Futballcsúcs,csúcsfutballal

A megszállott focihívők már alig várják az újabb, jelesül 2022-ben esedékes katari világbajnokságot, az átlagszurkoló még így nyárutón is úgy lehet vele, hogy egy ideig tán elég a labdarúgásból, mert kisebb csömöre támadt a június derekától július közepéig tartó idei oroszországi futballcsúcstól, még ha olykor csúcsfutballal szolgáltak is a csapatok a sportág legnagyobb eseményén.

A háziasszonyok zöme ugyanakkor gyaníthatóan elégedetten vette tudomásul, hogy majd öt hét után végre visszakapta fociimádó férjét, gyerekeit, a hozzá közel állókat, akiket a 2018-as vb idejére átmenetileg elveszített. Na, nem mintha a nők nem követték volna a tizenegy orosz város tizenkét stadionjában rendezett megaesemény történéseit, a labdazsonglőrök négyévente ismétlődő világtalálkozóját, mert bár ilyesfajta kimutatás nem készült, kétségtelen, hogy a nézőtéren, vagy éppen a tévéképernyő előtt a gyengébb nem képviselői is sok-sok milliónyian szurkoltak ennek vagy annak a válogatottnak, netán csak a szuperklasszisok valamelyikének, követték nyomon a világ legnépszerűbb játékát legmagasabb szinten művelők oroszországi előadássorozatát. Amelynek végén a franciák alakítása ért a legtöbbet, merthogy a Kékek lettek a világbajnokok, történetük során második alkalommal.

Kétségtelen, a gallok legjobbjait a vb előtt eleve az esélyesek sorában emlegették, az ő döntőbe jutásuk, s vb-címük egyáltalán nem hathatott meglepetésként. Annál inkább tekinthető így utólag, a szeptemberi mérlegkészítéskor is meghökkentőnek, egyszersmind külön tapsot érdemlőnek a horvátok második helye. Déli szomszédjaink nemzeti együtteséről persze tudtuktudhattuk, hogy kitűnő erőkből álló társaság, de a legjobb négy közé jutásnál, horribile scriptu: bronzéremnél többre azért nemigen lehetett taksálni a gárdát, azzal együtt sem, hogy többen az elitmezőnyhöz tartozó európai klubcsapatokban már igazolták nem hétköznapi képességeiket, válogatottjuk pedig mostanra érett össze rendkívül ütőképes társasággá. Olykor persze a szerencsével sem álltak hadilábon, a kieséses szakaszban három meccsüket is hosszabbításban, illetve büntetőpárbajban nyerték meg, s verekedték el magukat egészen a fináléig, ahol aztán, ha nem is könnyen, de a profizmusban előttük járó franciák már érvényesítették a papírformát, 4-2-re legyőzve őket.

Ami meglepő, s előzetesen legfeljebb kisebbségi vélemény volt, hogy a franciákhoz hasonlatosan, vagy tán még náluknál is előrébb sorolt többi favorit ugyanakkor egymás után elvérzett. A váratlan fejlemények listájának élére a világbajnoki címvédő németek kiesése kívánkozik, már pusztán azért is, mert a vb-k históriájában először esett meg velük, hogy már a csoportkörön sem jutottak túl. A végső győzelemre is képesnek tartott alakulatok közül időnek előtte búcsúzott a csoportjából is már csak nagynehézségek árán továbblépő Argentína, hiába tudta soraiban Lionel Messit, a Barcelona világklasszisát, megálljt parancsoltak az egyik fő esélyesnek tartott, az amúgy a francia PSG-t erősítő Neymar vezérelte Brazíliának, és Európa „braziljai”, a spanyolok számára is a vártnál sokkal hamarabb véget ért a világbajnokság. Csalódniuk kellett azoknak is, akik az Európa- bajnoki címvédő portugálokdiadalmenetére számítottak. Ászuk, az időközben a Real Madridtól Olaszországba, a Juventushoz átigazolt Cristiano Ronaldo sem tudott honfitársain segíteni, a nyolcaddöntőben Uruguay már túl nagy falatnak bizonyult számukra.

Ha már meglepetések: az idei, 32 csapatos, 64 – javarészt magas színvonalú – mérkőzés alkotta, sorrendben 21. vb Afrika bukását hozta, amennyiben 1982 óta most fordult elő először, hogy a fekete kontinensről egyetlen csapat sem jutott túl a csoportkörön. Éppenséggel Ázsia sem remekelt, a legjobb 16-ba egyedül Japán küzdötte be magát, a nyolc közé viszont – bár hősiesen helytállt – már nem tudott továbblépni, a Fortunát is maguk mellett tudó belgák 3-2-vel hazaküldték a távol-keleti együttest.

A nyolcaddöntő mezőnyét a japán mellett öt latin-amerikai és tíz európai válogatott alkotta, s utóbbiak fölénye még nyomasztóbbá vált a folytatásban. A nyolcak társaságába tudniillik már csak Brazília és Uruguay jutott be, az elődöntőbe viszont már ők sem: az uruk a franciáktól (2-0), a brazilok a belgáktól (2-1) kaptak ki és már csomagolhattak is. A négy között még Anglia (2-0 Svédországgal szemben) és Horvátország (2-2 után győzelem büntetőpárbajban a házigazda Oroszország ellen) szorított helyet magának. Az elődöntőben Franciaország Belgiumot (1-0), Horvátország – az 1-1-t követő hosszabbításban – Angliát győzte le (2-1). A belgák így is eddigi legjobb szereplésüket produkálták, ráadásul a bronzmeccsen 2-0-re legyűrték az angolokat, ennél fogva övék lett a harmadik hely, míg a szigetországiak abban lelhettek vigaszt, hogy legutóbb 1990-ben teljesítettek ilyen jól világbajnokságon, amikor is szintén negyedikek lettek.

A moszkvai Luzsnyiki Stadionban lebonyolított fináléig egyformán veretlenül menetelő csapatok ütközete jó focit, izgalmas mérkőzést hozott, olyan csatát, amelyben a franciák rutinja elég volt a harcosabb, szívüket-lelküket beleadó horvátok megfékezésére, de a vesztesnek sem maradt különösebb oka a csüggedésre, hiszen a délszláv alakulat korábbi legjobbját, az 1998-as vb-harmadik helyet felülmúlva lett most ezüstérmes. Egyszersmind példát mutatott arra is, hogy egy kis – alig négymilliós nemzet – is képes lehet kisebbfajta futballcsodára, s kitartó szakmai munkával, no meg némi fanatizmussal egészen a csúcs közelébe juthat. Talán nem erőltetett a párhuzam: egy másik – alig tízmilliós – kis ország produkált már hasonlót a múltban, amikor két ízben is vb-másodikként zárt, 1938-ban és 1954-ben. Jó lenne megélni egy harmadikat is, de félő, erre hiába várunk, merthogy természetesen „hazabeszéltünk” az előbbi példát említve… 

Franciaország tort ült júliusban, 1998 után másodszor lett világbajnok, válogatottjának diadala tulajdonképpen papírforma.  Egységes, fizikumban, technikában, taktikailag egyformán rendkívül jól felkészített játékosok alkotta csapat nyert, amelyet a korábbi nagyszerű futballista, a 49 éves Didier Deschamps vezényelt el az aranyéremig.  Ő lett – a brazil Mario Zagallo és a német Franz Beckenbauer után – a harmadik a futballtörténelemben, aki játékosként és szövetségi kapitányként is világbajnoknak vallhatja magát.

A végső sikerével 38 millió dollárt kaszszírozó francia együttesből többeknek is jutott plusz elismerés: a vb-döntő legjobbjának a spanyol Atlético Madridnál légióskodó Antoine Griezmannt választották, míg a torna legjobb fiatal játékosa a 19 éves Kylian Mbappé lett. Utóbbi a második olyan labdarúgó Pelé után, aki tiniként szerzett gólt világbajnoki döntőben. A brazilok élő legendája gratulációjában így fogalmazott: „Még csak két tinédzser lőtt gólt vb-döntőben. Üdv a klubban, Kylian Mbappé. Nagyszerű, hogy van már társam.”

Említsük még meg, hogy a horvát Luka Modric kapta a legjobb játékosnak járó Aranylabdát, a góllövők külön versenyét hat találattal az angol Harry Kane nyerte, mint a torna legjobb kapusa az Aranykesztyűt pedig a belga Thibaut Courtois érdemelte ki. Amúgy az idei volt az első világbajnokság, amelyet Kelet-Európában, és a tizenegyedik alkalom, hogy Európában rendeztek. Amelynek jellegzetes és egyedi vonása, hogy itt és most alkalmazták először a videobírót. Nem kétséges: bevált, még ha akad is finomítani való a rendszeren. A hibás játékvezetői döntések megelőzésére-kijavítására-felülbírálatára hivatott szisztéma kézzelfogható eredménye, hogy ezúttal nem született szabálytalan gól, hogy alig négy kiállítás volt, a büntetők száma pedig egy híján elérte a harmincat, messze meghaladva a korábbi 18-as rekordot.

A futballcsúcsot értékelve Gianni Infantino, a nemzetközi szövetség elnöke minden idők legjobbjának minősítette az oroszországi világbajnokságot. „Fantasztikus, elképesztő, hihetetlen” – sorolta a szuperlatívuszokat a FIFA első embere, aki azt is kiemelte, hogy a vb alkalmából több mint egymillióan érkeztek Oroszországba a világ minden tájáról. Felülmúlhatatlan hangulatról beszélt, és úgy fogalmazott: rengeteg nagyszerű meccset láttunk. Egyet lehet vele érteni.

Jancsó Kornél