Ha már egyszer év vége van, s eljött az összegzések ideje, nem maradhat el a sportos számvetés sem: mire, s még inkább kikre emlékez(z)ünk 2018-ra visszatekintve?
A feleletet a magunk részéről a leggyorsabbak versenyével, jelesül a Foma-1-es autós világbajnoksággal indítjuk, mely szerte földön, így Magyarországon is a felettébb kedvelt sportok közé tartozik. A gyorsasági autósok csúcsvetélkedőjét az idén – is – Lewis Hamilton nyerte a Mexikói Nagydíj első helyével, mellyel ez évi tizedik futamgyőzelmét is aratta, egyszersmind életében ötödik alkalommal szerezte meg az F-1-es világbajnoki címet. Tette mindezt a viadalsorozatnak az esztendőből még hátralevő két állomása, a novemberi Brazil és Abu-dzabi GP előtt, már október végére behozhatatlan előnyre téve szert az összetett pontversenyben. Az már csak további hab a „formás” tortán, hogy istállója, a Mercedes – a nagy vetélytársat, a Ferrarit maga mögé utasítva – egymás után ötödször nyerte meg a konstruktőrök különviadalát.
A 33 éves brit pilótának olykor persze a szerencsére is szüksége volt, ezzel együtt nehezen vitatható, hogy címvédőként megérdemelten lett 2018-ban is a legjobb a leggyorsabbak között. Hamilton, aki tavaly is a Mexikóban biztosította be vb-elsőségét, valóban a világ legboldogabb negyedik helyezettjeként ünnepelhetett az Autódromo Hermanos Rodríguezen, ahol a Forma-1 korszakos alakjainak sorába lépett. Nevezetesen: a világ 2018-ban (autóval) leggyorsabb embere utolérte az ötvenes évek argentin legendáját, Juan Manuel Fangiót, aki annak idején szintén öt alkalommal lett világbajnok, s már csak a német Michael Schumacher van előttük a maga hét F1-es sikerével az örökranglistán.
Kevésbé a gyorsasága – bár azzal sincs baj -, mint inkább első hallásra meghökkentőnek tűnő klubváltása miatt kaphattuk fel a fejünket a Hamiltonhoz hasonlatosan 33 esztendős LeBron James esetében. Az NBA-nek, az amerikai profi kosárlabdázás csúcsának ikonikus alakja azután jelentette be: elhagyja a Cleveland Cavalierst, hogy előtte csapatával döntőt játszott a bajnokságban.
Egyfelől nyilván az új csapat vezetése által ígért pénztömeg is közrejátszott a klubcserében, s vélhetően ama tény is, hogy a Lakers általános igazgatóját Magic Johnsonnak hívják, aki ugyebár a maga idejében szintúgy az NBA legnagyobb egyéniségei közé tartozott. A vonzerő része lehetett, hogy 2016-ban vonult vissza, s hagyott méretes űrt maga után a Lakersnél egy évtizeden át főszerepet játszó, szintén élő legendaként jegyzett Kobe Bryant, akinek örökébe a roppant kevesek egyikeként léphet LeBron James. A Cavaliersnél abszolút kedvenc, mesésen jól megfizetett húzóember – állítják szakmai berkekben: – olyan alakulathoz kívánt kerülni, amellyel nemcsak véletlenül, egyszer, hanem sorozatban képes bajnoki címeket nyerni.
Ő garanciát jelenthet a tartós sikerekre, de más szempontokat is érvényesíthetett, amikor a kies Cleveland helyett az Angyalok Városát választotta karrierje új színteréül. Miközben a 36 millió dolláros évi zsold garantált a számára LA-ben is, a pályán James, ez a 203 centis, 113 kilós óriás szakmailag is kiteljesedhet, hiszen változatlanul zseni passzolásban és kosárszerzésben egyaránt, aki ráadásul nemcsak támadásban mester, hanem védekezésben is a legjobbak közé tartozik.
James a játékoskarrierjét követő években, már mint üzletember kamatoztathatja a sztárklub kínálta lehetőségeket. Több házat megvásárolva a környéken, Los Angeles-i üzleti érdekeltsége már több is van, ráadásul a színészettel is kacérkodva most közelebb került Hollywoodhoz is. Nyílt titok továbbá, hogy James a jövőben, amikor felhagy a kosárral, saját NBA-klubra is vágyik.
Nem kétséges, ez az álma is valóra fog válni a játékosnak, aki amatőrként kétszeres olimpiai bajnok, az NBA-ben van három bajnoki aranygyűrűje, négyszer szavazták meg a liga legértékesebb kosarasának, s nem kevesebb, mint kilenc alkalommal választották be az All Star-válogatottba 2005 óta. Találgathatunk, hogy mit hoz neki vajon a mostani szezon…
Nagyobb labdáról kisebbre, egyúttal csapatsportról egyénire váltva: a férfitenisz jelenlegi „szentháromságából”, vagyis a Rafael Nadal, Roger Federer, Novak Djokovic alkotta trió tagjai közül 2018-ban ez utóbbi klasszist illeti meg az év játékosa titulus. A szerbek kiválósága elképesztően nagy és olykor igen fájdalmas utat járt be, mire újfent visszakapaszkodott a csúcsra abból a mélységből, amelybe tavaly került. A magát konokul tartó könyöksérüléséből szinte képtelen volt kikecmeregni, többször is elsiette a visszatérést, emberi-szakmai kapcsolataiban – nyilván visszaeséséből eredően is – bajok támadtak, s a 2016-os világelső játékosból több hónapra tucatteniszező lett, aki az élről egészen a 22. pozícióba zuhant vissza a ranglistán. A 31 esztendős szerb úgy lett idén megint a legjobb, hogy fokozatosan meglelte régi énjét, s az utóbbi hónapokban már megint szinte képtelenség volt őt legyőzni.
A statisztika szerint 2007 óta hat alkalommal zárta együtt az évet váltakozó sorrendben az első három helyen a szerb, a svájci és a spanyol klasszis. Most, három esztendei szünetet követően újból a nagy hármassal kezdődik a világlajstrom. Vagyis Djokovic, Federer és Nadal a szép számú trónkövetelő támadásait sikerrel visszaverve változatlanul állja a sarat a harmincon még inneni generációval.
Ha már tenisz: a szerte földön népszerű sportnak nagyszerű magyar művelői is vannak, közülük is élre kívánkozik Babos Tímea neve, aki 2018-ban megint a csúcsra érkezett: ő nyerte a Szingapúrban rendezett október végi világbajnokságot párosban, barátnőjével, az őt a pályán is tökéletesen megértő és kiegészítő új társsal, a francia Kristina Mladenoviccsal.
A negyedik vébéjén szereplő, 25 éves Babos címvédőként érkezett az ázsiai városállamba, ahol vb-döntős tapasztalat nélkül álló párja felnőtt a feladathoz, s a magyar-francia duó a teljes mezőnyt maga mögé utasította, a fináléban a párosban világranglista-első cseh kettőst is megadásra késztetve. Babosék sikere nem volt váratlan, hiszen az év elején ők nyerték az Australian Opent, s bár az USA Open döntőjében kikaptak, már jelezték, nagyon is komolyan kell velük számolni az évzáró világbajnokságon is. Szingapúr után a női vébét a kínai Sencsen rendezi, kézenfekvő a kívánság: jövőre is jusson érvényre a három a magyar igazság Babos-módra!
Mindenféle labdáról esett már szó, a végére hagytuk a legnépszerűbbet a gömbölyded játékszerrel űzött sportok közül: a futballt. Az elmúlt évtized sajátos egyhangúsága tört meg ezzel 2018-ban, amennyiben ezúttal nem Lionel Messi, s még csak nem is az argentin zsenihez hasonlóképpen ötszörös Aranylabda-birtokos portugál Cristiano Ronaldo érdemelte ki a világ legjobb focistáját megillető elismerést. Hanem egy hozzájuk képest szürke eminenciás: Luka Modric.
A horvát válogatott irányítója, aki klubszínekben a Real Madrid játékának egyik fazonszabásza, idén fantasztikus esztendőt zár, alighanem megismételhetetlent is egyszersmind. Merthogy a nyáron egészen a világbajnoki döntőig vezette a nemzeti együttest az oroszországi futballcsúcson, s az ezüstérmes gárda vezéralakjaként kiérdemelte a FIFA-tól, a nemzetközi szövetségtől a vb legjobbja elismerést. Majd túl a vb-remeklésen a középpályás a spanyol elitalakulat Bajnokok Ligája-győzelmében vállalt főszerepéért vehette át az európai szövetségtől, az UEFA-tól az Év játékosa-díjat a szeptemberi londoni gálán. Vezetőedzőknek és több mint félszáz ország sportújságíróinak szavazatával lett a horvát labdarúgó Európa legjobbja. A 33 éves Modric ismert szerénységével csupán annyit mondott, hogy „a díj nemcsak az enyém, hanem madridi és horvát csapattársaimé, illetve edzőimé, szurkolóimé is…”
Szavaival alighanem még azoknak a szimpátiavoksát is bezsebelte, akik nem a horvát válogatottnak, s még csak nem is a Real Madridnak szurkolnak…
Jancsó Kornél
