A legfontosabb a család

Lőrincz István most töltötte be a 80. életévét és példaértékűen csinálta. Mindene a család és a sport. Versenyszerűen kerékpározott, majd amikor ikerlányai megszülettek, feladta az élsportot és a családjának élt, dolgozott.  57 éven keresztül boldog kapcsolatban, házasságban, szerették egymást párjával Ancikával. A kerek szülinap boldog pillanatait, ahol még feleségével, lányaival, unokáival és családjával együtt ünnepelt, két nappal később a bánat váltotta fel, mivel imádott felesége, eltávozott az élők sorából.

A kitartás, amely Pista bácsit, az apát, a nagypapát, mindig jellemezte, remélhetőleg átsegíti, ezen a nehéz időszakon. Örök mondása, miszerint a mozgás az élet alapja és a kényelem, az egészség megrontója, számára örök érvényű, míg másoknak példaértékű. Hetente többször fut, kerékpározik, s unokáit, élettapasztalatával, múltbeli élményeinek elmesélésével, próbálja megtanítani a helytállásra, az élet értékeinek megbecsülésére, ahogy ezt lányainál is tette.

Az ünnepelt feleségével és lányaival, Gabival és Ancsával
Megosztom