Blue Night Party

Exkluzív helyszínen, a KOZMO Hotel Suits & Spa-ban került sor a tavaszköszöntő kék színes estére Molnár Judit, az It’s YOUR World alapítója, event managere és háziasszonya szervezésében.

Ahogy a színes esteken megszokott, a finom ételek és italok mellett – amibe ezúttal is igyekeztünk valami kéket csempészni, jelen voltak a megszokott témák, mint a divat, kék ruhákkal és kiegészítőkkel, kék táskákkal és ékszerekkel, valamint az illatok. A résztvevők a kék színhez illő előadásokat is hallhattak, ezúttal Czok Ildikó, dizájn­ékszer készítő, szín- és stílustanácsadó mesélt arról, hogyan válasszuk meg a hozzánk illő kék színt. Hegedűs Mónika előadása a minket támogató illóolajokról szólt, Vörös Anikó pedig az egészséges élelmiszerek és a kék szín kapcsolatát mutatta meg számunkra. Barta Gabriella coach, intuyching mentor a kék, mint a kommunikáció színe és a torokcsakra kapcsolatáról beszélt.

Danny Blue mentalista, Molnár Judit és Balogh Levente üzletember

Az est fénypontja tagadhatatlanul két úr volt, akik mindketten igen szorosan kötődnek a kék színhez. Danny Blue mentalista már a nevében is „kéknek” született, s egy igazán „varázslatos” műsorral kápráztatta el a vendégeket, megmutatva az elme játékát. Balogh Levente üzletember ezúttal egyik legújabb márkájáról, a Vízangyal Beautyról mesélt a hölgyeknek, akik sok érdekességet megtudhattak a termékfejlesztésről és a további tervekről.

Molnár Judit – szervező, It’s YOUR World,
Vancsura Lillával – Director of Sales, KOZMO Hotel Suits & Spa

A vacsora után az érdeklődőknek lehetőségük nyílt egy vezetett túrán megnézni a szállodát, majd tombolával és értékes nyereményekkel, valamint közös fotózással zártuk az estét.

Az este partnerei:

  • In My Style – egyedi női ruhák
  • VENGRU – bőrtáskák, kiegészítők
  • Zoi Kingdom – egészséges élelmiszerek
  • Czok Ildikó – egyedi dizájn ékszerek
  • Hegedűs Mónika – illat tanácsadó, fitoterapeuta
  • Vízangyal Beauty – kozmetikai termékek, testápolók
  • ZuzmoLand.hu – egyedi zuzmó képek, dekorációk
  • Barta Gabriella – coach, intuyching mentor
  • Danny BLUE – mentalista

A következő színes exkluzív programunk:

PINK NIGHT 2022.09.22.

Jelentkezés és részletek:

info@itsyourworld.hu

www.facebook.com/itsyourworld.hu

Megosztom