A cím túlzónak tűnik, de nem az, ugyanis ilyet még nem kínál ma senki a piacon: 463 literes csomagtér, 4×4 hajtás és 50 kilométeres elektromos mód. Egy autóban.

A Mitsubishi által nyújtott technikai fölényről sokat elmond, hogy a 2012-ben bemutatott tölthető hibridjük Európa és a világ legsikeresebb ilyen típusú autója: 2018 márciusáig az EU-ban 105 813 db, világszerte pedig 153629 darabos eladást produkált. A vevők nem véletlenül kedvelik, mert az alaposan felfrissített változat már 230 lóerős összteljesítményt nyújt. A motor szinte csak az áram termelésért felel, a hajtást két villanymotor végzi. Ezt a technikát finomították tovább a mérnökök, amelynek a hatótávolsága még mindig félszáz kilométer. Aki ennyit ingázik naponta, annak csak az áramszámlát kell fizetnie. Ha lemerült az áramtároló, akkor sem kell búslakodni, mert – átlagos használat mellett – 6,4 literes benzinfogyasztást mértünk. Az Outlander PHEV sokoldalúsága nagyon jó, megfelelő gumikkal terepen is használható, tágas csomag és utastérrel rendelkezik. Ráadásul zöld rendszámos. A hibridrendszer visszatermelése több fokozatban állítható, az autó magyarul nem tudó menürendszerében lehet követni a „tankolásokat”, ezt össze lehet kötni mobil alkalmazással is. Belül ott a csend és az időnkét hallatszódó troli hang, kívül pedig a meglepődő gyalogosok, mikor „lopakodó” üzemmódban halad a testes autó.            

  • Hossz/szél./mag.: 4695/1800/1710 mm
  • Motor: 2360 cm3, 135 LE/, 211 Nm+2 villanymotor Σ:230 LE
  • Gyorsulás (0-100 km/h): 10,5 s
  • Ár: 15 477 000 Ft (Alapár: 14 477 000 Ft)
  • Tesztautó: MM Import Kft.

Megosztom