Akinek parányi köze van a magyar kézilabdához, bizonyosan ismeri Róth Kálmánt. Nem pusztán a nevét, hanem tevékenységét is, amelynek központi eleme az utánpótlás szakmai igazgatói tisztének ellátása a Győri Audi ETO KC-nél. Annál a klubnál, ahol a világ legjobb női kézilabdacsapata mellett az egyik vezető utánpótlás-nevelő műhely is működik. Közmegelégedésre, melynek egyik látványos megnyilvánulása volt a mesteredző hatvanadik születésnapjához igazított kitüntetés.
– Bő hat évtizede kötődöm Győrhöz, mondhatom, echte győri gyerek vagyok. Itt születtem, és itt kaptam meg a múlt év elején a Pro Urbe-díjat az önkormányzattól, ami óriási elismerés és hatalmas megtiszteltetés volt számomra. Imádom a várost, minden részét ismerem, rengeteg barátom, ismerősöm él itt, a sportágból és a tanulmányaimból adódóan is minden ideköt – mondta el magazinunknak elöljáróban, amikor a városhoz és a sportághoz való kapcsolata kezdeteiről kérdeztük.
– Nyilvánvalóan nem pusztán a patrióta Róth Kálmánnak szólt az elismerés…
– A díjat kiemelkedő utánpótlás-nevelő edzői munkámért kaptam, ez volt a hivatalos megfogalmazás – érkezett a szerény szakemberre jellemző válasz, de persze ennyivel nem értük be.
– Tételes felsorolást ugyan nem kérünk, de legalább a főbb állomásokat érintsük azon az úton, amelyet bejárt a nyolcvanas évek közepétől napjainkig, amikor is a testnevelő tanári hivatást kiteljesítve megszerezte a kézilabdázás mesteredzője címet, miközben megannyi sikert ért el a gyerek-korosztályokon kívül a felnőtt női csapatokkal is, bajnoki elsőségig, nemzetközi kupadöntőkig jutva.
– A Balázs Béla Általános Iskolában hoztuk létre Takács Miklós kollégámmal az első kézilabda tagozatos osztályt. Egy lakótelepi suliban, ahol rengeteg gyerek volt, s ahonnan olyanok kerültek ki, mint Pálinger Kati, Görbicz Anita, az Iváncsik testvérek, de ne is soroljam tovább, mert akit kifelejtek, még megsértődne, s okkal tenné… Kilencvennyolc körül jöttem el, s bátran állíthatom, hogy a kézis tagozat életre hívása és életben tartása hatalmas lendületet adott a sportágnak, nekünk pedig rengeteg kimagasló eredményt hozott, például sorra nyertük a diákolimpiákat.
– Az ifjúsági és junior-válogatottakat vezetve is szép sikereket ért el…
– Jó érzés visszagondolni rá: Eb-ezüstérem, ráadásul Győrben, Kovacsicsékkal, majd velük világbajnoki ötödik helyezés. Aztán Tóth Gabiékkal Európa-bajnoki negyedikként, Planétáékkal vb-bronzzal zártunk, a hatodiknál sosem volt rosszabb helyezésünk világversenyen…
– Nagy tehetségek nevelődnek nyilván manapság is a győri utánpótlásban…
– Közel négyszáz lányunk van, a nyolcévesektől kezdve egészen a tizennyolc évesekig. Próbáljuk a piramiselvet alkalmazni, vagyis hogy a legkisebbeknél a lehető legtöbben legyenek, és ahogy megyünk az ifjúságiak felé, egyre csökken a létszám, kiválasztódnak a gyerekek. Minden csoportra ügyelek, de természetesen nem egyedül csinálom, Horváth Lajos és Gellér Ferenc személyében kitűnő szakemberek segítenek.
– A felnőtt csapatokat a konkrét eredmények minősítik. Az utánpótlás-nevelést illetően mi tekinthető sikernek?
– Ezt a munkát úgy lehet mérni, hogy melyik játékos fog megjelenni a felnőtt válogatottban, az első osztályban, hogy hányat tudunk a magyar kézilabdázásnak kinevelni. Nemrég számoltuk össze a klubelnökkel, Bartha Csabával, hogy mennyi győri kötődésű játékos van a hazai első és második vonalban, s jóval hetven feletti számig jutottunk el…
– És milyenek az otthoni, a családon belüli kilátások?
– Egyformán imádott három unokám, közül a legkisebb, kétéves kislány a reménységem, nagyon ügyes a labdával, belőle talán lehet kézilabdázó…
Jancsó Kornél
