A sikeres üzletasszony

Li Mengyi Pekingben született, 9 éves korában költözött Magyarországra szüleivel, itt ismerkedett meg a magyar nyelvvel és kultúrával. Kereskedő szülei igyekeztek minden tőlük telhetőt megadni lányuknak, amit már fiatalon úgy hálált meg, hogy mindig kitűnő eredménnyel végezte iskoláit.

16 éves korában saját lábra állva Angliába költözött Cardiff mellé, a gimnáziumot itt végezte, majd építészetet tanult. Közben folyamatosan dolgozott, hogy könnyítsen szülei terhein, pl. vendéglátásban, vagy kínait tanított.

Iskolái végeztével, hogy az építészetben is legyen tapasztalata, visszatért Kínába, s nagyon hamar saját lábára állt. Felismerte, hogy interkulturális tudása fontos hidat tud képezni azon cégek számára, akik nyelvi vagy piacbeli tudás nélkül üzletet szeretnének építeni, így erre alapított szaktanácsadó céget Kínában.

A Magyar Nemzeti Kereskedőház felkérte a Kínáért felelős vezetői pozícióra, mely óriási lehetőség volt 25 évesen, így elfogadva a pozíciót visszaköltözött Magyarországra. Egy év elteltével már az egész Távol-Keletért felelős igazgató volt, Kínán kívül a teljes délkelet-ázsiai piac hozzá tartozott. 5 évet dolgozott ebben a pozícióban, majd visszatért a saját cégéhez.

Fontosnak tartja, hogy mindig tanuljon és fejlődjön az élet minden területén, ezért építész diplomáját követően későbbi munkái mellett MBA diplomát is szerzett.

Közben családot alapított, 2020-ban megszületett a kislánya, de ezután is fontos volt számára, hogy fenn tudja tartani a work-life balance-ot. Mert segítséget kérni a szüleitől, anyósától, akiknek köszönhetően lánya 4 hónapos korában Mengyi elindult az RTL Klub Konyhafőnök műsorában, ahol sokak kedvenceként az ezüstéremig vitte. Rájött, mennyire szeret a gasztronómiával foglalkozni, ami újabb szerelem lett az életében: a Street Kitchen-nel együttműködve sikeres gasztrovideókat oszt meg, bemutatja a keleti gasztronómia érdekességeit.

Teljes az élete, előre megtervezi a napjait, azt mondja: szerinte ez a kulcs, hogy boldog anya, nő és üzletasszony is lehessen egyben.

Molnár Judit
Fotók: Isza Ferenc
smink: Krista Gabriella

Megosztom