Bowlok első észak kiruccanása a mára már lebontott michigani Pontiac Silverdome-ban jött. A stadionon kívül -10 fok borzolta a kedélyeket, a pálya körül kialakult dugó miatt, amit George Bush elnök karavánja is tetézett, majdnem elkésett az egyik résztvevő, a San Francisco 49ers. A szokatlan helyszín, meg hát a 49ers-irányító Joe Montana személye soha nem látott nézettséget hozott, az amerikai háztartások 49,1%-a belenézett a meccsbe. Az NFL ekkor, az 1980-as években kezdett egyre nagyobb pénzgyár lenni, a Silverdome, ahogy több más stadion is ennek az áldozata lett, mert mindig van szebb, újabb, jobb, és ez azóta sincs másképp. (Fotó: Focus On Sport / Getty Images Hungary)

Dicsőség és dicsőség között is van különbség, bár a végső cél minden NFL-játékos számára az, hogy legalább egy Super Bowl-gyűrűt szerezzen. A képen a csoportrivális New York Jets elleni touchdownját szerző Andre Reed négyszer is játszhatott a döntőben, ráadásul négy egymást követő évben, de egyszer sem tudott nyerni, ez volt a 90-es évek első felében a Buffalo Bills nagy drámája. Reed 16 NFL-szezonjából 15-öt a Billsnél töltött, és rendkívüli keménységével tűnt ki, még ha nem is a legismertebb, legünnepeltebb figurája a ligának. Ő játszotta a 85. legtöbb meccset az NFL-ben, pedig nagyon kevés elkapó bír ki 234 mérkőzést a ligában. Fontos szerepe volt az NFL legnagyobb fordításában is, amikor a Buffalo Bills 35-3-as hátrányból állt fel a harmadik negyedben a Houston Oilers ellen az 1992-es szezon utáni rájátszásban. Reed három touchdownt csinált a második félidőben. A legvégső, áhított sikerig viszont sosem jutott el. (Fotó: Rick Stewart / Getty Images Hungary)

Négy Super Bowl-bajnoki gyűrű, összesen 18 Pro Bowl-szereplés, 5 MVP-cím, két visszavonultatott mezszám és két halhatatlan mutatja a képen, hogy mindegy, hogyan érkezel az NFL-be, a lényeg az, hogyan távozol. A balra látható Steve Young a San Francisco 49ersnél, az őt jobbról ölelő Brett Favre a Green Bay Packersnél lett legenda. Young 1985-ben némi kerülővel jutott az NFL-be, a rivális, később Donald Trump által bedöntött USFL-bajnokságot hagyta maga mögött. Ennek mindenki örült, mert biztosra lehetett venni, hogy szupersztár lesz, azzal ráadásul, hogy 1987-ben Joe Montana helyét vette át a 49ersnél, a lehető legjobb helyre került. Favre hozzá képest inkább a melós figurája az NFL-történelemnek, mert nem fogadta fanfár, és mindig azt kellett bizonyítania, hogy megérdemelte az esélyt, amit kapott. Végül részben elnyűhetetlenségével lett nélkülözhetetlen, 18,5 szezonon át, a rájátszással együtt 321 mérkőzésen keresztül nem hagyott ki meccset, ami a mai napig rekord. (Fotó: Mickey Pfleger / Getty Images Hungary)

Ha Youngnál lehetett tudni, hogy sztár lesz, akkor John Elway esetében a Marsról is lehetett látni ezt: Elway számos rekorddal a háta mögött érkezett az NFL-be, ahol a legelső választással kelt el a drafton, a Denver Broncos vitte el, és nem bánták meg. Elway hozta nekik a csapat első két bajnoki címét, a mozgékonyságának köszönhetően pedig megmutatta, hogy igen is van létjogosultsága az NFL-ben egy irányítónak, aki tud futni. Mai napig ő a két játékos egyike, és egyetlen irányító például, aki négy Super Bowlban is szerzett futott TD-t (a másik Thurman Thomas). Elway második bajnoki címe a Super Bowl XXXIII-ben jött, ami minden idők egyik legfurcsábbja volt, a döntő előtti este ugyanis álruhás rendőrök lekapcsolták az Atlanta Falcons órákkal korábban kiváló erkölcsi példamutatásáért kitüntetett játékosát, Eugene Robinsont, amint egy prostituálttal egyezkedett. Sokak szerint ezen is múlt a döntő, de valójában a Denver Broncos az itt ünneplő John Elway vezetésével 34-19-re, simán nyert, nem csak a megzavarodott védőn múlt a dolog. (Fotó: Allen Kee / Getty Images Hungary)

Túlzás lenne a modern NFL megteremtőjének nevezni, de tény, hogy a profi pályafutását a St. Louis Ramsnél kezdő irányító, Kurt Warner átírta az amerikaifutball törvényeit. Nehezen jutott el az NFL-be, egy ideig bolti árufeltöltőként dolgozott, majd egy pókcsípés akadályozta meg, hogy valóra váltsa az álmát, ami harmadik próbálkozásra végre sikerült. Végül egy csapattársa sérülése kellett ahhoz, hogy megkapja a nagy lehetőséget, és 1999-ben a semmiből berobbanva 41 passzolt touchdownnal és 4353 passzolt yarddal zárt. Majd nem mellesleg Super Bowl-győzelemig vezette csapatát, ami a passzjáték terjedését nagyjából egy évtizeddel gyorsította fel az NFL-ben. Ha van hollywoodi története az NFL-ben, Warneré egyértelműen az. (Fotó: Elsa / Getty Images Hungary)

A főszereplő a labdát a gólvonal felé nyújtó elkapó, Kevin Dyson, a Tennessee Titans játékosa a St. Louis Rams elleni Super Bowl XXXIV-ben. Dyson alig több, mint öt szezont töltött csak az NFL-ben, mégis sikerült arányaiban sok meghatározó pillanatnál ott lennie, ő csinálta például az NFL történetének 4. legfontosabb pillanatává választott 75 yardos elkapást is az 1999-es szezon rájátszásában. Ha az nincs, a Titans nem jut el a képen látható Super Bowlba, ahol az utolsó másodpercekben 16-23-as hátrányból próbáltak meg fordítani a Rams ellen. A kulcspillanatban a 185 centis Dyson kapta a labdát az irányító Steve McNair passzából, de hamar lekapcsolták, hiába próbált úgy nyúlni, ahogy Michael Jordan keze a Space Jamben, nem ért el a labdával a gólvonalig. A Rams nyert, bár az elkapás előtti pillanatban ők is arra készültek, hogy hosszabbítás jöhet. Utólag a Rams vezetőedzője, Dick Vermeil a döntők történetének legfontosabb pillanatának nevezte a védőmunkát, bár erre azért az elmúlt évtizedben rá tudtak cáfolni. (Fotó: Tom Hauck / Getty Images Hungary)

Az NFL-történelem egyik legtöbbet vitatott pillanata, a 2001-es szezon utáni rájátszásban a New England Patriots és az Oakland Raiders között 2002. január 19-én. A Raiders védője kiütötte a Patriots-irányító, Tom Brady kezéből a labdát, de hiába szerezték meg azt a Raidersnél, a bírók később azt mondták, mivel Brady keze már elindult előre, megkezdte a dobómozdulatot, tehát valójában sikertelen passzkísérlet történt. A Patriots megtartotta a labdát, és később hosszabbításban verte a Raiderst, majd a Super Bowlig eljutva ott is nyertek. Brady a későbbi hat bajnoki gyűrűből az elsőt ekkor nyerte. Sem ekkor, sem az NFL-be kerülésekor nem lehetett sejteni, hogy a draft 199. helyén kiválasztott játékos lesz minden idők legsikeresebb irányítója 6 Super Bowl-győzelemmel. (Fotó: Boston Globe / Getty Images Hungary)

Hős és botrányhős között vékony a választóvonal, Terrell Owens viszont szinte teljes karrierje során azon táncolt. Öt csapatban fordult meg, három szezonban is övé volt a legtöbb elkapott touchdown, egyedüli játékosként szerzett touchdownt mind a 32 NFL-csapat ellen, ráadásul mind ellen volt legalább két TD-je, Super Bowlt viszont sosem nyert. Különc magatartásával, aminek az extravagáns ünneplések állandó kifejezőeszközei voltak, pedig megosztotta a szurkolókat. Visszavonulása után sem bírt magával, nehezen viselte, hogy nem azonnal választották be a Hírességek Csarnokába, így 2017-ben, egy évvel a tényleges halhatatlanná válása előtt elébe ment a dolgoknak, és saját maga készíttetett egy aranyzakót, amit a halhatatlanok kapnak, hogy abban villoghasson, és jelezze, az NFL legnagyobbjai között a helye. (Fotó: The Sporting News / Getty Images Hungary)

A háromszor is az év védőjátékosának választott J.J. Watt törött orral, véres arccal hagyja el a pályát egy 2013-as mérkőzésen. Watt amellett, hogy az egyik legjobb védője, az egyik legkeményebb játékosa is az NFL-nek: sem a törött orr, sem a teljes combját borító véraláfutás, de még egy mellizom-szakadás sem tarthatja távol a játéktól. A 2019-es szezon végén két hónap után tért vissza a súlyos sérülésből, igazolva, hogy tényleg az amerikafutballisták a modern gladiátorok. (Fotó: Bob Levey / Getty Images Hungary)

Odell Beckham Jr. teret hajlító és észbontó elkapása a New York Giants és a Dallas Cowboys 2014. november 23-i mérkőzésén. A hátrafelé vetődés közben, fél kézzel megcsinált elkapás mozdulata, illetve az ezt elkapó kép is az elmúlt évtized egyik ikonikus pillanata. Kevés állókép tudja jobban visszaadni, hogy az emberi teljesítőképesség milyen határait feszegetik, vagy törtek már át az NFL-játékosok. (Fotó: Al Bello / Getty Images Hungary)

Ugyancsak a fizikai korlátok feszegetését örökíti meg ez a kép, amin a Cleveland Browns tight endje, a 193 centi magas, 112 kilós David Njoku nagyjából saját vállmagasságáig ugorva ünnepel a levegőben bemutatott spárgával egy touchdown után. (Fotó: Rob Carr / Getty Images Hungary)