In My Style

Az egyedi budai ruhaszalon megálmodójának története

Mitterer Szilvia Budapesten született, s már kiskorában magába szívta a csodás kelmék, szép anyagok szeretetét. Keresztanyja hivatásos varrónő, édesanyja pedig másodállásban varrt, akivel sokat járt anyagbeszerző körútra. Az érettségi után közel 2 évet Belgiumban élt, dolgozott, az angol mellett elsajátította a francia nyelvet.

Hazatérve egy informatikai- telekommunikációs cégnél helyezkedtem el, ami megpecsételte a sorsom immáron több mint 25 éve. Az akkori kollegákkal, egy kisebb csapattal megalapítottunk egy informatikai tanácsadó céget a 2000-es évek elején, aminek a mai napig részese vagyok. Jelenleg az értékesítésben veszek részt, mára már 300+ fő tanácsadóval vagyunk jelen a hazai és a nemzetközi piacon. 2019-ben indult az In My Style Szalon, amely az egyedi ruhákat kedvelő hölgyek igazán különleges budai találkozóhelye. Nem volt kérdés, hogy az „Én stílusomban” nevet viselje az üzlet, a teljes berendezést, és enteriőrt is én magam terveztem. Nem véletlenül van kanapé és fotel is az üzletben, ami alkalmat ad egy kis kikapcsolódásra a mindennapi rohanásból. Fontos az adott hangulat, vallom, hogy a közös alkotáshoz meg kell érkezni. Ahogy az üzlet neve is mondja, csak olyan ruha kerül kivitelezésre, amit magam is bármikor felvennék, de ez azt is jelenti, hogy aki megvásárolja a ruhát, ő is érezze magáénak. Mottóm: gyere és tervezd meg a saját ruhádat! Hiszen az In My Style nem más, mint butik és szabóság egyben. 

Az üzlet profilját illetően még sok tervem van, de érkezzen mindez meglepetésként. Várok szeretettel minden hölgyet a Batthyány utcai üzletben, akinek fontos az énidő, aki egyben egy közösség tagja is szeretne lenni, aki netán nem konfekció méret és igénye a rá szabott ruha!

inmystyle.hu

Molnár Judit
Fotók: Mónáth Éva
Smink: Krista Gabriella
Helyszín: KOZMO Hotel Suits & Spa

Megosztom