Csodaházba költözött a magyar zene

Varázslatos látvány fogadja az embert, ha a Városliget nem minden komplikáció nélkül életre kelt újszülöttjéhez vezet az útja. Már a külcsín is lenyűgöző, hogy aztán a belbeccsel való szembesülés még inkább teljessé tegye a képet: formailag és tartalmilag is pompás, kül- és belvilágának együttes harmóniájában kiteljesedő építménnyel, a Magyar Zene Házával gazdagodott a főváros és az ország. Arról, hogy semmilyen hiányérzetünk ne maradjon, a szakterületükhöz mélyen értő, tudásukat és hivatásszeretetüket mondanivalójukkal is hitelesítő házigazdáink gondoskodtak. Batta András zenetörténész professzorral, a 2022. január 22-én felavatott ház ügyvezető igazgatójával és Horn Márton operatív igazgatóval beszélgettünk.

Élet&Stílus Magazin: Gondolták volna néhány esztendővel ezelőtt, hogy tényleg révbe érnek és ilyen pompázatos végeredménnyel büszkélkedhetnek majd? S egyáltalán: hogy csöppentek bele az utóbbi évtized egyik legizgalmasabb kulturális-építészeti vállalkozásába, amelyben a tervező a japán sztárépítész, Fudzsimoto Szu volt, a tartalmat azonban nem kis mértékben önök alakíthatták?…

Horn Márton operatív igazgató
Prof. Dr. Batta András ügyvezető igazgató

Batta András: Tízévi zeneakadémiai rektorkodás után kellett átállnom egy másik üzemmódra, amikor 2015 tavaszán hívott Baán László, a Liget-projekt atyja, hogy zenei szakemberre van szüksége a Magyar Zene Háza létrehozásához, a Városliget Zrt keretei között. Kérése az volt, segédkezzek a ház tartalmának kialakításában. Akkor már ott volt Horn Marci barátom, leültünk és elkezdtünk beszélgetni, hivatalosan szakcsoport formájában áttekintve a mit, hogyan, milyen legyen, mikor és kikkel kérdéskört. Volt egy Fudzsimotónk, egy elfogadott tervpályázatunk, amellyel 2014-ben nyert a japán építész, s volt egy lehetőség, hogy egyszer ez a ház majd megépül. Voltak aztán különféle csatározások, ellenérzések, kételyek, bizakodások, reménykedések, amiket főleg Marci élt át, én igyekeztem zenei téren megmaradni, s arról beszélni, hogy szerintem mi az érdekes a zenetörténetben.

Horn Márton: Mindkét területen igyekeztünk közösen kivenni a részünket a feladatokból, s elkezdtük lefordítani az installációk nyelvére az András által megfogalmazott zenei gondolatokat. Erre alakult egy csapat, benne tanárok, vizuális szakemberek, építészek, látványtervező, s elkezdtük a megvalósítást, mit, hogyan, milyen eszközökkel képzelünk el. Gyűjtöttük az ötleteket a kreatív koncepcióhoz, mit szeretnénk elmondani, hosszú évek során kiötleni, és megvalósítani, hogy az egész minél tökéletesebben működjön. Ott van példának mindjárt Orfeusz kútja. András mesélte, milyen fontos zenei fordulópont volt az opera születésében, mi meg kitaláltuk, hogyan lehet egy tükrös játékkal a csak nyolcvan centis „mélységen” megoldani az Orfeuszt az alvilágba levezető utat. Vagy ott a másik példa, a hologramoké. A Bordeaux-i bormúzeumban láttam hasonló megoldást, onnan jött az ötlet, ahogyan ihletet meríthettünk a különféle külföldi kiállításokon, múzeumlátogatásokon szerzett tapasztalatainkból is. Nekünk nem volt gyűjteményünk, emellett azt is tudtuk, hogy nem szeretnénk kizárólag a szakmának szóló kiállítást, hanem olyat akartunk, amire sok ember eljön és szereti.  Miként azzal is tisztában voltunk, hogy a zenei oldalt, a szövegeket is ugyanolyan pontosan és korrektül meg kell fogalmazni, hogy ami a nyolcvanéves számára világos, azt a 14-15 éves is megértse. Tudtuk, hogy a minél tágabb közönség elérése a cél, így indultunk neki.

BA: Hadd tegyem ehhez hozzá, hogy mivel eleve az idősebb generációhoz tartozom, nekem nagyon kellettek a fiatalok, a fiatalos szemlélet, a Marci korabeliek, meg a még fiatalabbak. Pontosan azért, mert egyrészt fiatalokat célzunk meg, másrészt a kontroll miatt: mi az, amit képes befogadni egy zenével nem foglalkozó ember. Én több mint félszáz éve élek együtt a zenével, sőt egész életem erről szól, s már nehezen tudom bemérni, mi az, ahol nagyon részletező, túlságosan is szakmai vagyok. Egyáltalán a kiállítások esztétikája amúgy is nagyon megváltozott az utóbbi tizenöt-húsz évben, az élmény alapú kiállítások kezdtek tért hódítani, ezeknek mint egy filmnek, úgy kell készülniük. Ehhez pedig egy nagy stáb szükségeltetik, melyből mindenki a magáét hozzáteszi. Az egész egy komplex dolog lett, aminek rendkívül örülök, ez többet ér nekem, mintha öt könyvet írtam volna ez idő alatt.

ÉS: Még nem részletezték igazán, hogy mire számítottak, mit vártak annak idején…

HM: Sok dilemma és bizonytalanság akadt, volt fenn és lenn, jöttek a viták, hogy van-e rá fedezet, tényleg megépül-e, egyáltalán, hogy mi épül meg… Voltak napok, amikor nem lehettünk benne biztosak, hogy megszületik a Magyar Zene Háza. A ház kész lett, életre kelt, s most azt érzem, hogy akik idejönnek a következő pár hónapban, szintén azt gondolják, hogy igen, szeretik ezt a házat, s talán még a kritikusabb újságírók is azt mondják, hogy ez jó, a tartalom is jó, megérte, azaz a lényeget nem vitatják.

BA: Jómagam úgy voltam vele az első pillanattól: annyira tetszett a projekt, hogy azt gondoltam magamban, ha nem valósul meg, akkor is érdemes vele foglalkozni, mert álomként is nagyon szép. Most az a nagyon ritka eset állt elő, hogy az álom nemcsak valóra vált, hanem bizonyos mértékig meg is haladta azt az elképzelést, amit én erről az egészről gondoltam.

ÉS: Tudomásunk szerint a millenniumi idők óta, vagyis több mint száz éve a Magyar Zene Házára kiírt volt az első nem meghívásos, hanem nyílt nemzetközi tervpályázat, amelyre gyakorlatilag bárki jelentkezhetett, anonim pályaművel…

HM: Így igaz. A Fudzsimoto által leadott munka egy koncepcióterv volt. 2014 végén választották ki ezt a pályaművet a 168 munka közül. Külső szakértőként lehettünk ott a véleményalkotók között, de nem mi, hanem egy nemzetközi zsűri döntött az anonim pályázatok közül választva ki a Fudzsimotoét a legjobbnak. Kihirdették a győztest, utána indult a részletes tervezési folyamat, s kezdtük el a részletes tartalmat kialakítani.

ÉS: Közösen, mondhatni japán-magyar kooperációban, vagy ha úgy tetszik, koprodukcióban hármas osztatú házat álmodtak meg, s hoztak tető alá.

HM: Ennek a lényege az, hogy a tetőtér elsősorban magáé az oktatásé, tehát a zenepedagógiáé, a földszint az előadóművészeté, a föld alatti rész pedig a kiállítótereké, ez a hármas nagyon jól támogatja a zene megismerését, a zenei ismeretterjesztést. Igazából az lebegett végig a szemünk előtt, amikor együtt dolgozhattunk a tervezővel, hogy miként lehet ezt a három eszközt egy épületben jól megvalósítani. Úgy, hogy az organikus és egyedi koncepció megmaradjon, hiszen elsősorban a környezetbe illő dizájn miatt lett kiválasztva, és talán még a szakmai zsűri sem tudta függetleníteni magát az épület izgalmas szépségétől. Szerintem is ez egy szép épület. A döntnökök nézték azt is, hogy miközben kortárs, szervesen kapcsolódik a környezetéhez. Azonban nagyon fontos szempont volt, hogy egyszersmind funkcionális is legyen. Az üvegteremnél például sok töprengés eredménye volt, hogy az akusztikai gondokat milyen megoldásokkal lehet kiiktatni. Sok mindent közös gondolkodással oldottunk meg, s olykor hosszas egyeztetések után, de végeredményben szinte mindenben közös nevezőre jutottunk. Fudzsimoto időszakosan ide-ideutazott, egy embere folyamatosan jelen volt három éven át, illetve egy magyar építész iroda, a TeamPannon Stúdió is képviselte a tervezőt, mint hazai partner a kivitelező felé.

BA: A kiállítás tartalmát, mi határoztuk meg és készítettük el ugyanúgy, mint a pedagógiai és a zenei programját is a háznak. A most még készülő kreatív hangterünkben például olyan szerkentyűk lesznek, melyekkel zenét lehet előállítani. Bárki kiélheti alkotói vágyait a csodák palotája-szerűségben, ahol a gyerekek hangokat, hangszíneket, ritmusokat hívhatnak életre. A nyár végén pedig meg akarjuk nyitni azt az időszaki kiállítást, amely a magyar könnyűzene 1956 utáni harmincöt-negyven évével foglalkozik majd.

ÉS: A jelenben pedig élettel teli és jelentős látogatottság mellett már teljes kínálati palettával működik mindhárom szint a kulturális, kiállító- és koncertközpontban, abban a zeneházban, amely az elbontott Hungexpo-irodák helyén épülhetett fel a Városligeti-tó mellett, a Vajdahunyad vára és a Műjégpálya közelében. Az eddig elzárt, tízezer négyzetméternyi terület harmadán fekszik a háromszintes épület, amelynek a környezetét újraparkosították. Így válhatott egységes egésszé a Magyar Zene Háza, amelynek tervezője – ahogyan az egyik szakmai ismertető írja: – „természet közeli, áttetsző üveg építményt álmodott a liget fái közé, az épített és a természeti környezet harmonikus együttélését kívánta megteremteni, teret adni a zenei élmény és a természet találkozásának”. Úgy érzékeltük, mindez sikerült is…

BA: Részben történelmi jelentőségű, részben gigászi munka folyt, amelynek részeként még az intézményt is a semmiből kellett megteremtenünk. A ház egyik fő üzenete, hogy a harmónia megvalósítható az épített meg a természetes környezet közötti határok elmosásával. A tartóoszlopok szimmetrikus rendje idilli kapcsolatban áll a környező fákkal, s azért is kör alakú az épület és nincs klasszikus főbejárata, mert a cél az volt, hogy minden irányból megközelíthető legyen.

HM: Ahogy sétálunk a fák között, az épület szinte eltűnik a fák erdejében, mint ahogyan a stilizált növényi levelekkel mintázott, aranyló álmennyezet is, amely végigfut az egész tetőn, azt az érzetet szolgálja, mintha továbbra is a parkban lennénk, mintha nem lenne direkt határa az épületnek. A fénykutak is azért vannak, hogy biztosítsák a természetes fényt, és ha kinézünk rajtuk, azt érzékeljük, hogy a nap átsüt a fák koronái között. 

ÉS: A Magyar Zene Háza még meg sem született, át sem adták, de már több nemzetközi díjat, jeles elismerést kiérdemelt…

HM: Az eddigi díjainkból kettőt szoktunk kiemelni. 2019-ben elnyertük az Európa Legjobb Középülete díjat az International Property Awardson, 2020-ban pedig „a világ legjobb zenei célú ingatlanfejlesztése” címet az amerikai Music Cities Awardson. Előbbivel a ház egyediségét, unikális voltát ismerték el, a másik esetében pedig a legjobb zenei közintézmény lettünk. Büszkék vagyunk mindkettőre.  Itt egyszerre egy kulturális és egy parkfejlesztés is történik.

BA: Elismerésünk a hazai sajtón túl a nemzetközi médiaérdeklődésben is megmutatkozik, a díjak visszhangjaként komoly lapoktól jöttek és jönnek hozzánk újságírók a Frankfurter Allgemeine Zeitungtól kezdve a The Guardianen keresztül egészen a New York Timesig, vagy a Wired Magazinig.

ÉS: Dátuma miatt is szimbolikus eseménynek tekinthető a Magyar Zene Házának avatási ünnepe. 2022. január 22-én, a magyar kultúra napján Orbán Viktor miniszterelnök adta át rendeltetésének az intézményt, amely másnaptól fogadta a nagyközönséget.

BA: Korábban azt reméltem, hogy ősszel nyitunk, több dátum is felmerült, például december 16-a, Kodály Zoltán születésnapja, az is nagyon jó lett volna. Ugyanakkor azért örülök január 22-nek, mert a magyar szál itt nagyon erős, és úgy az, hogy ugyanakkor nemzetközi tud maradni. Jól mutatja ezt az állandó zenetörténeti kiállítás is, amelyben a magyar és az európai zene története párhuzamosan fut. Természetesen nagy hangsúlyt kap a magyar népzene is, nem utolsó sorban pedig magyar gyerekeknek, iskolásoknak szeretnénk hétfőtől péntekig délelőttönként olyan élményeket adni, amire ez a ház abszolút alkalmas vizuális és zenei értelemben egyaránt. Sok szempontból tehát ez valóban a magyar zene háza. Bízom benne, hogy Magyar Zene Háza révén olyan értékkel gazdagodott a magyar kultúra, amely évtizedekre irányt mutathat a zene megismerésének, befogadásának, inspiráló szellemének további történetében.

Jancsó Kornél

Fotók: Palkó György, Mohai Balázs, Besnyő Dániel

Megosztom