A Bolha hatalmasat ugrott

Nem kevesen akadnak, akik akár oda is állhatnának az elesettek mellé-mögé, ha akarnának, mert éppenséggel megvan rá a pénzük, mégsem teszik ilyen-olyan okból. Már pusztán ezért is méltánylandó, hogy a világ egyik leghíresebb és legjobb labdarúgója a pályán kívüli alakításával is nagyot alkotott, amikor nyolc éve – családja egyetértésével és támogatásával – életre hívta a Messi Alapítványt – a fizikumukat, egészségüket, neveltetésüket illetően hátrányos helyzetű gyerekek megsegítésére.

A lépésben csupán píár-fogást látók, vagy látni akarók talán nem is tudják, hogy a karitatív cselekedet mögött saját ösztönző példa áll: magáé Lionel Messié, a gyereké, aki jelentős hátránnyal indult el a nagy futballistává válás útján, mivel sehogy  sem „akart” megnőni… Bármennyire is varázslatos ügyességgel bánt a labdával gyakorlatilag már csöppségként is, nádszál vékonyságával, törékenységével, rendkívül alacsony termetével éppenséggel nem a leendő focióriás jegyeit hordozta magán kis kamasz korában.

Az apróságnál, aki ötévesen kezdett el futballozni szülővárosában, az argentínai Rosarióban annál a csapatnál, ahol az apja volt az edző, az elkövetkező esztendők sem hoztak lényegi változást, ami fizikai adottságait illette. Kevésbé szépen fogalmazva: gyakorlatilag törpe maradt. Tizenegy éves volt, amikor fény derült a bajra: növekedésihormon-hiányt diagnosztizáltak nála. Jóllehet már ekkor komolyan érdeklődött iránta a leghíresebb argentin élcsapatok közé tartozó River Plate is, leigazolásából semmi sem lett, mivel a klub nem tudta (nem akarta?) vállalni gyógykezelésének havi 900 dollárra rúgó költségeit. Családja sem volt abban a helyzetben, hogy pénzelje a kúrát, de mint a mesében, érkezett a megmentő. Mégpedig egy bizonyos Carles Rexach személyében, aki a világhírű és már akkor is pazar eredménysorral büszkélkedő katalán klub, az FC Barcelona sportigazgatója volt, s mint ilyen, felelős a csapat erősítéséért, a leendő futballcsillagok odaszerződtetéséért. Ráadásul mivel tehetős egyesületről volt már akkor is szó, a pénz nem jelenthetett és nem is jelentett akadályt: a Barca vállalta a kezelés finanszírozását. A szakember nagyon is jól tudta: hatalmas tehetségre bukkant, akit meg kell szerezni. Túl Messi zsenge korán, hiszen akkortájt 13 éves sem volt még, egyetlen bökkenő akadt: a Dél-Amerika és Európa közötti óriási távolság. Aminek leküzdésére Rexach a legkézenfekvőbb megoldást találta ki: az egész Messi-családnak barcelonai letelepedést kínált. És a família költözött, átjött Európába, a katalán fővárosba, Lionelnél pedig – aki elkezdett a Barcelona korosztályos együtteseiben játszani – ezzel párhuzamosan megindult a „növesztési kísérlet”.

Orvosok és biokémikusok csapata döntött a teendőkről, az előírt hormonkezelés használt, a Bolhából (spanyolul Pulga) – mert ez volt és maradt is máig a legismertebb beceneve – ha nem is elefántot, de gyakorlatilag átlagos magasságú, kevés híján 170 centis fiatalembert „csináltak”. A beavatkozás lelki oldaláról, a kis termet okozta  nehézségekről nemigen beszélt nyilvánosan az amúgy sem a locsogó focisták közé tartozó Messi, alapítványának bemutatásakor azonban okkal emlegette fel egyik kórházi élményét, amikor kis betegeket látogatott meg.

„Ott, köztük értettem meg, hogy egy ismert labdarúgó jelenléte önmagában mekkora nagy segítség lehet. Mert valóban elhiszik, hogy felülkerekedhetnek betegségükön, és igenis elérhetik céljaikat” – nyilatkozta még 2010-ben. Nem mondta, de mi megtehetjük helyette: a tétel rá, a növekedési gondokkal bajlódó Messire is vonatkoztatható, aki hosszú harc eredményeképpen valósíthatta meg álmait, maga mögött hagyhatta „kisszerűségét”, s napjainkra a világ egyik, ha nem a legjobb labdarúgójává nőtte ki magát. Karitatív munkásságát pedig az ENSZ gyermekalapja, a UNICEF is méltányolta, amikor öt éve jószolgálati nagykövetévé nevezte ki. De térjünk vissza a pályára!

Hogy micsoda talentum az 1987. június 24-én napvilágot látott Lionel Andrés Messi Cuccittini, villámgyorsan kiderült a Barcánál is: életrajza szerint már 2003. november 16-án debütálhatott a nagycsapatban, a portugál FC Portóval vívott barátságos mérkőzésen, hivatalosan pedig a 2004/2005-ös szezonban léphetett pályára „igazi barcásként” az első osztályú bajnokságban az Espanyol ellen.  2005. május elsején szerezte első spanyol bajnoki gólját (az évtől nemcsak argentin, hanem spanyol állampolgár is), hogy aztán páratlan karrierjének újabb és újabb babérjait gyűjtse be. Klubszinten mindent megnyert, mindent elhódított, az összes fontos címet, rangot kiérdemelte, s amelyik rekord számít, azt valamennyit megdöntötte. Csak ízelítőül néhány, mert még egy futballszaklapnak is a becsületére válna teljes körű leltárt tárni az olvasó elé tárni Messi „legjeiből”: 2014 novemberében megdöntötte a spanyol futball-legenda, Telmo Zarra „megdönthetetlen”, hatvanéves (!) gólcsúcsát, amelyet a nagy előd 251 találattal tartott (csak zárójelben: jelenleg már 315 élvonalbeli bajnokin szerzett 286 gólnál jár, s mivel még csak 28 éves, nem kérdés, hogy át fogja lépni az újabb, 300 gólos határt is). Ő nem pusztán a katalán klub, de az egész spanyol Primera División, a világ legerősebb nemzeti bajnoksága történetének is a legeredményesebb játékosa. Pillantsunk bele az adattárba!

A Guinness-féle rekordok könyvében is helyet követelt magának például azzal, hogy 2012-ben klubcsapatában, a Barcában 71, az argentin válogatott tagjaként pedig további 12, vagyis összesen 91 gólt jegyzett, ami páratlan, s majdhogynem megismételhetetlen bravúr a maga nemében. De a góllista élén áll az európai kupasorozatokon, legfőképpen a Bajnokok Ligájában elért találatait tekintve is, miután eleddig 77 alkalommal volt eredményes (akadt olyan meccse, amelyen ötször vette be a rivális kapuját), arra pedig még senki nem volt képes rajta kívül, hogy négy alkalommal is kiérdemelje az adott év mindenkori legjobbját megillető Aranylabdát, a sportági világszövetség, a FIFA legértékesebb trófeáját. Háromszor lett a FIFA-nál a világ legjobb futballistája, részben a Barcában, részben pedig a nemzeti válogatottban nyújtott alakításai elismeréseként. Ami az utóbbit illeti: Messi hat góllal gólkirály lett a 2005-ös ifjúsági labdarúgó-világbajnokságon, ahol két döntőbeli találatával segítette hazáját világbajnoki címhez, majd az argentin csapattal olimpiai aranyat nyert 2008-ban, még később a nagyválogatott tagjaként – amelynek nem mellesleg ugyanúgy a csapatkapitánya, mint az FC Barcelonának – pedig már világbajnoki ezüstérme is van a 2014-es futball-világbajnokságról, ahol a legjobb játékosnak választották. 

Éppenséggel 24 bajnoki – „mindenestül” pedig 32 – mesterhármasa van, mindkettő szintén rekord, 2015-ben pedig – a 2009-es első triplázást megismételve – főszerepet játszott abban, hogy a Barca újfent begyűjtse a „futball-szentháromságot”: a spanyol bajnoki címet, a kupagyőzelmet és a nemzetközi klubcsatározások legértékesebbjét, a Bajnokok Ligája első helyét.

Mielőtt végképp belevesznénk a még oly dicséretes statisztikák, adatok tengerébe, „ússzunk ki” a szárazföldre, s említsük meg, hogy Lionel Messinek és gyermekkori szerelmének, a szintén rosariói illetőségű Antonella Roccuzzónak egy fia van, a 2012 novemberében született Thiago Messi, s nyár végére-ősz elejére várják második gyermeküket. Az apaságról alkotott véleményét a Barca magazin áprilisi számában megjelent interjúból ismerhetjük meg, amelyben Lionel Messi így fogalmazott:

“A szülővé válás megváltoztatott, minden szempontból. Ő az első és utána következik minden egyéb. De máshogy tekintek a játékra is. Korábban egy vereség után, vagy ha valami nem úgy sikerült, ahogy elterveztem, három vagy négy napig nem beszéltem senkivel és teljesen magam alatt voltam. Ma már ez máshogy van. Ha egy vereség után hazaérek és meglátom a fiam, már semmi sem számít. Persze belül dühít továbbra is, de az apaság megtanított arra, hogy nem csak a foci létezik, az életben vannak egyéb dolgok is, amik számítanak” – nyilatkozta.

Hogy tényleg ő a number one –ja a világfutballnak? Aligha nekünk, kívülállóknak kell megítélnünk szakmailag, hogy valóban Messi a jelen legjobbja, hiszen abszolút rangsor ebben a műfajban eleve nehezen állapítható meg, önmagukban a statisztikák, így a legfőbb ismérv, a gólképesség sem feltétlenül perdöntő. Ám könnyen elhelyezhetjük, a „helyére tehetjük” Messit a lajstromban, ha néhány, a nemzetközi labdarúgásban ismert és elismert szakember véleményét idézzük. Például Argentína ősi fociellenségének, Brazíliának a válogatottjából a nagyszerű hátvédét, David Luizét, aki szerint Messi „fantasztikus, a világ valaha volt legjobb játékosa”. Az idei BL-döntő után a berlini Süddeutsche Zeitung földönkívülinek nevezte, a londoni The Sunday Telegraph a földkerekség legjobbjának titulálta, a moszkvai Szport Ekszpressz a futballvilág kormányzójaként említette, a Barca egyik nagy vetélytársa, az Atlético Madrid vezetőedzőjének, Diego Simeonénak a minősítése úgy hangzott, hogy Messi egy géniusz. A legfőbb hazai rivális, a Real Madrid nem éppen behízelgő stílusáról ismert korábbi szakvezetője, a londoni Chelsea-t idén angol bajnoki címig vezető José Mourinho így fogalmazott: ha egyszer a Barca szupersztárja visszavonul, örökre megváltozik a labdarúgás. A Bayern Münchent a klubfutball csúcsára juttató, korábban a Barcelonával, s ekként Messivel mindent elért Pep Guardiola ezt mondta: „kiváltságosnak érzem magam, hogy az edzője lehettem”. Az Afrika legjobb futballistájának több ízben megválasztott Samuel Eto’o minősítése pedig egyenesen égi magasságba emeli írásunk hősét: „Ha a labdarúgásnak van Istene, azt Lionel Messinek hívják” – jelentette ki a kameruni csatárklasszis.

Akinek van kedve, vitába szállhat bármelyik véleménnyel, de gyaníthatóan nem érdemes…

Jancsó Kornél