A szelídképű akcióhős

A skót színészre, aki a P.S. I Love You-val, a 300-al, Az operaház fantomjával tette le a nevét Hollywoodban, megannyi bukás, kudarc után újra jobb idők járnak. Világmegmentő akciósztár külsejét A gép című akciófilmnek kölcsönözte legutóbb Gerard Butler, amelyben a brit Királyi Légierő volt pilótájaként egy utasszállítót próbál elnavigálni Szingapúrból Honoluluba. Az időjárási viszontagságok miatt viharba keverednek, majd a Dél-kínai tengeren található Jolo-szigeten lezuhannak. Brodie, a főhős kénytelen megküzdeni a szigetet uralma alatt tartó lázadók csoportjával, egy gyilkosság gyanújával vádolt és letartóztatott szökött fegyenc pedig a segítségére siet a túlélésben.

A gép

Butler sok filmes élete közül számos kiemelkedő alakítással büszkélkedhet, mint halálból visszatért szerelmes férj, törvénytisztelő polgár, géppisztolyos prédikátor. A Támadás a Fehér Ház ellen című film óta viszont nem igazán talált magára, megfelelő szerepre. Az egykor kegyelt, aztán kissé elhanyagolt színész híresen őszinte, és ez a tulajdonság többnyire nem jövedelmező a filmiparban. Egy kampányfotózás során keményen bírálta és cáfolta például a róla kialakult álomképet. A női szíveket megdobogtató hajdani jó pasi utólag megannyi aggályt, megbánást fogalmazott meg az elvállalt szerepeivel kapcsolatban. A filmtörténet egyik legromantikusabb filmje, a 2007-es P.S. I Love You-ban utólag már bánja, hogy kínkeservesen sokat bajlódott az ír akcentus elsajátításával. Hilary Swank partnereként nemrég felidézett a filmből egy igen kínos jelenetet Drew Barrymore televíziós talkshow-jában. Emlékezetes az a jelenet, amelyben csak boxeralsót, csizmát és nadrágtartót visel. Amikor felcsúszott Hilary mellé az ágyba, a nadrágtartó csipesze kiszakadt, eltalálta a színésznő fejét, aki kórházi ellátásra szoruló szemsérülést szenvedett. Gerard Butler előtt a hollywoodi sztárságig a spártaiak küzdelmét bemutató 300 című szuperprodukció nyitotta meg az utat. Leonidasz spártai vezér szerepe kedvéért Gerard napi két órákat CrossFitezett, majd két óra súlyzózás következett, mindezt a harci jelenetek intenzív gyakorlása követte. Mentálisan és fizikailag is majdnem ráment, noha élete legjobb formájában volt akkoriban. A sok edzésnek, testsúlynövelésnek utólag látta kárát, elpattanó izmok, izomgörcsök, fájdalmak formájában. Mai ésszel jobban kímélné magát.

Skót, ír felmenők, londoni pályakezdés, kanadai kitérők tarkították az 1969-es születésű Gerard James Butler életét. A skóciai Paisley-ben látta meg a napvilágot Margaret és Edward Butler gyermekeként. Egy rövid időre Kanadába költözött a család három gyermekükkel. A szülők válását követően visszatérek Skóciába. Gerard a glasgow-i egyetemen tanult jogot, bár a színészet is érdekelte, kamaszként játszott egy ifjúsági színház előadásaiban. A diploma megszerzése előtt egy évet Kaliforniában töltött, ahol különféle munkákból tartotta fenn magát. Éjjelente a Speed nevű bandában muzsikált, a rocksztárok önpusztító életformájából is kivette a részét.  Édesapja betegsége kijózanította, alig ismerték ugyan egymást, de amikor szükség volt rá, Kanadába repült, hogy rákbeteg apját gondozza. Hazatérve egy menő cégnél kezdett el ügyvédbojtárkodni Skóciában, közben az alkoholt sem vetette meg. Már majdnem ráment a kettős életre, nappal józan ügyvédtanonc, éjszaka tomboló rocker, amikor meghozta élete egyik legfontosabb döntését. A színészetet választotta a jogászkodás helyett. Persze ehhez kellő löketet adott, hogy elbocsátották az állásából alkoholproblémái miatt. Londonba költözött, ahol beállt a pályakezdő, alkalmi munkákért kilincselő színészjelöltek sorába. A szerencse egy napon elé sodorta Steven Berkoff neves rendezőt, aki egy londoni kávézóban megszólította őt, felkarolta és rövid időn belül megajándékozta pályafutása induló főszerepével, a heroinfüggő Rantonnal a Trainspottingban. Előtte még játszott a Coriolanus című Shakespeare-drámában is, de már akkor érezte, hogy a filmezés jobban megfelel a habitusának. A 90-es évek végén hol Judi Dench oldalán, tűnt fel a Botrány a birodalomban,  hol Pierce Brosnanén, a James Bond: A holnap markában c. filmekben. Az Attila, Isten ostora című televíziós kalandfilmben első főszerepeként a hun vezért játszotta, majd a Drakula 2000 című horror következett.

Just Watch Me
Géppisztolyos prédikátor

Komoly rajongói bázissal vágott neki Butler a 2000-es éveknek, a két tévéfilmnek köszönhetően. Az Angelina Jolie főszereplésével készült Lara Croft: Tomb Raider szerencsevadásza, az Idővonalban archeológusa után végre megtalálta Az operaház fantomja címszerepe. Joel Schumacher rendező választása azért is volt meglepő, mert Gerard nem kifejezetten musicalszínész. Andrew Lloyd Webber engedélye kellett hozzá, hogy megkapja a fantom címszerepét. Napi négy órát vett igénybe, amíg elkészült az arcprotézises maszkja. A film meghozta Butler számára a világsikert. A színész 2006-os éve a kemény edzésekről is szólt. Karrierje egyik csúcsának tartott filmje a 300, amelyben Leonidasz király szerepét játszotta. Váratlanul hatalmas sikert aratott ez a Frank Miller képregény adaptáció, aminek a hatására Butler előtt kinyíltak a kapuk. Sokáig az ő neve került elő elsőként minden olyan produkció kapcsán, amelyben akcióhősre volt szükség. Guy Ritchie kultfilmje, a Spíler keményfiúja is öregbítette a színész  hírnevét. A Hilary Swankkel leforgatott romantikus P.S.I Love You-ban új oldaláról mutatkozott be, mint szerelmes  halott férfi, aki odaátról üzen a feleségének. Komikus oldalát is kipróbálta Gerard olyan filmekben, mint az Exférj újratöltve Jennifer Anistonnal. Jodie Foster oldalán képzeletbeli regényhőst alakított a Nim szigete gyerekfilmben. Visszatért az akciók vízére a Géppisztolyos prédikátorral, majd a Támadás a Fehér Ház ellen című thrillerben és két folytatásában Morgan Freeman oldalán harcolt. Emberi és természeti katasztrófákkal megküzdő hős képében láthattuk, sokszor nem veszélytelen kalandokba bonyolódni ( Gengszterzsaruk, Űrvihar, Az utolsó menedék ). A Mavericks- Ahol a hullámok születnek forgatásán kis híján odaveszett, szörfjét elsodorta egy hullám, a víz alól a biztonságiaknak sikerült kihúzni őt. Látszólag kisebb sérülések nélkül megúszta az esetet, de később rehabilitációs kezeléseken vett részt. Az utóbbi években sorra olyan filmeket fogott ki, amelyek rosszul teljesítettek nézettség, bevétel szempontjából. Többször is felmerült a neve a következő Bondként, de a célvonalban valahogy mindig megfeledkeztek róla.

Steven Berkoff
Támadás a Fehér Ház ellen

A 2005-ben a Hello magazin által a világ legvonzóbb férfijának választott Gerard Butler nem panaszkodhat abból a szempontból, hogy könnyen hangot talál a szebbik nemmel. Jó néhány színésznő, statiszta, modell, újságírónő is megfordult az ágyában. Jennifer Anistonnal és Cameron Diazzal feltételezett kapcsolatát egyik fél sem erősítette meg.  Élettársi viszonyok után Madaline Ghenea román színésznővel, Gloria Maria brazil modellel, 2014-ben beleszeretett Morgan Brownba. A belsőépítész, lakberendező hölggyel már többször szakítottak, végül újra meg újra egymásra találtak. A régi szívtipró formáját kényelmesebb, kissé elhízott külsőre váltó Butler hektikus életformájával magyarázza, hogy eddig még nem sikerült senki mellett hosszabb időre megállapodnia.

Szentgyörgyi Rita

Megosztom