Cameron Diaz

Augusztus végén lépte át az ötödik x-et. Feleség és lányos anyuka „szerepben” talált igazán magára a romantikus komédiák, hol buta, hol veszélyes, hol vicces szőkék hollywoodi bombázója. Cameron Diaz 2014-ben önként és dalolva visszavonult a színészettől, hogy kizárólag a magánéletére, no meg a filmezésen kívüli vállalkozásaira koncentráljon. Sokáig utolsónak hitt filmjében, az Annie című családi komédiában ugyanaz a színész, Jammie Foxx volt a partnere, akinek köszönhetően sikerült visszacsalogatni őt a kamerák elé. Diaz esete is bizonyítja, hogy nem lehet csak úgy „kiszállni” Hollywoodból.

A Netflix apait-anyait bedobott annak érdekében, hogy a színésznő a Back in Action, Újra akcióban produkciót elvállalja. A producerek hosszas kérlelésére végül azért állt kötélnek, mert nyolc év után elvonási tüneteket tapasztalt magán. Látszólag már nem kért a csillogó világból, alig mutatkozott nyilvános eseményeken, idővel mégis hiányoztak neki a forgatások. Azzal együtt, hogy a kislánya, Raddix nevelése, az anyaszerep a legfontosabb az életében, ma már árnyaltabban látja a szakmája visszásságait. „Amikor olyasmit csinálsz, amit ismersz, amiben jó vagy, ami működik, és ami olyan sokáig lekötötte az egész életedet, akkor jó érzés egy kicsit hátrébb lépni és onnan megnézni a nagyobb képet. Hogy mi az, amit még jobban tudnék csinálni, amitől teljesebbnek érzem magam.” Persze mindehhez kellett egy magánéleti fordulat Diaz életében.  Justin Timberlake, Matt Dillon, Alex Rodriguez és egyéb rövidebb-hosszabb kalandok, szerelmek után 2014-ben összehozta a sors Benji Maddennel, a Good Charlotte amerikai rockegyüttes gitárosával és énekesével. Találkozásuktól egy társasági összejövetelen a házasságkötésig nyolc hónap telt el. A férj családja miatt a zsidó vallási előírások szerinti szertartáson keltek egybe Beverly Hills-i közös otthonukban. Lányuk, Raddix Madden 2019 decemberében látott napvilágot. Ami az üzletasszony Diazt illeti, 2020-ban hívta életre organikus bormárkáját, az Avaline-t. Akik régebbről ismerik, kellőképpen csodálkoztak Cameron változásán. Régebben élt-halt a sült krumpliért meg a kóláért, az egészségtelen életmód híve volt, az utóbbi időben viszont áttért az egészséges oldalra.

Izgalmas, színes jelenségként robbant be a filmvilágba annak idején az életvidám, humoros, vonzó lány. Német, angol, kubai, indián vér keveredik a génjeiben. Korábbi önmeghatározása szerint: „Rémesen lusta, költekező, nassoló természet vagyok. Távolról sem az ideális partner.  Az önmegtartóztatás nem tartozik az erényeim közé.” Szenvedélyes természetű, jó szövegeléssel megáldott karakter. A keresztségben azért kapott fiú nevet, mert dél-kaliforniai farmer szülei fiúnak várták.  „Fára másztam, csúszdáztam, verekedtem, egyszóval belevaló srác voltam.” A kék szemű, széles mosolyú kamaszlányban hatalmas megmutatkozási vágy tombolt. Első „szerepét” egy sültkrumpli reklámban domborította. Kozmetikai márkákat és farmereket reklámozott, mielőtt modellkedni kezdett. Tizenhat évesen leszólította egy fotós, hogy beajánlja őt a New York-i Elite modellügynökséghez. Cameron vagány módon kezelte az ajánlatot, 21 éves koráig le se jött a kifutóról Los Angelestől Párizsig, Tokiótól Milánóig az ügynökség felkapott manökenje lett, olyan divatmogulok tetszését is elnyerte, mint Giorgio Armani vagy Thierry Mugler. Magától nem váltott volna a filmezés felé Diaz, ha az egyik főnöke nem noszogatja, hogy menjen el próbafelvételekre. Mesébe illő kezdet, hogy a Maszk című film epizódszerepére castingoltak éppen, amikor berobbant Diaz a maga nyúlánk, eszköztelen természetes szépségével, és rögtön megkapta a női főszerepet Jim Carrey oldalán.

„Főnyeremény ez a lány”: sok rendező szájából elhangzott mondat Cameronnal kapcsolatban. Gyorstalpalón elvégzett ugyan egy színészkurzust, de a szakmát igazán gyakorlás révén sajátította el. A Maszk egyöntetű kasszasikere után Hollywood nagyágyúi kapkodtak a vicces, vagány szőkéért, ám az ő szíve akkoriban a független filmekért dobogott. „Mindahányszor egy kecsegető ajánlatot kaptam, anyám szavai takaréklángra fogtak.” Csak szép lassan, fokról-fokra haladj, nehogy az a vád érjen utóbb, hogy túlságosan hiú és számító vagy. Aki nagyot markol, az nagyot is bukhat.” Diaz azért is szerette a független rendezőket, mert egészséges összhangra törekedtek a fizikai adottságai és a karakterábrázolása között. Humorral, iróniával vetette bele magát a Féktelen Minnesotába Keanu Reeves partnereként. Aztán a Trainspotting rendezője Danny Boyle kereste meg Az élet sójával. Mire a Farelly fivérek kamerája elé ért a Hullámzó kedélyekben, villámsebesen száguldott felfelé a karrierje. A vicces fiúknak ismert alkotópárral amolyan haveri viszony alakult ki. Közös kocsmázások, sörívó versenyek, egymás zrikálása előzte meg a Keresd a nőt! fergeteges humorú komédiát.

Cameron mindig is élen járt egy nehéz téma, a párválasztás könnyed tálalásában a filmvásznon. A civilben inkább fiúbarátságokat ápoló színésznő igazi riválist kapott maga mellé az Álljon meg a nászmenet! szerelmi komédia esetében. Julia Roberts-szel egy csatasorba került nemcsak ugyanazért a férfiért folytatott ádáz küzdelemben, hanem gázsikirálynőként is. Diaz volt az első színésznő Julia Roberts után, aki húsz milliós gázsit kapott. Beválasztották Hollywood tíz legszebb színésznője közé. Sikerének titka leginkább abban rejlik, hogy rendkívül önazonos személyiség, imádja az életben is az abszurd, képtelen helyzeteket, kihívásokat. Jim Carrey megállapította, hogy életveszély Diaz autójában ülni, amikor vezet, rendezőit rendre megveri a tekepályán, ahhoz tartja magát, hogy férfiakkal megmérkőzni sokkal nagyobb kihívás, mint azonos neműekkel.

A férfisztár nagyágyúk közül Al Pacino, Oliver Stone, Martin Scorsese, John Malkovich partnerségére rendkívül büszke. Oliver Stone-hoz egy évig tartó románc is fűzte, azon túl, hogy rendezte őt választotta, az amerikai futball kíméletlen világában játszódó sportfilmje, a Minden héten háború színésznőjévé Al Pacino partnereként. Julia Robertshez hasonlóan Cameron Diaz is hajlamos volt beleszeretni az aktuális filmbéli partnereibe. Matt Damonnal három évig járt, Jared Letót, Edward Nortont is sikerült behálóznia. John Malkovich könyörgött a kegyeiért, de őt kíméletlenül kikosarazta. A filmvásznon viszont éppen a John Malkovich menetben hozta az egyik legnagyobb átváltozását: barnán, csúnyán, sminktelenül, kiábrándító külsővel mutatkozott a színész agyából kipattant figuraként.

Cameron pályafutása legzajosabb sikerét a 2000-es évek nagy női akciómozijával aratta, a Charlie angyalaival, amelyben Drew Barrymore és Lucy Liu oldalán vetette bele magát a kalandokba. A testi adottságait messzemenően bevető, karatézó lány szerepéért számos díjat is kapott, köztük a Music Television arany popcorn trófeáját.

Színészi visszavonulása előtti egyik utolsó nagy dobásával Martin Scorsese ajándékozta meg Diazt, a rosszvérű Jenny szerepét kapta a New York-i banditákban. Ebben a 19.századi történelmi eposzban Leonardo Di Caprio partnereként barna fürtökkel, veszélyes nőiességével férfiszíveket és pénztárcákat rabol az utcai bandaháborúkban. A színésznő a film cannes-i bemutatóján maximálisan magára vonta a szakma és a közönség figyelmét. Akkori fogadalmát, „szeretnék egy kicsit magánember lenni, hogy élvezhessem a munkám gyümölcsét” végül negyvenes éveiben sikerült valóra váltania Benji Madden feleségeként.

Szentgyörgyi Rita

Megosztom