Megkoronázták a sportok királynőjét

Kilenc napon át versengtek fővárosunkban a földkerekség legkiválóbb atlétái, és cseppet sem szerénytelen a minősítés, hogy pazarul sikerült a hazai rendezésű szabadtéri világbajnokság, amelyről elismerően nyilatkozott a sportág nemzetközi szövetségének elnöke, a Budapesten tisztében újjáválasztott Sebastian Coe is.

Vegyük sorra a tényezőket, amelyek alapján tényleg nagyszerűnek nevezhető vébét tudhatunk magunk mögött, amelynek súlyát önmagában jól jelzi, hogy az olimpia és a labdarúgó-világbajnokság után a harmadik legjelentősebb sportvilágeseményről van szó.

A sportok királynőjének is becézett atlétika budapesti csúcstalálkozójára nagy és minőségi mezőny sereglett össze a föld csaknem kétszáz országából. A globális viadalon több mint 2200 versenyző állt rajthoz, akiket több mint 120 országot reprezentáló szurkolói had buzdított a vébére épített, Nemzeti Atlétikai Központban. A sportolók kiszolgálását két és félezer magyar önkéntes segítette, az eladott jegyek száma meghaladta a 400 ezret, amire még a sportág nemzetközi szövetsége, a WA sem számított. Miként vélhetően arra sem, hogy a televíziós közvetítéseket világszerte több mint 1 milliárdan látják, minden idők legnézettebb szabadtéri atlétikai vb-jét produkálva ezzel.

Budapesten született világcsúcs is, méghozzá az amerikaiak 4×400-as vegyes váltója révén, a mi szempontunkból pedig az a kiemelendő, hogy a kalapácsvető Halász Bence jóvoltából egy bronzérem idehaza maradt. Emellett pompásan teljesítettek hétpróbázóink: Krizsán Xénia negyedik, míg Nemes Rita a világ tizedik legjobbja lett a legösszetettebb női számban. Összesen öt magyar országos csúcs született, a félszáz hazai vb-induló közül pedig a leginkább a váltók tettek ki magukért. A legemlékezetesebb alakítással a Nádházy Evelin, Kéri Bianka, Rapai Fanni, Molnár Janka összetételű 4×400 m-es női váltó szolgált, amely több mint 40 éves rekordot megdöntve végzett összesítésben a 11. helyen.

A hazai nézők a helyszínen páratlan atmoszférát teremtettek töretlenül lelkes, állandó üdvrivalgással kísért szurkolásukkal, amelyből amúgy kijutott a külföldi versenyzőknek is. Így mindenekelőtt a vébé legsikeresebb szereplőjének, az amerikai sztársprinter Noah Lylesnak, aki három arannyal távozott Budapestről, miután a 100 és a 200 megnyerése után a befutó embere volt a 4×100 méteres férfiváltónak is. A nőknél is amerikai vágtázó kapta a legnagyobb figyelmet: az egyéniben 100-as bajnok, 200-as bronzérmes Sha’Carri Richardson világbajnoki címhez segítette országa sprintváltóját. További főszereplője volt a vébének a holland Femke Bol, a 400 méter gát győztese. A vegyesváltóban, vezető pozícióban elesett futó a befejező napi döntőben bámulatos hajrával az első helyre vitte be hazája női 4×400 méteres váltóját, így még egy aranyat szerzett Budapesten.

A világbajnokságból az ország is profitált. A hozzánk látogatók összességében több mint félmillió vendégéjszakát töltöttek a budapesti szállodákban és többmilliárd forintot költöttek el Magyarországon. Sportdiplomáciai szempontból mondható igen fontosnak a világszövetség első emberének véleményalkotása. A budapesti vébével minden szempontból elégedett, Magyarországot pedig képesnek tartja egy olimpia megrendezésére, ezért személy szerint bátorítja is az országot a nyári játékok megpályázására Sebastian Coe.  A WA elnöke így fogalmazott: „A legmagasabb szintű atlétikai versenyt láthattuk itt az elmúlt napokban. Ez egy ambiciózus város, ambiciózus ország, amely kiváló házigazdája volt a vb-nek.” Mondandóját pedig ezzel zárta: “Nem emlékszem ennél jobb hangulatú világbajnokságra.”

Megosztom