Aranyháromszögön kívül
Beszélgetés a világutazó Tóth Istvánnal
Aki turistaként járt már Indiában, szinte elkerülhetetlenül megragadt a klasszikus „Aranyháromszögben”, vagyis alapvetően arra az útra fizetett be, amelynek keretében a három „alapvárost”, Delhit, Dzsaipurt és Agrát tekinthette meg. Egy ekkora országban azonban bőséggel van más nézni- és felfedezni való, csak el kell térni a hagyományos úti programtól. Ahogyan azt tette a magazinunkban már nem egyszer szóhoz jutó és rendre pazar fotókkal is jelentkező világutazó, dr. Tóth István.
„Nem javítottam csúcsot, vagyis változatlanul 147 országnál tartok, ahová életem folyamán eddig eljutottam, de tudatosan tekintettem el a rekordjavítástól – bocsátotta előre beszélgetőtársunk, aki feleségével együtt kelt útra az év elején, hogy a korábbi „bakancslistán” már kipipált térségeket keressen fel.
„Újra akartuk látni a három országot, de nem ugyanazokba a városokba, vidékekre vágytunk ezúttal, amikhez korábban már volt szerencsénk – mesélte. – Régebben külön-külön jártam már Indiában, Srí Lankán és a Maldív-szigeteken is, ám ezúttal olyan lehetőség adódott, hogy a háromba most egyetlen túra keretében juthattam el ismét. Mi tagadás, belelkesedtünk, s nem sokat töprengtünk, amikor kedvenc pécsi utazási irodánk ajánlatáról értesültünk. Amely úgy szólt, hogy 2020. január-februárra szerveznek közös utat Nyugat-Indiába, Srí Lankára és a Maldív–szigetekre.”
A háromdiplomás villamosmérnök hozzáfűzte, várakozásaikat jócskán felülmúlva sok-sok újat nyújtott nekik az egzotikus ázsiai körút, amelynek lényegét jómaga így foglalta össze:
„Indiában már kétszer is jártam, de mindig csak az Aranyháromszögben, illetve egyszer Dardzsilingben is voltam, ahogy mentünk Nepál felé, de korábban nem láttuk a nyugati részt. Hát ez teljesen más, mint amit mi tapasztaltunk Delhiben, Dzsaipurban, Agrában, vagy akár Dardzsilingben is. Aztán: van legalább ezer darab Maldív-sziget az Indiai-óceánban, India délnyugati csücskénél, és mi eddig talán haton, ha jártunk, most viszont három új szigetre is elmentünk a három nap alatt, miközben végig a hatalmas szuper-luxushajón, a Costa Victorián aludtunk. Innen indultunk reggelente, persze már kisebb hajókkal, s a felkeresett szigeten töltöttük el a napot. Ami pedig Srí Lankát illeti, elöljáróban csak annyit: voltunk már itt, s nemcsak a fővárosban, Colombóban, egy kéthetes úton, amikor körutazást tettünk, de csak most nyílt mód egy egészen különleges helyre is eljutni.”
Mielőtt a „virtuális túravezetésbe” alaposabban belemerültünk volna, visszakanyarodtunk az elejére, az induláshoz.
„Nagy volt az érdeklődés az út iránt, végül 43-an alkottuk a csoportot, de a szokatlanul magas létszám nem okozott gondot, jó társaság jött össze – így útikalauzunk, megemlítve még egy további, korántsem lényegtelen szempontot, nevezetesen, hogy a turné „árban is jó fekvésű volt”.
„A Qatar Airways-zel Doháig repültünk közvetlenül – folytatta -, ott szálltunk át, s mentünk tovább Mumbaiba, korábbi nevén Bombaybe. Városnézéssel kezdtünk, majd délután tudtunk a hajóra beszállni, már ott állt a kikötőben, s ez szállított két hétig bennünket. Összesen négy helyen kötöttünk ki Nyugat-Indiában, Mumbai után New Mangalore-ban, Kocsínban és Goán – mindegyiket másért volt érdemes megnézni.”
A „négyek” közül emeljük ki itt és most Mumbait, India legnagyobb városát, amelyben – s innen már Tóth István feleségének naplójából idézünk: – „szerencsére adódott lehetőség egyéni sétára, nem kellett mindig a csoportunkkal menni, így kötetlenül megtapasztalhattuk a helyi légkört. A régi angol gyarmati világból gyönyörű épületek maradtak fenn, elkápráztató hagyományos, klasszikus stílusban. Ennek egyik kiemelkedő példája a hajdani Victoria királynő nevét viselő pályaudvar, amely az UNESCO világörökség védelme alatt áll.”
A helyet jellemzően festi le egy további bejegyzés, amely a közvetlenül a pályaudvar melletti utcácskában fellelhető piacról szólt, hamisítatlan indiai életképet villantva fel: „Valami fantasztikus volt, ilyen a középkori regényekben van. Kézzel tisztítják az óriási mangókat, felszeletelik, árulják, az arra járók kis műanyag székeken ülve fogyasztják.” Aztán – folytatódik az írás – feltűnt egy utcai fodrász. „Székre ültette le a kuncsaftot, vágta a haját vagy borotválta. Volt ott cipőpucoló, lottóárus, és mindenfajta csecsebecsék nagy választékban. Kézi zörgős kocsin toltak valamit, egy szerencsétlen ember feküdt a ponyva alatt, és égnek meredt a vonat által frissen levágott lábának véres csonkja…”
Azt már ismét a férj mesélte, hogy New Mangalore-ban a csodaszép hindu templomok nyűgözték le a leginkább, Kocsínban meg az, hogy itt négy nagy, egyformán a Himalájában eredő folyó ömlik az Indiai-óceánba. A várost Ázsia Velencéjének is nevezik, mivel csatornák hada szabdalja össze, amelyeken luxushajókkal szállítják a turistákat.
„Mi hat hajóval indultunk neki, kényelmesen elfértünk, szuper volt az étkezés, pazar az ellátás, miközben sajátos ellenpontként tárult elénk a látvány, amint a helyiek a rizsföldeken dolgoznak, a vízparti élet, ahogy főznek, mosnak, mosogatnak, halásznak az emberek.”
Goát más okból várták nagyon Tóth Istvánék.
„A városnézés mellett reméltük, elvisznek bennünket a hippy beach-re is, így megtudjuk, hogy mi maradt az egykori hippi paradicsomból. Azt olvastuk, hogy nemcsak és nem is elsősorban Indiából, hanem a világ szinte minden tájáról érkezett hippiknek van itt óriás tanyájuk. Aztán kiderült, hogy ez a program ugrik, az óriási utcai forgalom miatt az időnkbe nem fér bele a tervezett kiruccanás, annyira távoli volt a célpont. Végül is egy közelebbi beach-re vittek el bennünket, de erre is csupán fél óra jutott. Gyakorlatilag csak beszaladtunk az óceánba, s a nagy hajóra vissza, nem késheted le, mert még egy 43 fős csoportot sem várnak meg, ennyire szigorú a dolog.”
A körút legpihentetőbb szakasza egyértelműen a Maldív-szigeteken várta a Costa Victoria utasait. Mivel a nagy testű hajó a kis kikötőbe nem „fért be”, még Maléba érkezése előtt, a nyílt óceánon vetett horgonyt, onnan szállították oda és vissza három napon át a vendégeket, akik három varázslatos szigeten múlathatták gondtalanul az időt. A kikötői várakozás néha órányi perceiben volt mód – szó szerint is – belekóstolni a roppant színes gyümölcspiac gazdag kínálatába, s jutott idő a választékbőségtől roskadozó halpiac megcsodálására is.
A kis szigetekre érkezve nyugalom, szépséges táj és afféle terülj, terült asztalkám – fehér homok, trópusi növényzet, pálmafák, türkizkék tenger, nagyon forró, jóval harminc fok feletti levegő és meleg tengervíz, na és kulináris élvezetek sora fogadta az Európából érkezetteket.
„Ki-ki elfoglalta árnyékban levő kényelmes nyugágyát, majd svédasztalos ebédek közül választhatott, s mind a három szigeten teljes körű ellátás volt, annyi koktélt, bort, sört, üdítőt, kávét lehetett inni, amennyi belefért az emberbe. Nemcsak indiai ételek akadtak, hanem mindenféle európai fogás is, nem lehetett éhen maradni még annak se, aki válogatós. Mi helyi ízeket, fűszeres indiai étkeket választottunk – jó döntésnek bizonyult” – mesélte tovább Tóth István.
Maléból az egykori Ceylon, a mai Srí Lanka fővárosába, Colombóba vezetett az útjuk. Az itteni program csúcspontja Tóthék számára egyértelműen az elárvult elefántok menhelye volt. A házaspár ide – mivel jó 150 kilométerre volt – bérelt taxival ment, majd átadták magukat a különleges élménynek.
„Az elefántokat délelőtt vitték fürdetni a közeli folyóhoz – vettük kölcsön a leírt sorokat a már említett naplóból -, hatalmas, de sekély folyót képzeljünk el, kiálló lapos sziklákkal, ahol száznál is több elefánt fürdött. Gondozóik kefélték, mosdatták, nagy tűzoltó fecskendővel locsolták őket, amit az állatok láthatólag nagyon élveztek. A fürdetés után csordákban hajtották őket vissza a szálláshelyükre, a nyílt utcán sétáló emberek között – nagyszerű élmény volt.”
A körút zárásaként visszatértek Mumbaiba, ahol két különösen emlékezetes program várta őket. Előbb látogatás egy közeli állatkertben, ahol – Tóth Istvánnak adva vissza a szót: – „pompás bengáli tigriseket, gyönyörű oroszlánokat tartanak”. Aztán majomcsordák ugrándozása közepette jutottak el azokhoz az ezer évnél is idősebb sziklabarlangokhoz, ahol „különleges, bár eléggé megkopott festmények láthatók, viszont a faragott szobrok érdekes módon nem mentek tönkre az idők folyamán sem, nem rombolták le, nem pusztították el őket”.
A három úti célból melyik lenne az, amelyiket a legjobb szívvel ajánlana másoknak? – hagytunk a beszélgetés végére egy „választási kérdést”.
„Aki a pihenés miatt akar menni, annak természetesen a Maldív-szigeteket ajánlom, de aki látnivalót is akar, az a másik két országot keresse fel. Hozzám Srí Lanka áll a legközelebb, s aki nemcsak Colombóba megy, az egész szigetet körbe tudja járni akár egy hét vagy tíz nap alatt. Igazából azonban két hét az, amely elég rá, hogy tényleg alaposan, minden fontosat megnézzen az ember az országban” – mondta Tóth István.
Jancsó Kornél