A napos oldalon

Beszélgetés az ST Solar Kft. vezetőivel

Kovács Zoltán
Timár Milán

Az üzleti hitvallásnak tekinthető, vállalati ars poeticát tükröző mondatok a szakterületén a piacvezetők közé tartozó ST Solar Kft. honlapján olvashatók: „Élete során egy átlag magyar ember legfeljebb egyszer telepíttet napelem-rendszert. Nem mindegy kivel. Egy helytelenül meghatározott napelem-rendszer megtérülése hosszú évekkel elcsúszhat, rosszabb esetben akár ráfizetést is jelenthet a háztartás számára. Esztétikai szempontból sem mindegy, melyik mellett kötelezed el magad végül. Mi úgy állunk hozzá minden újabb napelem telepítéséhez, mintha magunknak, a családunknak építenénk!” Rokonszenves gondolatok, amelyeket ugyanakkor érdemes szembesíteni a friss valósággal. Dunaújvárosi látogatásunk előtt alig pár nappal jött a kormánybejelentés, amely szerint felfüggesztik a napelemes rendszerek által termelt villamos energia hálózati betáplálásának kötelezettségét az újonnan csatlakozóknál, a telepítési kérelemmel ezután élők gyakorlatilag már hiába nyújtják be igényüket. Hogyan hat rá, mennyiben érinti a céget a döntés? – firtattuk, amikor beszélgetésünk bevezetőjeként az ST Solar Kft. két vezetőjét, Kovács Zoltán (35) tulajdonost és Timár Milán (33) értékesítés és marketing felelősét kérdeztük.

– Én a cég oldaláról nézem az egészet. Úgy érzem, ez a bejelentés már előbb is jöhetett volna, hogy egy kicsit megfékezze a piacot – bocsátotta előre Kovács Zoltán. – Mert az tény és való, hogy robbanásszerűen elszállt minden. Kezelhetetlenné vált az ügyféláradat, nálunk is azt láttuk, hogy tíz-tizenkétszeresére nőtt a megkeresések száma. Tudtuk, hogy a hálózatot is megterheljük elég rendesen. Továbbá bízunk benne, hogy a rendelkezés valóban átmeneti és a részletesebb hálózat vizsgálat után fokozatosan az engedélyezések újra indulnak. Jelenleg ugyanis energiahiány van az országban és importra szorulunk. A napelemes rendszerekkel ezt az importfüggőséget tudjuk csökkenteni. Mindamellett, hogy a hálózatfejlesztések elengedhetetlenek az ország egyes területein.

– Az is tény, hogy túlságosan is nagy állami támogatás jutott a napelemre – vetettük közbe. Miközben sokan és sokáig mégis halogatták a beruházást, hogy aztán hirtelen hatalmas hullámban próbáljon mindenki lépni, s a kereslettel párhuzamosan a kisvállalkozások száma is ugrásszerűen megnőjön a napelemes piacon… 

– Ha mindenki egy kicsit előbb kezdi el, akkor fokozatosan lett volna terhelve a hálózat, s talán tovább el lehetett volna húzni, s nem jön ilyen hirtelen a stop, a betáplálást érintő központi döntés.

– Mikor kerültek a „napos oldalra”, mit érdemes tudni a cégükről?

– Maga az ST Solar, mint ügyviteli és marketingcég 2021 májusában indult, kft-ként, kivitelező cégünk a Solar Welt pedig, 2017 februárjában kezdte meg munkáját itthon. Jelenleg valamivel több mint ötven saját, bejelentett emberrel dolgozunk.

– Személy szerint a tulajdonos?…

– Ismerőseim kezdtek el dolgozni Németországban, napelemparkokban, beszélgettünk, nagyon kecsegtetően hangzott, amit mondtak, aztán szóltak, hogy van üresedés, kimentem. Úgy indult, hogy egy hétre, mert segédmunkást kerestek, aztán jóval hosszabb idő, több év lett belőle. Én személy szerint 15 éve napelemezek, sokáig külföldön szereltem, Németország után Angliában is, onnan jöttem haza. Itthon mint alvállalkozó voltam egy cégnél, utána jött a saját lábra állás, az önálló cégteremtés. Úgy vágtunk bele, hogy akkor mi nemcsak szerelünk, hanem értékesítünk is mellé. Most már úgy érzem, hogy a nevünk eléggé ismert a piacon, igaz, nagyon sokat teszünk is érte, hogy azok is maradjunk. A hitvallásom az, hogy nem kell a másiknak a megélhetését elvenni, mert akkora a piac, hogy elférünk egymás mellett. Nem szeretnék konfrontálódni, szerintem „élni és élni hagyni”, ez a legjobb mottó a mai világban.

– Amikor a minőség és megbízhatóság lett jelszavunknak választva – kapcsolódott be a beszélgetésbe Tímár Milán -, akkor nem egy hangzatos szlogent kerestünk, hanem azt, hogy mi az, amit mindenképpen, gyakorlatilag minden munkánál szem előtt szeretnénk tartani. Legjobb visszaigazolás az, amikor az értékesítőnek csörög a telefonja, mert a hívónak meg sem fordul a fejében, hogy további tíz-tizenöt helyről kérjen ajánlatot, amit könnyen megtehetne, hiszen három és fél ezer napelemes cég van a piacon. Hanem látta, végignézte, hogy a szomszédnál hogyan telepítettünk, hogyan dolgoznak a srácok, milyen hatékonysággal, milyen minőségben, és innentől kezdve eszébe sem jut máshonnan ajánlatot kérni.

– Vonzó lehet az ügyfelek szemszögéből az a honlapjukon szereplő ígéret is, hogy egy nap alatt elvégzik a munkát.

– Ez így is történik!  Egy nap alatt végeznek a kollégák, persze a telepítendő rendszer nagyságától függően küldjük az embereket, hogy egy nap alatt meglegyen, ha az időjárás vagy valami váratlan nem szól közbe. Hadd említsem meg itt: a csúcskategóriás napelempaneleket gyártók közül leginkább a Sharp, a Longi, az AEG és a Risen termékeit használjuk.

– Külföld felé nem nyitnak?

– Nem, nekünk bőven elég, ami itthon van. Meg a telepítőknek is, mindegyiknek van családja, tehát itthonról indulunk és ide érkezünk, szerintem ez sokat számít. Ők szinte a kezdetektől nálunk vannak, fél évtizede együtt dolgozunk. Nagy fluktuáció nincs nálunk, mindenkinek stabil hátteret adunk, korrekt fizetések vannak. Most már eljutottunk arra a szintre, hogy csapatépítő rendezvényeket is tartunk, túl vagyunk a cég első gokartversenyén.

– Az utóbbi félmondatot nem számítva, eddig szinte kizárólag a munkáról beszéltünk, pedig hát a kft. egyre szélesebb körű szponzorálást is folytat. Ami persze rögtön érthető, ha tudjuk, hogy lokálpatrióták, ráadásul a tulajdonos sokáig futballozott, és mai is része az életének a kispályás foci.

– Most szeptemberben a helyi labdarúgó-szövetséggel, a város legnagyobb amatőr sportbázissal rendelkező szervezetével kötöttünk támogatói szerződést – mesélte Kovács Zoltán. –  Dunaújvárosiként fontosnak tartom az amatőr sportolást és kiemelten a labdarúgást. Megállapodásunk egy évre szól, melybe az Ovi Focikupa és a női tornák mellett a szépkorúak eseményeinek szervezése is beletartozik. Augusztusban is aláírtunk egy szerződést, ennek értelmében új névadó szponzora leszünk a székesfehérváriak élvonalbeli női röplabdacsapatának, amely a 2022/2023-as idényben MÁV Előre SC-ST Solar néven szerepel majd az Extraligában és a Magyar Kupában egyaránt. Szponzorálunk még a városban ad hoc jellegű eseményeket: így a BMV parádét, általános iskolák sportversenyét, kisebb helyi rendezvényeket is. Ami pedig engem illet, a kispályás öregfiúk focicsapatában próbálom karbantartani magam. A mozgás kell, nem mondom, hogy én vagyok a csapat csodafegyvere, de legalább ott vagyok. Annak idején, 14 évesen combizomszakadás miatt hagytam fel a labdarúgással, amikor hazajöttem külföldről, akkor kezdtem el újra focizni, heti szinten rendszeresen.

– A sportolás ugyebár már a szabadidős program része. Vagy nem nagyon beszélhetünk szabadidőről?

– Szabadidő? Hadd válaszoljak Zoli előtt, mert ő biztosan azt mondja, van – de valójában nincsen. Gyakorlatilag folyamatosan pörög az agya, de szeretném nagyon kihangsúlyozni, hogy cégszinten szerintem többet is figyel arra, mint kellene, hogy a dolgozóknak kevésbé kelljen ezen pörögniük. Nem azért, mert a folyamatokban nem hagy minket gondolkodni, vagy beleszólni, sőt el is várja, hogy ezt megtegyük, de azt, hogy kétség legyen abban, mi az irány, merre menjünk, hogy csináljuk, mit csináljunk, szerintem ezt Zoli nagyon próbálja levenni rólunk. Nagyon sok szabadidőt próbál hagyni, mert azt tartja: akkor tudunk jól dolgozni, ha megvan a megfelelő feltöltődés és kikapcsolódás, és ebben szerintem erősek vagyunk.

– Jól érzékelhetően mindketten kiemelten fontosnak tartják a családot, a cégen belüli családias légkört is, erre nagyon odafigyelnek. Nyilván odahaza sincs ez másképp, a szűkebb famíliát illetően. Ezt azért hagytuk a végére, mert a magazin karácsonyi számát készítjük, benne ezzel a beszélgetéssel. Mit várnak az ünneptől, hogy tervezik az év végét?

– Két hétre megállunk teljesen, ez idő alatt nem is nagyon szeretnénk napelemmel foglalkozni, és remélhetőleg nem jön éppen december 24-én reggel telefon, hogy nem indult el az inverter…  Otthon leszünk, családi körben, társasozunk, jönnek a szülők is, ráadásul vállaltam, hogy idén én főzöm a halászlét – mondta Kovács Zoltán.

– Jó lenne – vette át a szót Tímár Milán, aki elárulta, hogy feleségével májusra várják harmadik gyermeküket -, ha a jövő év nem covidról, energiaválságról, inflációról, vagy ilyesfélékről szólna, hanem végre egy nyugodtabb esztendő jönne, bár az előjelek nem ezt mutatják. Ezzel együtt bízunk a legjobbakban és mindenkinek egy kis nyugalmat kívánunk a jövő esztendőre.

www.stnapelem.hu

Megosztom