A tehetség mindig utat tör magának. Ami ritkább, hogy már fiatalabb korban kibontakozzon a kivételes tudás. A világ számos területén voltak és vannak zsenik. Wolfgang Amadeus Mozart már hatévesen komponált, Pablo Picasso már kilenc évesen komolyan festett, a sakkozó Polgár lányok már tizenkét évesen nemzetközi versenyeken győzedelmeskedtek.

Kakadu

A magyar festészet „palettáján” megjelent Sávolt Karolina, aki alkotásaival a hazai művészvilágban kezd egyre ismertebb lenni és tizenegy éves kora ellenére kimagaslót, maradandót alkot. Karolina mindig is rengeteget rajzolt és  másfél éve, a karantén ideje alatt elkezdett aktívan festeni. Az első, és meghatározó alkotás egy íróasztalon felejtett rajz volt, amit a szülők megláttak és jó értelemben nem hittek a szemüknek… Azóta már olajfestményeket készít, vászonra. Minden festményén visszaköszönnek az aktuális témák, amelyekben felhívja a figyelmet a felgyorsult, rohanó világunkra,  az energia áramlására és mozgására, a szépségre és a pozitív hatásokra. Karolina a 21. század gyermeke, aki 2010- ben született, ám festészete és stílusirányzata már most meghatározó, hiszen önálló stílusjegyei már ilyen fiatalon megmutatkoznak. Művészete ötvözi az absztrakt és az avangard stílust, a 16. szàzad meghatározó romantikájàt, valamint a realista irányzatot, s ettől válnak önálló egyedi alkotásokká festményei. Karolinának nincs tanára,  az alapoktól, a színkeverésétől, az ecsethasználattól az anyaghasználatig mindent a neten keresztül tanult, ahol folyamatosan képzi magát.  A szobája könyvespolcain a gyermekkönyveket felváltották a világhírű festőművészekről szóló albumok és kiadványok, melyeket olvas és tanulmányoz.

Vörös szirmok II.

Karolina kitűnő tanuló, angolul, spanyolul kiválóan beszél, a művészet mellett a mindennapos sport is elengedhetetlen az életében, amelyben már a korosztályos teniszválogatott tagja. A megmaradt szabadidejét a festészet tölti ki, amely kikapcsolódást, szórakozást és feltöltődést ad számára. Jellemző módon 40X50 cm- es és 100×140 cm-es vásznakat használ, mikor milyen kedve van, de a nagyobb képeken – elmondása szerint – kényelmesebben elfér az alkotása… Szobájában sorakoznak az általa készített rajzok, amelyek kezeket, arcokat, testrészeket ábrázolnak, ezzel tanulmányozza az anatómiát, gyakorolja az arányokat. Mindig van modellje, legyen ez családtag, egy ismerős, egy szép fotó, egy táj, egy állat, vagy éppen egy kirándulás során szerzett élmény.

Madárka világa

A 15-16.  század művészetét és legnagyobb alkotóit tanulmányozva a kedvencei:  Michelangelo, Raffaello, Botticelli, Leonardo, de a 20. század kortárs művészeinek absztrakt irányzatát is figyeli. Karolina arra törekszik, hogy művészetével közvetítsen és átadjon üzeneteket a világ felé, egy még jobb és békés jövőért. Tehetségére már többen is felfigyeltek, így idén tavasszal a Madárka világa festményével sikeresen mutatkozott be, a Bodo Galériában. Azóta megjelentek külföldi galériák is, amely jól mutatja, hogy az út innentől egyenesen a művészeti pályára vezet. Karolina fiatal korára tekintettel szülei és testvérei minden pillanatban mellette állnak és támogatják. Egy-egy festménye több héten keresztül készül, igaz, egyszerre többet is fest, a kedvétől és a szabadidejétől függően, a kertben felállított műtermében, ahol zavartalanul hódolhat kedvenc tevékenységének. A festménygyűjteményét látva tavasszal önálló kiállítást tervez, amelynek címe:  Karolina varázslatos világa… lesz, amellyel a művészet kedvelői  megismerhetik, az egyedi Karolina stílust.

Megosztom