Nem kérdéses, hogy Kun Attilának a kézilabda az élete. A Győri ETO Kézilabda Club Akadémiájának utánpótlás szakmai igazgató-helyettese hosszú évtizedek óta kötődik a sportághoz, munkája és hobbija is egyben, amint azt a vele folytatott beszélgetés is megerősítette. Diskurzusunk rövid önismertetővel indult, már csak azért is, mert a nemzetközileg időtlen idők óta sikeres magyar kézilabda hátországában dolgozók, a nagy eredményeket megalapozó szakemberek a legritkább esetben kerülnek rivaldafénybe, pedig – és ez sem kérdés: – megérdemelnék…
– Fehérgyarmaton születtem, elébb Mátészalkán éltünk, utána, amikor megnősültem, akkor költöztem Miskolcra, ahol 17 éven át tevékenykedtem mint testnevelő tanár, illetve vezettem sportiskolát – foglalta össze előéletét az 52. évében járó Kun Attila.
– Manapság pedig Győrött pallérozza a legtehetségesebbeket… – vetettük közbe.
– A női utánpótlásból a legidősebb korosztállyal dolgozom, ez az ifi csapatot, a 2002/2003-as születésűeket jelenti. Ők, huszonketten két bajnokságban szerepelnek: az ifjúsági első osztályban, illetve az NB I/B-s felnőtt bajnokságban.
– Kockázat nélkül állíthatjuk, hogy a huszonkét „nevelt lánya” alkotta társaság az ország egyik, ha nem a legjobb együttese korosztályában. És nemzetközileg?
– Csapatunkban korosztályos válogatottak is játszanak, öten-hatan rendre ott vannak a válogatott keretében.
– Laikus számára is egyértelmű, hogy igazi kézilabdás embert próbáló feladat nemhogy tagjává válni, de még a közelébe is jutni Görbicz Anitáéknak, a világverő győri alakulatnak…
– Ez a gárda gyakorlatilag egy világválogatottal egyenértékű, annyi nemzetközi klasszis játszik benne, és szállítja a kimagasló sikereket – emelte ki Kun Attila, aki a nagycsapat mellett is dolgozik: mint videoelemző és edző tagja Danyi Gáborék szakmai stábjának.
– A több irányú lekötöttség nyilvánvalóan nem napi nyolcórás időtöltést jelent…
– Reggel héttől este fél nyolcig tart egy-egy munkanapom, s a hétvégékről se feledkezzünk meg: ha nem a felnőtt csapatnál vagyok, akkor vezetőedzőként az utánpótlás-mérkőzésekre megyek. Általánosságban napi négy edzést tartok, kettőt a nagyoknál, s kettőt az ifiknél. Amellett a mindennapi tevékenység része az utánpótlás szervezése az akadémián, s ezen felül még a videovágások is feladatot adnak számomra.
– Izgalmas, de sok munka is, időben kevesebb jut a családra…
– Győrságon élünk. Miskolcról átköltözve nyolcadik éve dolgozom Győrben, s naponta autózok be és vissza. A családot a negyedik évben hoztam magam után, miután építettem egy kis házat a Pannonhalmi domb aljában. Feleségem a győri Bercsényi iskolában tanít, gyógypedagógus, a kisebbik lányom dolgozik, s mellette tanul, a nagyobbik pedig éppen gyereket nevel, mert megszületett az első unokám…
– Akkor igazán különleges lesz az idei karácsony.
– Együtt szeretünk és idén is együtt fogunk ünnepelni. Éppen szünet lesz a bajnokságban, addigra lemegy az Eb is, úgyhogy semmi akadálya nem lehet, hogy Győrságon töltsük a családdal a karácsonyt.
– Ugorjunk vissza Győrbe: milyen a kézilabdás jövőképe?
– Az elmúlt időszakban tagja lehettem az ifjúsági válogatott szakmai stábjánaknak, s így részese két korosztályos válogatottunk nagy sikerének is: a juniorok megnyerték a vébét, az ifi csapat pedig a korosztályos Eb-t. Ha ezt nézzük, azok a gyerekek, akik mindkét válogatottban játszottak, a világ élvonalába tartoznak, s remélem, hogy mire felnőnek, néhányan már meghatározó játékosok tudnak lenni például egy ilyen Győr-szintű csapatban is. Teljesen magyar csapat biztosan nem lesz itt, de véleményem szerint 2-3 év múlva már sokkal több olyan kézilabdást tudunk kinevelni, akik megállják a helyüket majd a BL-ben is. Magyar játékosokkal szerintem most még nem tudjuk megnyerni a Bajnokok Ligáját, márpedig itt mindig az a cél, hogy BL-győztes legyen a csapat.
Jancsó Kornél
