Hirdetés

Sakk és derű

Google Plus

Iskolákban gyakran felteszem a kérdést a tanulóknak, hogy melyik tantárgyhoz áll legközelebb a sakk? A válasz szinte mindig az, hogy a matematikához. Ez valóban így van, a sakk által azonban erősödik a memória is. Megfigyelhető, hogy a sakkozók körében sokan beszélnek több nyelven. Ezért a sakkedzéseket nyelvtanulással egészítjük ki, első körben angol, német, spanyol és orosz nyelvet lehet tanulni képzett tanárok irányításával.

A sakkot versenyszerűen is lehet művelni. Az ART PUB étteremben rendeztünk FIDE versenyt, ahol a nemzetközi értékszámot lehetett növelni. A párharcokat az elmélyült gondolkodás, a csend és a fegyelmezettség jellemezte.

A sakk nemcsak kitartóbbá tesz, hanem szórakoztató is, ezt megtapasztalhattuk a nyári sakktáborokon. A Balaton-parton, Szárszón a gyerekek remek hangulatban játszottak, sokat nevettek, és persze figyelték az előadásokat, amelyek során a sakktudásukat is elmélyítették.

Horvátországban, Tribunjban több család is gyönyörködött a tenger szépségében, élvezhette a szép hajóutakat, a fürdés után pedig a szülőknek is jólesett leülni a sakktáblához.

A Brumi óvodában a sakk mellett kézműves foglalkozásokon ügyeskedhettek a táborozók. A mozgásra kiéhezettek a sakkfeladványok megoldása után a csömöri Delfin uszodában lubickolhattak.

A sakk valóban eszköz arra, hogy kapcsolatok szövődjenek és mélyüljenek. Országhatáron belül és határon túlról is várjuk mindazok jelentkezését, akik részesei szeretnének lenni az ilyen és ehhez hasonló történeteknek.

Benyeda Tibor sakkedző www.sakk.benyeda.hu ,valamint benyeda67@indamail.hu T:06308121121

Képek

Sakk és derűSakk és derűSakk és derűSakk és derűSakk és derűSakk és derű

Google Plus

Galéria

Sakk és derű
  • Sakk és derű
  • Sakk és derű
  • Sakk és derű
  • Sakk és derű
  • Sakk és derű
  • Sakk és derű

Hirdetés