Királydombtól Párizsig

Különlegesen szoros anya – lánya kapcsolatot ápol Danics Dóra a 2013-as X-Faktor győztese, és Bach Szilvia humorista, énekesnő. Életükben több párhuzam felfedezhető, hiszen Szilvia 1990-ben lett első női versenyzőként győztes a Humorfesztiválon, Dóri pedig a tehetségkutató első női nyertese volt. Mindketten rajonganak egymás tehetségéért, inspirálják és támogatják a másik munkáját.

Dóra, mesélj egy kicsit arról, hogy két évvel az X-Faktoros győzelmed után, hogyan alakul a karriered?
D: Azt kell, hogy mondjam, hogy nehéz fennmaradni és érvényesülni a zenei iparban, rengeteg munka és még több kitartás kell hozzá. Szinte az egész tavalyi évem munkával telt, folyamatosan fellépésekre jártam, utaztam az ország egyik pontjáról a másikra. Ez persze nagyon jó, örülök minden egyes meghívásnak, de tényleg nagyon meg kell dolgozni azért, hogy újabb és újabb megkeresések érkezzenek. Abba is bele kellett tanulnom, hogyan működnek a dolgok a show bizniszben, mert nem túl sok tapasztalatom volt e téren. Mivel Anyu már jól ismeri ezt a világot, tőle sok tanácsot kaptam. Szerencsére olyan jól tud rám vigyázni és úgy tud iránymutatást adni, hogy közben nem érzem rajta, hogy mennyire félt engem. Ez nagyon kellemes, mert így bennem sincs fölösleges aggodalom, mégis tudom, hogy rá száz százalékban számíthatok. Én magam próbálom úgy irányítani a zenei jelenlétemet, hogy olyan műfajban dolgozhassak, olyan stílusban énekeljek, ami a lényemhez a leginkább közel áll. Műfajilag azt mondom, hogy popzene, amit játszom, de talán kevésbé a mainstream vonal, kicsit undergroundosabb, egyedibb a hangzás. Ez már hallható lesz a szeptemberben megjelenő új lemezemen is. Lehet, hogy ezzel egy kicsit meg is nehezítem a saját boldogulásomat, de az önazonosság elengedhetetlen számomra. Nagyon örülök, hogy sikerült egy olyan zenei producert találnom Kischner Péter személyében (az Európa Kiadó gitárosa, a szerk.), akivel nagyon jól értjük egymás nyelvét és remekül tudunk együtt alkotni.

Jól gondolom, hogy édesanyád az első személy, akinek megmutatod a dalaidat?
D: Igen, ez abszolút így van, Anyu az a személy, akinek a véleményére a legtöbbet adok.
Sz: Ez kölcsönösen így van, mert amikor a paródiákat készítettem, én is Dórának mutattam meg a műsort legelőször. Szerencsére jól tudunk beszélgetni egymással, és mindig őszintén elmondjuk a véleményünket egymás munkájáról. Persze előfordul, hogy valami olyat mondok Dórinak, ami neki nem esik jól, de hagyom, hogy eldöntse, mit fogad meg a tanácsaimból. Az X-Faktor alatt is, amikor csak lehetősége volt, jött hozzám, és mutatta, hogy áll az aktuális dallal. Tudta, hogy ha én azt mondom valamire, hogy rendben van, akkor magabiztosan állhat ki a színpadra. Azt gondolom, hogy akkor is és most is zseniális dolgokat csinál, nagyon büszke vagyok Dórira.

D: Jaj, anyu, festékes oldalt a hajad! Türkizkék színnel dolgoztál? (nevetés) Anyu egy ideje festőnő lett!

Sz: Nahát, pedig igyekeztem lemosni magamról minden festéket, mielőtt eljöttem. Nem tehetek róla, teljesen hatalmába kerített ez az új szenvedély, egy ideje megszállottan festek. Régóta terveztem, hogy egyszer ecsetet ragadok és Dóri is próbált rábeszélni egy ideje, hogy a humor világán túl kipróbáljam magam új területeken is. Karácsonyra kaptam tőle egy festőkészletet, vásznakat, de akkor még nem tudtam, hogyan kezdjek hozzá. Februárban utaztunk el Dórival az X-Faktorban nyert mexikói nyaralásra, akkor jött nálam a bekattanás, azóta is mexikói témákat festek. Akrillal és olajjal dolgozom, rengeteg kép még csak fejben készült el, pedig folyamatosan dolgozom. A képeimnek mind mondanivalójuk van, összetett szimbólumrendszerekkel. Nagyon élvezem az önkifejezésnek ezt az új módját és a festészeten kívül jelenleg nem is nagyon fér bele más az életembe. Hamarosan egy kiállításon fogom bemutatni a munkáimat, de egyelőre nem sürget semmi, és egyfolytában munkálkodom.

D: Az az izgalmas Anyu képeiben, hogy nagyon meghatározott, saját stílusa van. Ha látja valaki egyik-másik munkáját, akkor biztosan felismeri a többi festményét is. Szerintem nincs ebben semmiféle tudatosság a részéről, egyszerűen érzéke van hozzá.

Ha így nézzük, akkor az X-Faktor győzteseként kapott nyereményút Édesanyád életébe is új színt hozott…
D: Hát, most hogy így mondod, valóban. Azt már a legelején is tudtam, hogy Anyut fogom a nyereményútra magammal vinni, szerettem volna ezzel is meghálálni azt a sok segítséget és támogatást, amit a műsor alatt kaptam tőle. Nehéz dolga volt, tudom, hogy nagyon féltett és rettenetesen izgult értem. Az csak mindent megnehezített, hogy én már egyszer jelentkeztem ennek a tehetségkutatónak a korábbi szériájába is, ahol nem sikerült bejutnom az élő műsorba. Akkor nagyon magam alá kerültem, mert az élet több területén is kudarcokkal szembesültem. Végül egy terapeutához fordultam, akinek a segítéségével sikerült kimásznom a gödörből, és összegyűjtöttem magamban annyi erőt, hogy újra jelentkezzek a műsorba. Anyu nem tudott arról, hogy újra fontolgatom az indulást, neki már csak akkor szóltam, mikor beadtam a jelentkezési lapomat.

Sz: Ha elmondta volna, mit fontolgat, akkor sem szóltam volna bele. Ez az ő élete, nekem, mint szülőnek az a dolgom, hogy maximálisan támogassam, amit csinál. Egy anyának nagyon nehéz a gyerekéért izgulni. Sokszor mikor ott ültem a nézőtéren, arra gondoltam, rögtön felmegyek a színpadra helyette, csak ne a nézőtéren kelljen tétlenül üldögélnem. Őrült feszültséget éltem át, miközben vártam, hogy meghallom-e a nevét a továbbjutók között. Mindenféle babonás praktikáim voltak már, hogy kitaláljam, hogyan alakulnak majd a dolgok. Az első próbálkozás után nagyon fájt Dóri szenvedését látnom. A második jelentkezésénél már éreztem, hogy tovább fog jutni. Van egy dal, amit nagyon ritkán játszanak a rádiók, szándékosan nem mondom meg, melyik az. Azon a héten, amikor meghallottam azt a bizonyos dalt, tudtam, hogy az adott héten továbbjut. A döntős héten is megkaptam a jelet, hogy nyerni fogunk, de azért természetesen rettenetesen izgultam az egész műsor alatt.

Mindketten énekeltek, látszik, mennyire tisztelitek egymás munkáját, megfordult már a fejetekben, hogy közösen álljatok színpadra?
D: Eddig egyetlen egyszer álltunk közösen színpadon. Éppen a születésnapomon, egy barátunk születésnapjára mentünk, ahol mindketten adtunk elő saját számokat. Akkor volt egy olyan dal, amit közösen énekeltünk el. Nagyon szerette a közönség, biztosan meg fogjuk ismételni. Mi is nagyon élveztük a közös előadást, reméljük, nyílik még rá alkalom. Jó érzés, hogy miután mindketten ismertek vagyunk, ha valaki velem találkozik, akkor rögtön mond pár pozitív dolgot Anyuval kapcsolatban, és ez visszafelé is működik.

Sz: Igen, ez abszolút így van, most akkor át is adom neked azt a millió puszit, amik küldenek neked azok, akikkel én találkoztam az elmúlt napokban. Az is mindig büszkeséggel tölt el, mikor úgy említenek meg valahol, mint a Danics Dóra anyukája.

Dóri, szeptemberben megjelenik az új lemez, e mellett milyen produkciókban láthat mostanában a közönség?
Az új album mellett most gőzerővel dolgozom az István, a király rockoperában, ahol Gizella szerepében lépek színpadra. Óriási megtiszteltetés, hogy engem választottak erre a feladatra, derült égből villámcsapásként ért a felkérés. Emlékszem, hogy éppen az autómban ültem, mikor felhívtak, hogy volna-e kedvem Gizella szerepéhez. Persze rögtön igent mondtam, letettem és telefont és eleredtek a könnyeim. Az egyik legnagyobb kedvencem ez a darab. Gyerekkoromban felkeltem, betettem videokazettán és szinte minden nap végignéztem, elejétől a végéig.  Nincs is gondom a szövegtanulásra, a többiek meg csak néznek, mert mindenkinek fejből fújom a szerepét. A jövő évben pedig elkezdjük a Shrek című musical próbáit. Biztos, hogy nagyon szórakoztató munka lesz és biztos vagyok benne, hogy közben jól fogjuk érezni magunkat. Nagyon boldog vagyok ezektől a felkérésektől és hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen lehetőségeket kapok.

Sokat találkoztok a hétköznapokon, vannak közös programjaitok?
Sz: Igen, hetente többször is összefutunk, megbeszéljük a dolgainkat, beülünk valahova, eszünk valamit együtt. Most éppen a wimbledoni teniszbajnokság zajlik, amit mindketten imádunk. Óriási szurkolók vagyunk, üvöltve drukkolunk a tévé előtt és közös nagy álmunk, hogy egyszer, együtt végignézhessünk egy kéthetes Roland – Garros teniszbajnokságot Párizsban. Persze a mérkőzések után kell egy kis kultúra is, szeretnénk beülni a Moulin Rouge-ba, vagy egy Szajna parti kiskocsmában sanzonénekeseket hallgatni.

D: Párizst én is imádom, ha nem Budapesten élnék, akkor ott tudnám elképzelni az életemet, de addig is irány a Királydomb!

Francsics Annamária