Mesés Montenegró

Dr. Tóth István úti beszámolója

Korábban már jártunk feleségemmel együtt Montenegróban a nagy Balkán körút során, de akkor mindössze két napot tölthettünk ebben a tündéri szép országban, így mindent nem láthattunk, és már akkor elhatároztuk, hogy ide még egyszer vissza kell térnünk. A tervezett utunkra ebben az évben került sor. A Podgoricai repülőtérről, kisbuszba szállva, egyenesen a tengerpartra, ott is Budva városába utaztunk, mert Podgorica nem túl régen alapított fővárosban nincs semmilyen komoly látnivaló. Mivel az öt csillagos budvai szállodánkban csak délután foglalhattuk el a szobáinkat, ezért azonnal városnézéssel kezdtük. Gyalogos városnézés során fedeztük fel az apró, de hangulatos óváros sikátorait, különböző templomait, múzeumait. Szabadidőnkben, voltak, akik beültek ebédelni, mások csak egy kávét fogyasztottak a számtalan tengerpartra települt étterem vagy kávézó valamelyikében.

Mi az utóbbit választottuk, így jutott időnk az aranyos balerina szobrát felkeresni és még további óvárosi utcákban barangolni. Ezután hajóra szálltunk és elhajóztunk a Sveti Nikola szigetéhez, amelyet viszont a feltámadó szél miatt felkorbácsolt nagy hullámok miatt megkerülni már nem tudtunk, de azért szerencsésen visszaérkeztünk. A hajóról jól érzékeltük azt a hatalmas építkezést, amelyet még a COVID járványa sem tudott megállítani, majd láthattuk a gyönyörű Szent István szigetét is. A második napon a régi Bar városát kerestük fel, amelynek az 1979-es földrengés alkalmával a török korban épült vízvezetéke megsérült és ezért elnéptelenedett, de azért a várba vezető út mellett minden szolgáltatás elérhető volt a turisták részére. Megtekintettünk egy kisebb olívaolajat előállító manufaktúrát, ahol bemutatták a régebbi és az új gyártás fortélyait. Később a Bojana folyó torkolatát és az Ulcinjei várat fedeztük fel.

A harmadik napon Cetinjében, az ősi fővárosban megnéztük a hajdani királyi palotát, amely ma már múzeum és gyönyörűen van berendezve.. A városban nosztalgiával tekintettünk az egykori magyar követség épületére. Njegusiban megkóstolhattuk a híres helyi sonkát és a vörösbort, de ennél is nagyobb élmény volt a 25 hajtűkanyaron keresztül leereszkedni a hajdan volt Osztrák-Magyar Monarchia legdélebbi pontjára, a Kotori-öbölbe, ahol nagyot sétáltunk az óvárosban, majd áthajóztunk a Szirti Madonna szigetére sok-sok magyar érdekességet hallva és felfedezve. A negyedik napon a Balkán félsziget legnagyobb tavához, a Skadar-tóhoz látogattunk el, ahol hajóról az élővilágát és a helyi börtön szigetet láthattuk, s közben a kis hajón újra megkóstolhattuk a finom sajtkülönlegességeket, a kis fánkokat és természetesen a méltán híres vörösbor kiséretében. Az utazásunk végét követően, valóban sok új információval és élménnyel, ismerettel gazdagodtunk, ezen kicsi balkáni országról, húsvéti szokásairól, mert éppen akkor ünnepelték az ortodox húsvétot, így ebben az évben két húsvétot tartottunk.

Dr. Tóth István