Vaskapu-szoros
Dr. Tóth István úti beszámolója
Egy rokonom fiatal korában dunai hajósként többször járt az Al-Dunán, és mindig lelkesen beszélt arról, milyen gyönyörű a Vaskapu, ahol a Duna 150 méterre szűkül össze. Sajnos negyven évvel elkéstünk, hogy láthassuk ezt a természeti csodát, amely a vízerőmű megépítésével elpusztult, tönkrement, eltűnt. De ne szaladjunk ennyire előre, mert a meghirdetett út és a buszunk felirata alapján is joggal hihettük, hogy a Vaskaput is fogjuk látni sok más érdekességgel együtt.
Szerbiába történő határátkelőnél szomorú résztvevői voltunk a körülményes beléptetésnek, ami egyáltalán nem emlékeztetett egy könnyű sengeni határátkelésre. De bőven kárpótoltak bennünket Szabadka építészeti látnivalói a zsinagógával és városházával, ahol a Róth Miksa műhelyében készült gyönyörű ólomüveg ablakok bemutatták a magyar törtélem uralkodóit és kiemelt magyar államférfijait, az ott összeült országgyűlésnek. Újvidéken a vár volt a legnagyobb látnivaló, a főteret a múlt század pompás palotái veszik ma is körbe. Az út fénypontja számunkra Nándorfehérvár volt. Délre érkeztünk oda, amikor ott is, mint mindenhol a világon, Hunyadi János világra szóló győzelmének emlékére harangoznak, és amely nagyszerű győzelem, hetven évre megállította a törökök előrenyomulását.
A vár idegenvezetővel történt bejárását követően magyar szalagot kötöttünk a szerény emlékműre és elénekeltük a magyar Himnuszt. A hatalmas rusztikus bástyák és várfalak között felemelő a séta és a Duna, valamint a Száva összefolyásának látványa csak fokozta ezt az élményt. Különleges kitérőt jelentett mindezek után a pravoszláv Szent Száva templom megtekintése, amely egy monumentális katedrális, hatalmas belső tér ülések nélkül, minden dúsan aranyozott, csupa szentkép, csupa márvány, óriási kupolák, boltívek, csillárok, valószerűtlen világ. Rövid buszozás után Szendrő vára várt minket. Tömör, tagolatlan, hatalmas várfalak, a valamikori huszonhárom bástyájából csak néhány maradt meg az utókornak.
A hatalmasra szélesedő Duna partján tovább utazva mesebeli várkastélyhoz, Galambóc várához érkeztünk, amelyet pár éve gyönyörűen felújítottak. Tornyok, lovagterem, fegyverek, kő ágyúgolyók, élő valódi karon ülő sólyom, egyszóval káprázatos. S végre a várt úticél, utazásunk névadója, a Vaskapu következett. Utólag tudtuk meg a csoportunkban nosztalgiából velünk együtt utazó nyugdíjas hajós kapitánytól, hogy valójában Vaskapu már nincs is. Ennek ellenére a háromórás hajóutunk során a kis és nagy Kazán szoros látványai megérintettek, ahol néhány helyen még ma is háromszáz méter széles a Duna, Európa legnagyobb és legmélyebb folyója.
Ezennel át is hajóztunk Szerbiából Romániába. A herkulesfürdői emlék dallamaira érkeztünk meg a múlt század fordulójának népszerű fürdőhelyére, hogy rövid séta keretében megcsodálhassuk a letűnt kaszinókat és cifra nyaralókat, melyek udvarát már felverte a gyom és cirkalmas feliratait belepte a rozsda. Utolsó állomásunk Temesvár, méltón feldobta és nagyszerű csattanója volt az egész utazásunknak. Többszázéves klasszikus magyar építészet dicséretre méltóan rendbe hozott reneszánszát láthattuk városnézésünk során. Káprázatos főtér, templomok, hagyományos küllemüket megőrző paloták, számtalan üdítő árnyas park, melyek sétára invitáltak. Megkésve bár, de törve nem ismertük meg nagy Magyarországunk déli tájait.
