Dűnék és flamingók

Dr. Tóth István úti beszámolója

Franciaországba utaztunk, a Hyéres Arany szigetekre

Váratlan a meglepetés, nem számítottunk rá, kis egyszerű szálloda, már-már panzió közvetlenül a tengerparton áll, ahol puha sárga a homok, nincs benne kavics, sem kagyló, egyenesen bevezet a langyos, szelíd, tiszta Földközi-tengerbe. Iható a csapvíz, az órát sem kell átállítani. Csönd van! Kevés az ember, és nem szól semmi, sem zene vagy más, ami a nyugodt pihenést zavarná. Hihetetlen a hirtelen nyugalom, csodálkozunk egyre. Nagyszerű a látvány, óriási kékség fehér nagy vitorlásokkal, hajókkal.

A tengervíz hőfoka 29-30 celsius fokos. Esténként elsétálunk Hyéres közeli kikötőjébe, ahol többszáz szemrevaló hajó és vitorlás horgonyoz. A parton megszámlálhatatlan étterem hívogat, mindegyik sajátos specialitással, kínálattal. Sajnos az étlap csak francia nyelvű, angol feliratúak nincsenek, a kisasszonyok pedig vagy nem tudnak, vagy nem akarnak a saját nyelvükön kívül más nyelven megszólalni. Ritka a más országokban megszokott képes ételábrázolás, így a fantáziánkra vagyunk utalva. Többek között megismertünk egy érdekességet, a hajdinalisztből készült palacsintát, megtöltve ízesített spenóttal és penészes rokfort sajttal. Kitűnő a francia rozé bor is, de a vörös is igencsak itatja magát. Vacsora után még hosszú ideig lehet élvezni a bazársort. Ez a vidék egészen más, mint Görögország, vagy Horvátország, vagy Spanyolország. Azonnal itthon érezzük magunkat. A napok változatosan, kirándulásokkal telnek, hiszen meg kell nézni a karnyújtásnyira lévő sós tavakon a sok-sok rózsaszín flamingót. Elmegyünk a közeli Porquerolles szigetre, ahol tilos a motorosjármű-közlekedés, csak a gyalogos vagy a kerékpár megengedett. Mezítlábas sétára invitálnak a dűnék és a fából épített tanösvény.

Néma, napos mediterrán erdőség, kidőlt faóriások, homokból előmeredező vastag gyökerek kísérnek a végtelen, néptelen csendben. Idilli a türkiz víz, az ernyőfejű pinea fák, alattuk kellemes napágyak várnak, ahonnan girbegurba falépcsőn lesétálhatunk a homokos fövenyre és úszhatunk egyet a csodálatos, tiszta, kék tengerben. Visszafelé lássatok csodát, a kikötő egyetlen butikjában extra kicsi, franciababás ruha vár bennünket, amelyet haza kell hoznunk. Hosszabb út vezet Saint-Tropezbe, mert természetesen meg kell nézni, ha már itt vagyunk. Nagy itt a nyüzsgés, a bámulók, a költekezők, a luxusban tobzódók, a szépek. Akad kedves kiskocsma is, „Viktor” felirattal. Ide be kell térni egy üdítő sörért. A hajdani szelíd halászfalucskának már csak az emléke van meg. Visszafelé útba ejtettük egy építész álmaként felépített kisvárost, Port Grimaudot, ahol utánozni akarta Velence hidjait és lagúnáit, érdekesen és sikeresen. Errefelé még sok bájos hívogató halászfalu és öböl mellett haladunk el, talán jövőre ezeket is megnézhetjük közelebbről. Port Cros egészen más, mint az előző Arany sziget, sűrű erdős, sziklás a tengerpart. Hosszú a túraút, kell a szívünknek a megpróbáltatás, így biztosan megérte idehajózni.

Itt is lett egy utolsó nap, búcsú a kékségtől és ígéret is: visszajövünk!