Rejtvények, rébuszok

Sejtelmes, titokzatos dolgok mindig voltak, így a játékra (is) fogékony ember, a homo ludens és a különböző rébuszok egymásra találása mondhatni elkerülhetetlen volt. Legfeljebb annyi a talány, hogy ez a sajátos randevú mikor következhetett be először, másképpen fogalmazva: azt nem tudjuk, pontosan mióta tart a rejtvény históriája.

Ami tényszerűen állítható: a mai rejtvények elődjének tekinthető, mágikusnak ítélt számokat tartalmazó bűvös négyzetet egy több mint hatezer esztendős kínai emlék őrizte meg a legrégebbről, illetve az ókori görögök voltak azok, akik írásban is rögzítették az eladdig szóban, szájhagyomány útján terjedő fejtörőket. Tőlük valók az első olyan tárgyi bizonyítékok is, amelyek a palindromok – a gyakorta kőbe vésett, oda-vissza olvasható szójátékok – igen korai meglétéről tanúskodnak. Egy angol tréfa szerint a palindromot már az Édenkertben is ismerték, ahol Ádám így mutatkozott be Évának: „Madam, in Eden I’m Adam”.

A görög mondavilágból való további példánk is akad az elmecsiszolásra a történelem egyik legelső ismert feladványával. Az amúgy igen hányattatott sorsú Oidipusz királynak Thébához érve a várost sanyargató szfinx állta az útját, a következő találós kérdést téve föl: reggel négy lábon, délben két lábon, este három lábon jár, mi az? Oidipusz – jó válaszával Thébát megmentve a szörnytől – így felelt: hát az ember, aki csecsemőkorában négykézláb mászik, felnőtt korában két lábon, aggastyánként pedig botjára támaszkodva jár.  Az „őslegek” között van az a húsz méter hosszú, harminc centi széles ókori egyiptomi tekercs is, amelyet mintegy négyezer éve a csillagászként és matematikusként is jeleskedő írnok, bizonyos Jahmesz készített, megalkotva az első ismert rejtvénykönyvet, az addigi legkedveltebb talányok összegyűjtésével.

A rébuszhistóriában a nyelvi játékok, logikai kitalálósdik, ábrás rejtvények után persze a keresztrejtvény jelentette és jelenti mind a mai napig a csúcsot: ez a legnépszerűbb formája az agytornáknak szerte a világban, s nálunk, magyaroknál is. A legenda szerint – tehát vagy igaz, vagy sem – egy, a dél-afrikai Fokvárosban börtönbe vetett angol földbirtokos „találta fel” a keresztrejtvényt oly módon, hogy az ablakon beszűrődő, a rácsozatot a cella falára vetítő fény által „megrajzolt” ábrába írt bele betűket.

Ennél kézenfekvőbb válasz a valódi keresztrejtvény megszületésének idejét és körülményeit firtató kérdésre az a római uralom idejéből való akrosztichon, amelyre az angliai Cirencesterben bukkantak rá 1868-ban. (Zárójelben idebiggyesztendő: az akrosztichon olyan vers, amelyben a versszakok-verssorok összeolvasott kezdőbetűi értelmes szót, többnyire egy nevet adnak ki.)

A tényleg klasszikus, tehát függőleges és vízszintes meghatározásokból álló fejtörőre viszont egészen a múlt század elejéig kellett várni: a Liverpoolban született amerikai Arthur Wynne alkotta meg azt a keresztrejtvényt, amelyet 1913. december 21-én közölt a The New York Sunday World. Európában 1924-ben jelent meg nyomtatásban az első rejtvény, jelesül Angliában, Magyarországon pedig – ahol egy közelmúltbeli becslés szerint a felnőtt lakosság kétharmada havi rendszerességgel fejt – 1925. január 22-én, amikor is a Ma Este című hetilap közölte a Kristóf Károly készítette „keresztszórejtvényt”, a szigetországi Word-Cross Puzzle első hazai „testvérét”. Az adatok szerint 1027-en küldtek be megoldást, a szerencsés nyertes egy madzsong-játékot kapott, két további játékos pedig újság-előfizetéshez jutott.

Megjegyzendő, hogy „előkeresztrejtvény” volt már a Benedek Elek szerkesztésében Szatmáriban kiadott Cimborában is.  Nevezetesen az 1923. szeptember 30-án megjelent számban érhető tetten első ízben olyan pontrejtvény, amelyben a megfejtendő szavak kezdőbetűi „egy régi magyar költő nevét adják”. (A rejtvénytörténeti hűség kedvéért: a megoldás Csokonai Vitéz Mihály volt.)

Az újszerű agytorna villámgyorsan népszerűvé vált, az utca embere mellett példának okáért híres magyar írók is rákaptak az újsütetű élvezetre, így elsők között Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes csatlakozott a talányfejtők rohamosan gyarapodó táborához. Karinthy – Viccelnek velem címmel – külön irodalmi gyöngyszemben örökítette meg rejtvényimádó énjének egyik nagy kudarcát, amikor is valaki a következő megoldandót adta fel neki: Kas saison Ka. Az író három hétig törte a fejét, de nem tudta megfejteni, valósággal belebetegedett a dologba. Egy nap aztán ötéves unokaöccse, aki akkor tanult olvasni, „fél perc alatt elolvasta, magyar nyelven, így: Kassai sonka. Azóta nem fejtek többé rejtvényt”.

Érdekes adalék: a második világháborút követően a politika igen sokáig „visszaköszönt” a honi rejtvénykészítésben is. Például a megfejtések sorában nem kaphatott helyet fasiszta kifejezés, tabu témának számított Izrael, akárcsak – ritka kivétellel – a vallásokhoz kapcsolódó meghatározás, de az igazodás tetten érhető volt olyan formában is, hogy például Lenin minden további nélkül szerepelhetett a rejtvényekben, Sztálin nem… Manapság alapvetően – túl a nyelvi, nyelvtani megkötéseken – a trágár, sértő, kirekesztő kifejezések mellőzésére korlátozódik a tilalom, amúgy szinte „mindent szabad”.

Ami bizonyos: az elmúlt bő kilenc évtizedben nagy utat járt be a honi „rébuszipar”: a televíziós kvízjátékoktól kezdve a különféle szellemi bajnokságokon át a rejtvénylapok tömegéig megannyi „felületen” volt, van és nyilván lesz is módjuk a játékos kedvű magyaroknak kipróbálni felkészültségüket, tehetségüket, olvasottságukat, vagy egyszerűen csak unaloműzés céljával, az önszórakoztatás remek lehetőségeként élniük a rejtvényfejtés kínálta örömökkel.

Persze van úgy, hogy bosszúságot okoz a még oly kiválóan megszerkesztett feladvány is, leginkább akkor, ha az ember nem jön rá a megfejtésre, vagy – főképpen, ha maximalista az illető – nem képes az összes meghatározásra helyesen megfelelni. Ez utóbbira gyaníthatóan ki-ki akár saját példával is tudna szolgálni. Igaz, hogyan is tudná bárki a tökéletes választ – adott esetben lexikális segítség igénybe vétele nélkül – megadni, ha a rejtvénybe beírandó szó 58 (!) betűből áll és egy walesi településnek a neve. E sorok írója a Guinness-féle rekordok könyvéből vette kölcsön a keresztrejtvényben eddig publikált leghosszabb szót, amely leírva így fest: Llanfairpwllgwyngyllgogerychwyrndrobwllllantysiliogogogoch. A helybéliek praktikusan Llanfair PG-nek rövidítik, mert az még nekik is megterhelő lenne, ha mindig a teljes alakot kéne kimondaniuk. A világ leghosszabb településneve amúgy ennyit tesz magyarul (mert hátha van, aki szeretné tudni): Szűz Mária templom a fehér mogyorófák tavacskájánál, a gyors örvény közelében, St. Tysilio templomának vörös barlangjánál.

Imádjuk bár szívből a rejtvényeket, akarjunk tanulni-okulni belőlük, ezúttal tán nem eretnekség azt javasolni, hogy a walesi falu nevét annyira azért mégsem fontos bemagolni…

Jancsó Kornél