Nyárköszöntő és születésnap

Nyárköszöntő és születésnappal egybekötött partira érkeztek a vendégek az erdő közepére, a Vértes északi lábánál. Az immáron hagyományosan, évről évre megrendezésre kerülő, Rónai Gábor tiszteletére rendezett születésnapi partin,  rnagy létszámú vendégsereg fogadta el a meghívást.A koradélutáni órákban a finom ételek és italok  kóstolását követően a vendégek Johann János főprímás és zenekarának muzsikálását élvezhettèk, majd nem sokkal később erdei retrodisco hangulatot varázsolt az ünnepelt a fák közé. Az est fénypontja pedig KISGRÓFO lebilincselő mulatós előadása volt, amelyre a vendégek nagy része táncra perdült.

A Royal Diamonds tulajdonosai, az ünnepelt Rónai Gábor feleségével, Rónai Alexandrával és kisfiukkal, Patrikkal
Kis Grófo, a parti sztárfellépője
Dr. Arne Gobert, a DWC elnöke párjával, Győri Dominikával
Husvéth Lóránt, az Optimum Facility Services ügyvezetője kedvesével, Neubauer Edit lakberendezővel
Dr. Korossy Csaba, a Geula Kft. ügyvezetője feleségével, Dr. Korossy Emesével
Tóth Ferenc, a Gastszolg Kft. tulajdonosa feleségével, Tóth-Fazekas Évával
Szaka József, az Élet&Stílus magazin tulajdonos-főszerkesztője feleségével, Lőrincz Annával
Megosztom