Timur városa: Szamarkand

A repülőgépes-autós megoldás a leginkább kézenfekvő, de ha az ember egyszer akárhogyan is eljutott Taskentbe, Üzbegisztán fővárosába, semmiképpen se hagyja ki az egykor a Kínát a Földközi-tenger térségével, Indiát pedig a Nyugattal összekötő Selyemút által is érintett mesés települést, Szamarkandot, ahová viszont a lehetséges közlekedési eszközök közül nagyon is érdemes a vonatot választani!

Még csak nem is kell mélyen a zsebbe nyúlni, és hipp-hopp, a szuper-expressz segítségével az ország két legnagyobb városa, Taskent és Szamarkand közötti jó 340 kilométeres távolság mintegy két óra alatt leküzdhető. Arról nem is szólva, hogy a kalauzunkul is szolgáló vonatból elénk táruló tájak, emberek, házak, épületek „villámgyorsan” tudtunkra adják, merre is járunk, hová jutott a volt szovjet köztársaság az önállóság huszonegynéhány éve alatt. S akár összehasonlítási alapul is szolgálhat a két település, amennyiben a területét tekintve öt magyarországnyi Üzbegisztán első fővárosa Szamarkand volt, s helyébe mint az ország új központja csak 1930-ban lépett Taskent.

A sínen száguldó vasparipáról leszállva csodálatos hangulatú városban találjuk magunkat – olyanban, ahol maradni is kedve szottyan az Európából érkezett, az iszlám világát kevésbé ismerő-értő idegennek. Ám aki hallott már, netán olvasott is például gyerekkorában a nagy mesélő, a szamarán egész Kis- és Közép-Ázsiát bejáró, a térségben szinte minden nemzet által a magáénak, egyként a sajátjának vallott halhatatlan legendáról, a népet furfangosan bölcs tanításokkal szórakoztató tréfamesterről, Naszreddin Hodzsáról – aki amúgy a szomszédos, szintén „selyemutas” Buhara szülöttje –, nos, azt garantáltan rabul ejti Szamarkand. Az egykori kereskedelmi útvonalak csomópontjában fekvő város, amelyet jó félmilliónyian laknak manapság, a nevét a termékeny (szamar) és a település (kand) szavak összeházasításával kapta, s valóban egy olyan virágzó, vagy ha úgy tetszik, folyton kiviruló-megújuló helyről van szó, amelyet a történelmi viharok sem tudtak elpusztítani.

Manapság a város – amelynek közlekedését négysávos utak, ugyanakkor kevés autó jellemzi – egyfelől már a legújabb kor áldásait is fel tudja mutatni, itt-ott hipermodern épületek is fel-feltűnnek, másfelől az „igazi” azonban mégiscsak a közeli és távolabbi múlt megannyi emléke, a hamisítatlan történelem, amely jól nyomon követhető a hovatovább 2760 éves Szamarkandban. Vámbéry Ármintól való az idézet, amely szerint „a színes kupolák és tornyok első hatása, melyek a reggeli nap sugaraitól teljes fényben ragyogtak, sajátságos és igen vonzó volt”. A Szamarkandba is eljutott híres magyar orientalista élményét érdemes saját tapasztalattal is szembesíteni, s megjósolható: tudós honfitársunk költői ihletettségű mondatával csak egyetérteni lehet, a látvány – hozzáfűzném: és nem csupán reggel – valóban lenyűgöző.

Elég csak körbepillantani a megérkezést követően, s máris pompás díszítésű, szemkápráztató műemlékek, mesés mintázatú kupolás mecsetek, kecses minaretek serege ejti rabul az embert, különösképpen a történelmi városközpontban, annak is leginkább ősi főterén, az UNESCO világörökségi védelme alatt álló építészeti kincsek egyik legnagyszerűbbikén, a Regisztánon. A teret egészen a XVII. századig Ulug bég – az óváros falain kívül háromszintes csillagvizsgálót építtető tudós – vallási iskolája uralta, hogy aztán újabb két hasonló medresze, vagyis az iszlám oktatására berendezkedett iskola társuljon mellé a tér északi és keleti oldalán. A Regisztánt körülzáró három felettébb méretes épület a bégről elnevezett Ulugbeg mellett a Ser-Dor, másképpen a Tigris mecset és az aranyozott Tilla-Kori medresze, alighanem ezek viszik el a pálmát sokunknál, a nemes egyszerűség pompázatosságával igézve meg az ide látogatót.

Az egykoron a makedón uralkodó, Nagy Sándor által elfoglalt, de elkerülni a török, az arab és a perzsa uralmat sem képes Szamarkand szívében hol azúr, hol türkiz színek csábítják és tartják is fogva a tekintetet a fajanszlapos mozaikokkal díszített-ékített-burkolt épületcsodák, de éppenséggel a kegyhelyek majd mindegyikénél is. Ott van mindjárt a város közelében született későbbi birodalmi vezér, a nagy hódító, Timur Lenk nagyszabású mauzóleuma, a hatalmas jade kő őrizte Gur-Emir, de méretes lovas szobra is szembetűnő helyen tűnik fel előttünk. Lenk ugyan végigpusztította nemcsak a környéket, de hadjáratok sokaságával hatalmas területeket, városokat-falvakat perzselt fel szerte Ázsiában, magát a hamar birodalmi fővárossá emelt Szamarkandot felvirágoztatta, az ő érdeme a Gök Szaraj, a Kék Palota, miként az is, hogy felépült az iszlám világ legnagyobb mecsetje, a Timur legkedvesebb feleségének nevét viselő Bibi-Hanim főmecset is az 1400-as évek elején.

Ám a kultúrtörténeti ínyencségek felfedezése közepette se feledkezzünk meg a hétköznapibb élvezetekről, jelesül az üzbég kulináris finomságokkal való bensőséges kapcsolat megteremtéséről sem! Vagyis próbáljuk ki bátran a szamarkandi konyhaművészet remekműveit is. Az utcán, a már az ókorban is messze földön híres szamarkandi piacok bármelyikén könnyen elcsábulhat a megéhező vándor, ha például a szezámos, lenmagos lepénykenyérrel találja szemben magát, de ínycsiklandó falatokat kínálnak a saslikárusok, étterembe betérve pedig nehezen kihagyható a húsos batyuval teli leves, na és persze a nemzeti eledelnek számító, ősidőktől ismert plov, azaz a rizses hús. A bazárokban – az ajándéknak is kiváló, kézzel készített ruhák és cipők, szőtt és hímzett szőnyegek, selyemáruk, ékszerek vagy éppen fűszerek, gyógynövények mellett – roskadásig telt polcokról kínálja magát a gyümölcsök regimentje, a dinnyétől kezdve a csonthéjasokon át a szárított ízletességekig.

Ám nem árt, ha az ember idejekorán beváltja dollárját a gyenge árfolyamú helyi pénzre, amelynek egy jelentős hibája van: hiányzik a nagy címlet, az ezresnél nagyobb papírpénz, így majdhogynem kisebbfajta bőrönd kell a valutáért kapott, már egy százdolláros esetében is óriási mennyiségű szum tárolására…

Amúgy van mire elkölteni, még ha az ember az errefelé egyszerűen kötelező alkudozás eredményeként kiváló(nak hitt) áron, tehát az induló összeghez képest sokkal kevesebbért jut is hozzá a megvásárolni kívánt portékához.

Jancsó Kornél
Fotók: Szaka József