150 éves Budapest

Pest Buda és Óbuda egyesítése

Ha valaki azt hinné, hogy 1873-ban a két város Buda és Pest és a mezőváros Óbuda vezetői egy ötlettől megszállva összeültek és megállapodtak városaik egyesítésében és Magyarország fővárosává kiáltásában, az nagyon téved.

Budapest kialakulása egy hosszabb folyamat következménye, mondhatni gyümölcse volt.Azegyesítés már majd fél évszázaddal korábban fölmerült. Mint oly sok más, a reformkorban ez az idea is Széchenyi István fejében fogant meg, de először Buda és Óbuda összevonása ürügyén. A Budánál lényegesen kisebb Pest megyei mezőváros Óbuda egyre inkább közeledett a régi fővároshoz, nem volt véletlen, hogyaz ésszerű egyesítést sokan szorgalmazták.Széchenyi István tett kísérleteket, ma azt mondanánk energikusanérvényesítette kapcsolatait, irodalmi tevékenységében is találunk utalásokat és érveket, de az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kormánya, sőt a levert szabadságharc utáni Habsburg abszolutista hatalom is megpróbálkozott ugyanezzel. Az emberek fejében amúgy is logikusan egybekapcsolódott Buda és Pest városok története Óbuda történetével is. Az 1800-as évek első harmadában szervesen forrt egybe a három város egy – egyelőre még csak „gyakorlati” – közös testvérfővárossá. A hivatalos egyesítés még váratott magára.

Buda volt a főváros a XIX. század első felében, bár az Országgyűlés Pozsonyban gyűlt össze, a király ezzel szemben Bécsben trónolt. Legláthatóbban és leglendületesebben Pest fejlődött, az ország kereskedelmének és a lassanként megjelenő iparnak a fókuszpontjaként, miközben Óbuda önálló mezőváros volt.  Pár hétre már egybekelt a három város a szabadságharc leverése előtti hónapokban. A Lánchíd megnyitása előtt 1849. június 24-én Szemere Bertalan kormányfő elrendelte a városok egyesítését: „Miután a főváros csak úgy lesz hatalmas, ha benne egy igazgatóhatalom lesz, csak úgy lesz létében virágzó, ha törekvésében egy lélek, egy akarat által vezéreltetik, csak úgy lesz boldog, ha a külön érdekek egy közös érdekbe olvadnak fel.” A forradalmi kormány összes döntését az osztrák hatóságok megsemmisítették. A polgármesteri kinevezések a megszálló hadsereg főparancsnoka, Haynau jogkörébe kerültek. A kor sajtója szenvtelenül írta:  „Óbuda ezentúl Budához fog tartozni, és ez igen helyes, mert eddig sem igen volt a kettő közt lényeges különbség.” Bécs ettől is tovább lépett, Pestet és Budát közigazgatásilag egyesítették és 1853-ban a három várost közös pénzügyi-igazgatási egységként határozták meg.

1860-ban Bécs – a nemzetközi frontokon elszenvedett vereségek nyomása alatt – új politikájának részeként visszaállította a szabad királyi városok önkormányzatait és ez a döntés a városok egykori egyesítését voltaképp megszüntette, úgy Pesten, mind Budán és Óbudán is önálló helyhatóságok álltak fel. Mindeközben a három város egyre gyarapodott; 1851 és 57 között 180 ezerről 200 ezer lakosra, 1869-ben már 285 ezerre. A kiegyezés megteremtette az új jogi alapokat is a végleges városegyesítéshez, de mi legyen az új főváros neve?

A névkeresés története szintén a reformkorban kezdődik, természetesen úgy, hogy a Buda, Óbuda és Pest nevek már a középkor óta léteztek. Először biztosan Buda kapott maradandó nevet. Eredetét történelmi koronként más szempontok szerint kutatták, a tökéletes bizonyítás eddig senkinek sem sikerült, de létezik nagyon valószínű magyarázat. Budát kelták lakták és a mai Óbuda területét Ak Ink-nek, azaz „Vízben bő”-nek nevezték. A későbbiekben is a víz lett a meghatározó elem a városnévben. A kelták helyére a Római Birodalom terjeszkedett és Ak Ink-ből így lett Aquincum, melyben a latin aqu -szó igen egyszerűen nyomon követhető. A rómaiak után jöttek a népvándorlás germán népei és Nagy Károly Frank Birodalma, ők is megtartották a víz üzenetét és Wasserburgnak hívták Aquincumot. Az őket követő szláv népek nemes egyszerűséggel továbbvitték a víz fogalmát. A tatár-, vagy helyesebben mongoljárás után IV.Béla felépíti a budai várat, (ábra3) mely a környezetével együtt az Újbuda nevet kapta, ugyanakkor Aquincum, a régi város lett Óbuda. A középkori krónikák romantikus fogalmazói a „Buda” szóban már nem keresték a víz jelenlétét, mindenben a magyar hitrege elemeit vélték felfedezni. Az elvárásoknak is sokkal inkább megfelelt, mint névadó Attila, isten ostora, hun király testvére, Bleda. A történelem viszont azt tanítja nekünk, hogy Bledát Attila megölte és esze ágában sem volt róla várost elnevezni. Hihetőbb és bizonyíthatóbb a kelta-latin-szláv eredetre hivatkozni, és a „víz” közelében maradni.A fővárosban körülbelül 80 geotermikus forrás fakad, ami predesztinálja az itteni településeket az erre való hivatkozásra. Az összefüggés nyilvánvaló és a következmény is, hogy a voda (szláv víz) szóból képezték a Budát. A Pest név eredete talán kevésbé ad vérre menő vitákra okot.  A Gellért-hegyen tudjuk, hogy kelta eraviszkuszok laktak anno, valamilyen földváruk is volt a hegyen, de nem maradt fenn utánuk településnév. Miért is hagytak volna – kérdezheti az olvasó – hiszen Pestről beszélünk most, nem Budáról! De hát a „pest”-nek is bizony Budához van köze. A szláv pest kifejezés tudniillik barlangot, sziklaüreget jelent, átvitt értelemben kemencét. Ezt vette át az ómagyar és a kemencét jelölte vele, de a hévizes barlangot is. Így lett a Gellért-hegy eredetileg a Pest-hegy névvel felruházva. A hegy lábánál nyíló folyami átkelőt pedig Pest-révnek hívták akkortájt, mi sem természetesebb. Szóval, valóban itt bár még Budán vagyunk, de innen lehetett átjutni a másik oldalra, tehát Pest végül is az átkelőről kapta a nevét és ez bizonyított, oklevelek, történelmi iratok is utalnak erre.

Fentebb beszéltünk arról, hogy a két város egyesítésének szüksége már a reformkorban, az 1830-as években felmerült.A Lánchíd megépítése is már egy szimbolikus városegyesítő tett volt. Széchenyi István a Világ című 1831-es művében Buda-Pest-ről ír, annak ellenére, hogy a többség Pest-Budát említett szokás szerint. Ennek az volt a kézenfekvő oka, hogy Pest volt a lényegesen nagyobb lakosú város és ez mutatkozott meg az első helyen a Pest-Buda nevében. Széchenyi azért preferálta Buda ellenében Pestet, mert németül a die Pest kifejezésa dögmirigy, azaz a pestisrégi hajdani neve volt. Széchenyi komolyan vette ezeket az „imidzsképző” kérdéseket és csakugyan elkezdett egy tetszetős és megtámadhatatlan új városnéven ötletelni. Egy sor, ma kicsit romantikusnak és bugyutának tűnő nevet vezetett fel, mint Delivár, Ikervár, Etelvár, Hunvár, vagy Dunagyöngye és Bájkert. Egyértelmű kedvence a Honderű volt és ezt – majd egy évtizeden át – minden meghatározó körben rendkívül erőteljesen terjesztette. Báró Eötvös Józsefet, aki kiválóan beszélt franciául, nem tudta meggyőzni. Eötvös utalt a Honderű francia hangzására, ami a Honte des rues kifejezéssel azonos, ami pontos fordításban „az utcák szégyenét” jelenti. Ezek után Széchenyi letett a kissé patetikus városnévről és visszatért a történelmi valóság vizére, Budához és Pesthez. A Pest-Buda név aztán a kartográfusok érvein bukott meg. Ők joggal állították, hogy komoly összezavaró tényező, hogy Buda nyugatabbra helyezkedik el Pesttől, a térképen pedig így balra írjuk le a nevét, jobbra meg pestét. Az idegen, aki Pest-Budát keresi, az bizony Buda-Pestet fog olvasni. nem ésszerű tehát a nagyság szerint sorakoztatni a városokat, hanem az elhelyezkedés szerint. Arany Jánosnak lett igaza, aki a Toldi kilencedik énekében így írt 1946-ban: „Budapest városát sok ezeren lakják.”

A tervezett főváros és nevén túl rengeteg más fontos tervezendő tényező volt. 1870-ben történt a két város fejlesztése tekintetében a legsürgetőbb lépés: gróf Andrássy Gyula miniszterelnök kezdeményezésére létrejött az FKT, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa (1870. évi X. törvény), melynek a feladata az volt, hogy tervezze és levezényelje a budapesti nagyberuházásokat. Ezért is volt okvetlenül szükséges, hogy a döntések a hivatalos városegyesítést megelőzzék: „A Duna-folyamnak a főváros melletti szabályozásáról, a forgalom és közlekedés érdekében Pest-Budán létesítendő egyéb közmunkák költségeinek fedezéséről és a közmunkák végrehajtásainak közegeiről”

Az FKT megalakulása után szinte azonnal működésbe lépett. Az 1870. évi LX. törvénycikk a Sugár út (ma Andrássy út), míg az 1871. évi XLII. törvénycikk a Nagykörút kiépítéséről rendelkezett. Az FKT elnöke a mindenkori miniszterelnök volt, de a konkrét munkát az alelnök  Podmaniczky Frigyes báró végezte, több mint harminc évig irányította a Közmunkatanácsot. Lényegében az ő idejében épült fel mindaz, ami ma Budapest építészeti és kulturális örökségének tekinthető. Nemcsak a városfejlesztésében, de a színházi világban is meghatározó szerepet töltött be. A főváros talán legnépszerűbb embere haláláig dolgozott Budapestért.

Az FKT egész működése során fényesen bizonyította, hogy a főváros szabályozása helyi, országos és állami feladat is, a feladat minél teljesebb megoldásában kormánynak, önkormányzatnak, társadalomnak össze kell fognia. Az FKT 1948. november 17-én megszűnt, visszaállítása jelenünkben is kiemelten szükséges lenne.