Dr. Tóth István az utazó

Eddig 132 országban járt a háromdiplomás villamosmérnök, s 66 évesen is még vannak további úti céljai – ahogy magát minősíti – a kártyás világutazónak. Akit egy egészen más minőségében márciusban lovagkereszttel tüntettek ki.

Két nagy szenvedélyem van, az egyik a kártyajátékok űzése, az ulti, de még inkább a kaláber és a tarokk, a másik pedig az utazás.

Kaláber?
Ez egy régi dzsentri játék, az egyik kedvenc, magyar kártyával kell játszani, alsósnak is hívják. Egyik nagyapámtól tanultam meg, az ultinál nehezebb, mivel több figura van benne, sajnos ma már mindösszesen öten játsszuk a családomból. Amellett van egy tarokk-csapatom, minden kedd délután ülünk asztalhoz.

És az utazás?
Középiskolásként fogalmazódott meg bennem, hogy miután a rákosista években kisbirtokos-szállodás nagyapáim mindent elveszítettek, én bizony nem vagyont fogok gyűjteni, hanem elutazom a pénzemet.

Így is tett.
Minél többet akartam látni a világból, mert az így szerzett élményeket, szemben az anyagi javakkal, senki nem tudja elvenni tőlem.

És egyszer csak felkerekedett…
A Műegyetem villamosmérnöki karára vettek fel. Mint előfelvételisnek, előbb katonának kellett elmennem, de ahogy leszereltem, nekivágtam Földünk megismerésének. A megtakarított pénzemből 1970-ben vásároltam egy motorkerékpárt, nem is akármilyet, egy vadonatúj, akkor csúcsnak számító Pannónia 20-ast. Vele kezdődött az utazás, elsőként Budapestről kimotoroztam Kassára, ott volt szállodája az egyik nagyapámnak.

S következtek a szomszédos, majd távolabbi országok is.
Az akkori Csehszlovákián kívül Erdélybe, vagy éppen Lengyelországba is motorkerékpárral látogattam el, a bolgár, a román, a jugoszláv tengerpartra egy orvos rokonom Wartburgjával, az NDK-ba vonattal mentem. De az igazi a motoros túrázás volt, az akkortájt szokásos módon sátorral és hálózsákkal felszerelkezve. Később pedig jöttek a repülőgépes utak is, például Török- és Görögországba így jutottam el.

Ezekhez azért kellett pénz is.
Az egyetemet befejezve olyan kutatóintézetben kezdtem el dolgozni, ahol az átlaghoz képest jobb volt a fizetés, de korrepetálást is vállaltam középiskolásoknak matematikából, fizikából, ebből is jó pénz folyt be. A korrepetálással csaknem ugyanannyit kerestem, mint amennyit mérnökként, s egy éven belül meg tudtam venni egy használt autót, egy Renault 16-ost, az akkor nagyon menő volt.

Utazási szünetet nem is tartott?
De igen, egy keveset, amikor megnősültem, s jött az építkezés, bővült a család, megszületett Gábor fiam, majd Judit lányom, ám azért abszolút leállás nem volt. A nászutunk például hat ország bejárásával zajlott, harminc napig tartott, bejártuk Ausztriát, Svájcot, Liechtensteint, Franciaországot, Andorrát, Monacót keresztül-kasul, sátorral, kempingben, kocsival. Aztán mint mérnök-orvos házaspár kikerültünk Líbiába, Tripoli mellett dolgoztunk, így többek között Afrika jó részét is megismerhettük a három év alatt. Volt olyan utunk, amikor Nápolyból körút keretében hajóztunk vissza Afrikába, Máltán, Algériában, Tunéziában is kikötve.

Ha már ott voltak, megpróbáltak minél több helyre eljutni…
Így igaz, szabadságaink alatt jártunk Marokkóban, majd a többi észak-afrikai országban is.

Nyilván készített számvetést, ossza meg az olvasókkal is: hol tart a világ felfedezésében?
Antarktisz kivételével a földrészek mindegyikén jártam, Európa és Észak-Amerika összes országában voltam, s nagyon kevés ország van Ázsiában és Dél-Amerikában, ahol még egyszer sem fordultam meg.

A szíve csücske?
Afrika, a kontinens északi részén mindenhová eljutottam, s az Egyenlítőtől délre is az összes afrikai országban jártam. Az Egyenlítő környékén akad tíz-tizenkét ország, ahol nem voltam eddig. Az ENSZ-nek 193 tagállama van, én 132-nél tartok, tehát kétharmadát láttam már a világ országainak. Amellett számos szigeten is előbukkantam, több mint húsz görögön, az összes spanyol és portugál szigeten, de voltam Hawaiion is.

Mi lesz az egyharmaddal?
Nem céloztam meg, hogy mindegyikbe eljussak, de még nem is fejeztem be az utazásokat.

Van valamilyen szimpátiasorrendje?
Rájöttem: a legaranyosabbak a népek Ázsiában. Indiától kezdve Japánon és Fülöp-szigeteken át Vietnamig bármelyiket említhetem, arrafelé a leginkább vendégszeretők az emberek, a legjobban ott fogadják a turistát. Ha még akad lehetőségem, Ázsiából szeretném még azt a pár hiányzó országot megnézni, ahol eddig nem jártam. Ilyen cél a két Korea felkeresése is.

Ahogyan az ön képeit tartalmazó, míves fotóalbumokból kiderül, a csodákat is látta, s meg is örökítette.
A perui Machu Picchut egyszer, a másik hatot többször is láttam a világ hét természeti csodája közül. De a maga módján ugyanolyan csoda, mert csodálatos a számomra legkedvesebb három afrikai ország, Botswana, Tanzánia és Madagaszkár, miképpen kedvenceim között tartom számon valamennyi ázsiai országot Burmával az élen, utóbbi nekem a csúcs.

Dőre vállalkozás lenne kiszámolni, pontosan hány kilométernél tart?
Azt tudom, hogy a legutóbbi utamon több mint ötvenezer kilométert repültem, nyolc országot érintettem harminc nap alatt, október és november vége között. Amúgy képtelenség megmondani, összesen hány kilométer van mögöttem.

A nagy számok törvénye alapján aligha kerülhette el a veszélyhelyzeteket…
Ritka szerencsés embernek vallhatom magam, mert nekem még a csomagom sem veszett el végleg soha! Olyan előfordult, hogy később került csak elő, de akkor sem rongálódott meg. Sok helyre elvittük a gyerekeket is magunkkal, Kenyától Kanadáig, Marokkótól Brazíliáig, de megúsztunk mindent baj, baleset nélkül.

Semmi kígyómarás, pókcsípés, láz, betegség, semmi légörvény, szörnyű vihar, vulkánkitörés, földrengés, akármi?
Semmi ilyen nem volt. Egyetlen percre sem kerültem kórházba, nem ért baleset, nem kerültem vészhelyzetbe, bár sok százszor repültem, semmi futóműhiba, zavar nem fordult elő. Az útlevelem egyszer sem veszítettem el, pénzt se hagytam el, nem is loptak el tőlem, nem raboltak ki sehol. Ezért is mondtam, hogy roppant szerencsés vagyok.

És kellemes kaland?
Egyszer Monte-Carlóban nyertem a kaszinóban, amikor mindenki más vesztett.

Újabb országok a láthatáron?
Három is szóba jöhet: Grúziát, Örményországot és Azerbajdzsánt szeretném felkeresni, eddig egyikben sem jártam még.

Beszélgetésünk vége felé még egy különleges eseményt említsünk meg, noha ennek az utazáshoz nincs köze, legfeljebb annyi, hogy el kellett jutni a Parlamentbe.
Valóban, március 14-ére hivatalos voltam az Országházba, ahol kitüntettek: a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vehettem át egy időseket gondozó alapítvány vezetőjeként végzett huszonöt éves tevékenységem elismeréseképpen.

Jancsó Kornél