Megváltoztatták vízilabdát

Kemény Dénes minden idők legsikeresebb magyar vízilabdaedzője lett, de arra kevesen emlékeznek, hogy milyen ellentábora volt a kinevezésekor, hiszen még csak nem is itthon élt. Tud egyáltalán magyarul vagy olasz tolmács kell mellé – kérdezgették? Az élet azt a hat előrelátó embert igazolta, akik rá szavaztak. Sportlegek, 3. rész.

1996. december 17-én megváltozott a magyar vízilabda, aznap persze még nem tudhatták az érdekeltek, hogy döntésük mennyire meghatározza nemcsak a vízilabdát, de egy kicsit a magyar sportot is.

A hazai vízilabda-szövetség 15 fős elnöksége 6-5-4 arányban szavazott dr. Kemény Dénesre, aki így Görgényi Istvánt egy szavazattal verte, Gerendás Györgyöt kettővel. A történeti hűség kedvéért ide kell írni, hogy az 1996-ban olimpiai negyedik Horkai György is indult, de nem kapott szavazatot, mivel őt tették felelőssé azért, hogy Atlantában nem sikerült érmet nyerni.

A másik három jelölt közül Kemény Dénes volt a legkevésbé ismert, mert Olaszországban élt – magyar edzői és olasz szakedzői végzettséggel -, Como San Martino városrészében egy állatorvosi rendelőben praktizált. Vele szemben Gerendás (BVSC) és Görgényi (Újpest) is bajnokcsapat edzője volt, előbbi olimpiai bajnok (1976), utóbbi vb-aranyérmes (1973). Gerendás ellen szólt, hogy karrierjét heves vérmérséklete miatt kisebb nagyobb botrányok övezték.

Eközben Kemény a Como Nuoto kispadján az ötödik-hatodik helyért csatázott, amihez a legjobb csapatokat is le kellett győznie. 1996 nyarán megérett benne a gondolat, hogy ezt nem szeretné tovább csinálni.

„A kapitányság gondolata eszembe nem jutott, nem is lett volna életszerű. Eljártam ugyan önszorgalomból, saját költségemen olimpiára, Európa-bajnokságokra, világbajnokságokra, tanultam folyamatosan. Sőt, apám csapatának meccseire is elmentem, testközelből ismertem így Kásás Tamást, Kiss Gergőt sorolhatnám a későbbi aranygeneráció tagjait, akik mind Fecsó kezei alatt fejlődtek, és korosztályukban nem ismerték a vereséget. De hogy én kapitány legyek? Egyáltalán nem volt ez a célkeresztemben. Nem, én inkább egy olasz bajnokesélyes csapatot szerettem volna, és mivel erre nem volt esély, ezért a foglalkozásomnál maradtam, amiben kedvemet leltem. A magyar válogatott kispadja nem is volt akkoriban olyan vonzó feladat, kevesen irigyeltek, kevesen tartottak mázlistának, mint olyannak, aki most megfogta az isten lábát, ez abból is látható volt, hogy tizenegy felkérésre csak négy pályázat érkezett. Nem volt olyan csinos a menyasszony, na.”

Az édesapa, Kemény Ferenc nem volt tagja még akkor az elnökségnek, Salamon Ferenc és Szívós István azonban valamiért erősen hittek benne.

De mi lehetett ez a meggyőző kisugárzás?

Kemény szerint a legfontosabb az volt, hogy az említett két szavazó semmiképp sem akart rosszat a pólónak. Másodsorban talán azok az apró sikerek győzhették meg őket, hogy a korszak félelmetes csapatait, a Reccót, a Romát, a Pescarát vagy a Posillippót is legyőzte csapatával.

„Soha nem úgy mentünk a vízbe, hogy ezek most jobbak nálunk, vagyis nincs mit tenni. Úgy mentünk a vízbe, hogy kielemeztük, mit kell tenni, hogy nyerjünk. Kockázatos volt a terv, mert így egy hatgólosnak mondható reális különbségből akár tíz is lehetett volna, de akár el is lehetett tüntetni a rivális meglévő tudásbeli fölényét. Kiérlelt taktikára és harcmodorra volt ehhez szükség” – emlékezett vissza Kemény edzői indulására.

Az akkori Fradi-elnök, a hatalma csúcsán lévő Szívós István volt az egyik ötletgazda, aki arra vezette vissza a merésznek számító gondolatát, hogy az olasz póló éppen a csúcson volt.

„Akkoriban az olaszok nagyon jól szerepelgettek, és kellett egy olyan higgadt és nyugodt, nyelveket beszélő, tájékozott ember, aki ráérez arra, hogy az olaszok ellen mit kell tenni. Aki tudja azt, mit csinálnak ők jobban, mint mi, és azt haza tudja hozni. Ismertem őt játékoskorából, hiszen egy csapatban is játszottunk, édesapjával még mélyebb volt a kapcsolat, mert ő a Fradiban volt edző. Hogy emellett volt edzői vénája is, arra talán én éreztem rá. Még az is lehet, hogy jó érzékem van ehhez, hogy többet tudok a vízilabdáról, mint amennyit gondolok” – mosolygott Szívós.

Persze ez cseppet sem költői túlzás, hiszen igazi vízilabda-dinasztia az övék, az édesapja az ötvenes évek verhetetlen csapatának volt tagja, ő a 76-os olimpiai bajnok válogatott centere, míg Márton a 2013-as vb-döntőn lőtte be a győztes gólt.

„A játékos csinálja az edzőt, ez egy örök igazság. De a vízilabda sokszor ismétli önmagát, hiszen egy jó ifjúsági és junior válogatott régebben is érvényesült a felnőttek között. Arra gondoltam, hogy ehhez a beérési folyamathoz egy olyan intelligens ember kell, mint Dénes. Egyértelműen rá gondoltam. Sem az enyém, sem az ő részéről nem volt kicsi a rizikó. Nem én vagyok a fontos, hanem ő. Neki az egzisztenciáját, az Olaszországban felépített életét, világát kellett elhagynia azért, hogy belemerüljön ebbe a bizonytalan feladatba. Dénes nem született kapitánynak, az ismertsége csekély volt, amiért tudtuk, hogy támadhatják, de nekem valami azt súgta: be fog válni.”

Szívós harcolni kezdett érte, ebben a harcban az egyik bástyája Salamon Ferenc volt. Salamon a nemzetközi szövetség tagja is volt, ő felelt a nemzetközi kapcsolatokért, jelenleg praktizáló orvos.

Görgényi is olimpiai bajnok csapat edzője lett

A szavazáson harmadik Görgényi István végül egyidőben nyerte első olimpiáját Keménnyel, mert az ausztrál női válogatott edzője lett Sydney-ben, 2000-ben. Később már nem is tért vissza edzősködni Magyarországra, vállalati tanácsadó, Vadászterület néven sikeres cég igazgatója.

Horkai György hosszú kihagyás után 2011-ben megkapta a junior válogatottat.

Gerendás György 1998 és 2001 között a szövetség társelnöke volt, 2004-től 2014-ig az Egert edzette, a város csapata először vele nyert bajnoki címet, 2013-ban.

„Nem értette ezt külföldön senki, erre színtisztán emlékszem„ – mondta Salamon. „Talán még azt is megkérdezték tőlem, mit akartok tőle? Egy biztos, Horkai Gyuri pszichés vezetőnek nem volt jó. Emlékszem, egyszer nagyon hosszan beszéltem [Szívós] Pistával, aki Dénes mellett érvelt. Hogy magasan kvalifikált ember, afelől nem kellett győzködnie. Arról sem, hogy pártatlan, elkötelezettség, elfogultság nélküli szakember, aki semleges a játékosokkal, hiszen senkihez sem kötődik, ezért mindenképp jó választás. Gerendás Gyurit kiszámíthatatlannak gondoltam, erről pedig meg is győzött egy hétfő esti tévés meccs, egy nappal a választás előtt. A BVSC a Fradival játszott, és Gyurit újra elzavarta a bíró a kispadról. Akkor arra gondoltam, hogy egy ember, akit a szakmai bizottság, és a Liga is favorizál, nem viselkedhet így. Ennyire nem lehet biztos a dolgában, hogy neki ez is belefér, mert ez a választás már lefutott. Zseniális edző, de ez mégsem járja. Úgy gondolom, Dömötör Zoli fordult meg az utolsó pillanatban, de ő Görgényi javára, így Kiss Ottó igazgató, Szívós, Vuszek Tóni, Kárpáti Gyurika, Császár, valamint az én szavazatom már elég volt a többséghez” – emlékezett vissza Salamon.

A fordulat: nem faxolta el a visszalépő nyilatkozatot

De hogy a szavazásig egyáltalán eljuthattak, az mindenképp Szívósnak köszönhető, mert Kemény az utolsó pillanatban megingott és vissza akart fordulni. Nem akart ugyanis csatázni az edzőbizottsággal, és még az elnökségi előtt megírta a visszalépő levelét.

Az újabb fordulat azonban akkor jött, hogy végül nem faxolta el, mert ugyan már bekészítette a faxgépbe a papírlapot, megcsörrent a telefon.

„Esküszöm, hogy így történt, talán még meg is van valahol a levél. Volt egy olyan írógépem Comóban, amelyik már rögzítette a mondatokat. A sorokra is emlékszem: visszavonom a pályázatomat, mert ezt érzem ebben a pillanatban a leghelyesebb megoldásnak. Nem akartam ugyanis szembemenni az uszoda akaratával. A választás kedden volt, ezért a hétvégén akartam elküldeni, Fecsónak el is mondtam. Ő riasztotta Szívóst, aki még vasárnap azt kérte, gondoljam át még egyszer, mert szeretné tudni, hogy akik támogatást ígértek neki, hajlandóak-e valóban erre a támogatásra. Legalább az derüljön ki, hogy ő mennyire erős és hiteles ember az elnökségben. A levél már ott volt a faxgépben, aztán kivettem belőle.”

Szívós is pontosan így emlékszik erre a beszélgetésre. „Ekkor már győzködtem Dénest. Legalább egy órát beszéltünk. Nyilván nem tudhatta még, mit jelent kapitánynak lenni, ezzel is érveltem. Próbálja ki.”

A visszalépő nyilatkozat végül Comóban maradt, de Keményt is meglepetésként érte, hogy végül ő lett a befutó. A mobilja folyamatosan csengett a szavazás után, majd a lakásban lévő telefonja is, mert a sajtót is váratlanul érte az első győzelme.

Hogy mennyire ismeretlen volt akkoriban, jól érzékelteti, hogy volt, aki az édesapjától megkérdezte, tolmáccsal fog-e dolgozni, mert már elfelejtett magyarul.

„Csütörtökön értem haza, négy nappal Karácsony előtt. Néhány edzőnek, újságírónak nem tetszett a kinevezés. Azt fájlaltam, hogy úgy bírálták az edzéseimet, úgy kiáltottak ki alkalmatlannak, hogy egyszer sem láthatták, hogyan dolgozom.”

Volt, aki megpróbálta a korszak leghíresebb edzőjével, a két olimpián két különböző nemzettel győztes, akkori olasz kapitánnyal, Ratko Rudiccsal szembeállítani, de nem sikerült neki. Igaz azt akkor nem lehetett tudni róla, hogy Comóban Rudiccsal gyakorta együtt vacsorázott – ily módon is tanulta a szakmát -, a horvát szakember pedig rendre gulyást és palacsintát rendelt.

Volt edző, aki csak annyit mondott, mit tud Kemény Dénes a győzelemről? A magyar póló nagy baja ugyanis akkoriban leginkább az volt, hogy a győztes mentalitás hiányzott, vagy nagyon nyertünk, vagy a fontos pillanatokban, a hagyományosan egygólos meccseken azonban elbuktunk.

Ezt a győztes mentalitást várták Keménytől. Pedig elképzelhető, mennyire nem volt egyszerű a már BEK-győztes Benedek Tibornak kvázi ismeretlenül azt mondania: „azt szeretném, ha nem te lennél a gólkirály, de nyernénk.”

Az egyik legfurcsább döntése persze az volt, hogy Szivós Mártont egyik győztes olimpiára sem vitte ki, pedig ez kézenfekvőnek látszott volna a történtek ismeretében.

Hálából kivinni a fiát?

„Magam is hallottam az uszodában: nem hittem volna, hogy nem viszed ki. Mire csak annyit böktem ki, hát most mégsem ismertek igazán? Ennyi év után sem? Hálából nem viszek ki senkit az olimpiára, csak akkor, ha meggyőződésem, hogy vele jobb lesz a csapat és nyerni tudunk. Emberi kapcsolatokat is kockáztattam ezzel, de nekem kapitányként szilárdul és makacsul csak a szakmai meggyőződésemet kellett a szemem előtt tartani. Nem tudjuk meg soha, hogy Marcival nyertünk volna-e 2004-ben vagy 2008-ban, de azt gondolom, hogy 2004-ben volt nagyobb esélye. Lehet, hogy vele még simábban nyertünk volna, mint ahogy megtettük a döntőben szerbek ellen, de ezt már nem tudjuk meg. A sors furcsa fintora, hogy amikor már egyértelműen és vitathatatlanul helye volt a csapatban, épp akkor nem jött össze, a negyedik olimpiai győzelem elmaradt. A vb-aranyérmének így már elnökként örülhettem tavaly” – magyarázta Kemény.

Idősebb Szívós nem haragudott ezért a döntésért, bár az egész világon egyedülálló lett volna, hogy három nemzedék tagja is olimpiai bajnok lesz.

„Dénesnek mindig megadtam és megadom a tiszteletet, a mai napig jó kapcsolatban vagyunk, bár konkrét magyarázatot soha nem adott arra, végül miért nem ment Marci, miért ő maradt ki az utolsó pillanatban, ez nem téma közöttünk. A húzás bejött, Magyarország olimpiai bajnok lett. Nem elvtelenül mondom, Marcinak helye lett volna valamelyik csapatban. De ezen már túl vagyunk, a győztes kapitánynak mindig igaza van” – összegzett Szívós.

Forrás: sportgéza
Fotók: Greg Wood / AFP, Rosta Tibor, Balogh László, Lluis Gene / AFP