A világ vezető topmodelljei

Gyönyörűek, öntudatosak, előttük hever a divatvilág, a legnagyobb márkák kifutóin és kampányaiban szerepelnek. A topmodell fogalom az 1960-as évek első divatikonjának, Twiggynek köszönhető. Az 1980-as, 90-es években teljesedett ki a  divatmodell jelenség, amikor olyan sztárolt szépségek jelentek meg a kifutókon és a címlapokon, mint például  Cindy Crawford, Claudia Schiffer, Naomi Campbell.  Az ezredfordulón és a 2000-es évek elején a Kate Moss fémjelezte dekadencia  uralta a divatvilágot. A mai kor szupermodelljeinél a kisportolt test, a szexi idomok és a sokarcúság alapkövetelmény.

Gisele Bündchen

Tizenöt évig a német felmenőkkel rendelkező brazil szupermodell vezette a Forbes „Legjobban kereső modellek” listáját. Gisele ugyan 34 évesen elbúcsúzott húsz éves manökeni pályafutásától, de fotómodellként, brazil márkák reklámarcaként, saját márkájú fehérneműivel változatlanul jelen van. Bündchent 14 éves korában fedezte fel az Elite modellügynökség, és hamarosan a világ egyik legismertebb topmodellje, a híres Victoria Secret Show-k egyik emblematikus fehérneműs angyala lett. Nemrég kiadott egy könyvet is, amelyben évekig tartó depressziójáról, ital- és dohányfüggőségéről leplezetlenül mesél. Az ENSZ jószolgálati nagyköveteként legutóbb az esőerdők megmentéséért szállt síkra. Több mint 8 millió követője van az Instagramon, manapság a jóga, a kick-box, a vegán életmód híve.

Bünchen a legnagyobb divatházak kampányaiban és bemutatóin szerepelt Chloétól Valentinón át Ralph Laurenig. A New York- i kifutón került Leonardo Di Caprio figyelmének a fókuszába, akihez öt évig tartó szenvedélyes kapcsolat fűzte. Egy évvel a szakítást követően kezdett el randizni az amerikai focistaTom Brady-vel. A pár 2009-ben össze is házasodott, azóta két gyerekük született. Amikor a sikereinek a titkáról kérdezik, szerényen csak annyit mond: „Jókor voltam jó helyen. Úgy tekintettem erre a munkára, mint egy lehetőségre, hogy utazhassak, és pénzt keressek.”

Chrissy Teigen

Fotómodell, műsorvezető, sztárséf egy személyben az egykori Sports Illustrated címlaplánya. Utah államban született Christine Diane Teigen néven. Egzotikus arcvonásait thai édesanyjának köszönheti, míg apai ágon félig német, félig norvég származású. Kaliforniában végezte a középiskolát, majd egy szörfboltban kezdett el dolgozni. A boltba betévedő egyik fotós fedezte fel a szépségét, és azonnal bemutatta az IMG Models egyik ügynökének. Modellkarrierje 2006-ban indult be, a Sport Illustrated magazin modelljeként. 2010-ben az Ed Hardy divatmárka arca lett. Az US Weekly magazin a világ egyik legjobb testű sztárjának választotta. Az amerikai Glamour, InStyle, Elle, valamint a Cosmopolitan több nemzetközi kiadásának a címlapján pózolt.  A Grammy és Oscar-díjas énekes John Legenddel egy videoklip forgatásán találkoztak először, és azonnal egymásba szerettek. Chrissy mesterséges megtermékenyítéssel hozta világra kislányát, akit egy kisfiú követett a sorban.

Adriana Lima

Az egyik legismertebb Victoria’s Secret-angyal, többi évig volt a Maybelline arca a brazil modell.  Tizenhárom éves korában kezdődött a karrierje, amikor elkísérte egy iskolai barátnőjét a Ford Supermodel of Brazil modellversenyre. Végül Adriana is benevezett, és meg is nyerte a versenyt. A Ford modellügynökség kezdte futtatni a fiatal lányt, aki a Supermodel of the Year-en második helyen végzett. 1999-ben New Yorkot vette célba, és az Elite ügynökséghez szerződött át. Ennek köszönhette, hogy hamarosan a Vogue, a Marie Claire, a Harper’s Bazaar oldalain szerepelt. A kifutón Vera Wang, Giorgio Armani és Valentino ruháiban vonulhatott végig. 2000-ben került a figyelem középpontjába, amikor a Victoria’ Secret cannes-i fürdőbemutatóján Heidi Klum és Laetitia Casta társaságában léphetett a kifutóra.  A nagyközönség a Mickey Rourke-al együtt forgatott BMW által szponzorált reklámfilmben ismerte meg igazán.  A lapok címoldalára került, amikor Bob Dylan társaságában Velencében fehérneműben, tűsarkúban pózolt.

Kendall Jenner

A saját körömlakk, ékszer-, cipő-, és táskakollekcióival is büszkélkedő amerikai szupermodell némileg kilóg a sorból társai közül. Kendall családjából ugyanis sokan a szórakoztatóiparban dolgoznak. Az egyik féltestvére Kim Kardashian színésznő, televíziós személyiség. Így nem csoda, hogy a Kardashian család valóságshowjában ő is szerepet kapott. Jenner 14 évesen, 2009-ben kezdte modellkarrierjét, de sokáig nem igazán futott be. Sikereit az Adidas, a Calvin Klein és az Estée Lauder szerződésének köszönheti.  Számos tinimagazin címlapján szerepelt, Sherri Hill divatbemutatóján vonult végig a kifutón a Mercedes-Benz divatheteken. Az igazi áttörés 2014-ben következett be, amikor New Yorkban, Londonban és Párizsban Marx Jacobs, Giles Deacon, a Givenchy és a Chanel bemutatóján szerepelt. Még abban az évben az Estée Lauder új arca lett. 2015-ben pedig a Calvin Klein Jeans-t reklámozta. Azóta Donna Karan, Tommy Hilfiger, Fendi, a Dolce& Gabbana, a Balmain, Sonia Rykiel bemutatóinak, divatkampányainak elmaradhatatlan modellje.

Gigi Hadid

A kaliforniai születésű Jelena Noura Hadid, ismertebb nevén Gigi Hadid anyai ágon  „örökölte” a hivatását csakúgy, mint húga, Bella. Édesanyjuk Yolanda Foster holland modell, apai ágon palesztin származásúak. Gigi gyerekmodellként kezdte, emellett versenyszerűen lovagolt és röplabdázott. Az érettségi után New Yorkba költözött, kriminálpszichológiai tanulmányokat folytatott. 2011-ben aztán úgy döntött, hogy visszatér a modellkedéshez. Az MG Models ügynökséghez szerződött, és rövidesen a Guess reklámarca lett. Közben a színészi karrierje is beindult, 2012 óta szereplője a Beverly Hills-i született feleségek című reality shownak, amelynek a mamája, Yolanda az egyik főszereplője. Az egzotikus szépségű Gigi 2014-ben debütált a New York- divathéten, a Desigual kifutóján. Párizs, London, Milánó kifutóit is meghódította Jean Paul Gaultier, Sonia Rykiel, a Chanel „színeiben”.  A húgával, Bella Hadiddal szerepelt a Fendi és a Moschino 2017-es kampányában.  Egy ideig Cody Simpson ausztrál énekessel alkotott egy párt.

Rosie Huntington-Whiteley

A brit modellt és színésznőt sokan a Transformers 3. női főszereplőjeként ismerik. Tizenhat évesen kapta első modell munkáját a Levi’s reklámjában. 2006 óta a neves amerikai fehérnemű- és szépségápolási márka, a Victoria’s Secret modellje. A divatiparban 2008-tól kezdve lett ismert, amikor a Burberry vezető kreatív igazgatójától, Christopher Bailey-től lehetőséget kapott, hogy a divatmárka egyik kampányában szerepeljen. Parfüm és reklámarcként is jegyzik a nevét, számos magazin címlapján szerepelt. Az FHM magazin a világ legszexisebb nőjének választotta. 2013-ban miután kiszállt a Victoria’s Secret modellkedésből, tervezni kezdett. A Marks & Spencerrel közösen fehérneműkollekciót jelentetett meg.  „Amióta az eszemet tudom, tervezni akarok. Az a célom, hogy a kollekció elérhető és vonzó legyen mindenki számára.” -mesélte. A Tommy Hilfigerhez és a Reebokhoz is kötötte szerződés, a sportruha kollekciók bemutatása az egyik fő anyagi forrása. Párja Jason Statham színész, producer, visszavonult műugró.

Szentgyörgyi Rita

 

Megosztom