Léber Barbara divattervező új lifestyle termékeivel nemcsak az a célja, hogy szépek és vékonyak legyünk, amit szép ruhába tudunk csomagolni, hanem akár sejtszinten is tudjuk szépíteni magunkat.

Ön elsősorban a divat területéről, a ruháiról ismert. Hogyan és miért vágott bele a karcsúsító programok, étrendkiegészítők világába?

A kettő összefügg, hiszen gyakran látom, milyen nehézségekkel kell megküzdeniük a nálam ruhát vásárló hölgyeknek. Régen a naptáruk sokkal tervezhetőbb volt, de az utóbbi öt-hat évben már egy bálra sem hónapokkal korábban küldik a meghívókat, és több eseményt szerveznek, ahová gyorsan kell betoppanni. Általában már nem hónapok állnak rendelkezésre, hanem hetek. A nőkön pedig látszik, hogy nincsenek felkészülve sem lelkileg, sem testileg. Ott állnak nálam a próbán, és láthatóan nem érzik magukat komfortosan a ruhában, nincsenek formában – le kellene dobni néhány kilót. Erre találtam megoldást az 1 Hét – 1 Ruhaméret Programot, amivel  2,5 – 4 kilogrammot lehet egy hét alatt leadni.

Fontos lehet az a pár kilogram. Kik tudnak többet fogyni?

Ha valaki sportosabb, akkor kisebb az kg érték, de a cellulitisz akkor is eltűnik. Ha valakinek kevesebb az izma, akkor többet tud leadni ezzel a módszerrel. Egy hét alatt tehát belefér kényelmesen abba a ruhába, amelyben meg akar jelenni.

Akkor itt a Barbara Leber Lifestyle nem kíván teljes életmódváltozást?

Nálam a lifestyle-rendszer azt jelenti, hogy nemcsak kívülről szépítjük a nőket, hanem belülről is. Nemcsak a külső díszítéssel foglalkozunk, hanem a sejtek, a szervezet és a test szintjén is mindent megteszünk, hogy szépek legyenek. Az egyhetes programhoz szépséget segítő termékek is tartoznak, mint kollagén vagy hialuron, illetve mindenféle olyan termék, amely a test működését optimalizálja.

Mitől más ez, mint a többi hasonló termék?

A piac tele van étrend-kiegészítőkkel, de ahhoz, hogy minden olyan tápanyagot beszerezzek, amit fontosnak találok magamnak, ahhoz innen-onnan kell hozzájussak. A végén úgy néz ki az éjjeliszekrény, mint a zsibvásár. Ráadásul sok műanyag doboz is elkerülhetetlen, amiket utálok.

Ezek szerint saját példájából indult ki?

Azért születtek meg ezek a termékek, mert éreztem az igényt, és ezzel párhuzamosan magamon is megállapítottam, hogy mi hiányzik az én életemből, ami a stílust, az összetételt és a környezetvédelmet illeti, ugyanis már egyre kevésbé elfogadható számomra, hogy ennyi műanyagszemetet dobálunk ki.  Ezért cégünk mindent üveg vagy papír csomagolásban kínál. Olyan terméket akartam létrehozni, amitől én jól érzem magam. Ha én szívesen használom, feltételezem, más is örülhet ennek.

Milyen életmódra van ehhez szükség, hogy valóban hatásosak legyenek az elfogyasztott szerek?

Az étrendkiegészítők minden életmód mellett segítenek. Ami pedig az egyhetes programot illeti, aki azt megveszi, csak azt eheti, amit a csomagban kap ill. ami abban le van írva. Ez egy dobozt jelent, amit a kiegyensúlyozott táplálkozás szabályai szerint állítottuk össze: vannak benne csokik, zabkásák, levesek, főételek, smoothie-k, ami bőségesen elég. Az egyik ügyfél felhívott, hogy ennyit ő nem is bír megenni, csak a felét. Ez is mutatja, hogy a módszer nem az étel megvonásán alapul. Emiatt a jojo effektus sem jellemző.  Mindemellett én nem vagyok életmód-tanácsadó. A programmal csak egy egészséges gyorssegélyt akartam nyújtani, amit ha valaki akar, folytathat is.

Mi a terv az Lifestyle Barbara Leber jövőjét nézve?

A cél az, hogy komplex szolgáltatást adjunk a nőknek. Ez folyamatos termékfejlesztéssel jár, mert mindig jönnek majd új termékek, hogy dúsabb legyen a hajunk, szebb a bőrünk, erősebb a körmünk és egészében a korunknak megfelelő életminőséget élhessük. Vannak  zsírégető  és alakformáló termékek, és több olyan tervünk van, amely az igények szerint is változhat. Eddig 20 éven keresztül csak kívülről szépítettük a nőket, most belülről is.

Horváth Balázs

Megosztom