Újabb jégkorszak közelít?

Forróbb napokon nyilván sokan átkozódnak a napsütés ereje miatt, de kevesen veszik a fáradságot, hogy fel is pillantsanak rá. Jól teszik; a napra nézni veszélyes, és szabad szemmel különben sem láthatók rajta az aggasztó jelek – nevezetesen az, hogy idén júniusban teljesen eltűntek a napfoltok.

A folttalan nap a naptevékenység visszazuhanását jelzi. Ha ez gyakoribbá válik, idővel elérjük a minimális naptevékenységet (szakszóval: a szoláris minimumot), ami egyes kutatók szerint egy új jégkorszak kezdetét is jelentheti. Persze a jégkorszak ebben az esetben a naptevékenységhez kapcsolódóan pár kiugróan hideg évet vagy telet jelenthet, nem évszázadokban mérhető lehűlést.

Paul Dorian meteorológus és napmegfigyelő a legutóbbi jelentésében kisebb pánikot okozott, amikor közölte, hogy a naptevékenység csökkenése akár olyan telet is hozhat ránk, amilyet a Földön utoljára a XVII. században láttunk (ha nem számítjuk a Game of Thronest).

A Spaceweather.com képe a napfoltmentes júniusi Napról

“A nap ebben a hónapban már másodszor csendesült el teljesen. Ez annak a jele, hogy érkezik a következő szoláris minimum, és a folttalan napok száma növekedni fog a következő években. A jelenség eleinte csak néhány napig fog tartani, majd hetekig. A napfoltciklus végén már hónapokig.” – mondta Dorian. Szerinte a következő szoláris minimumot 2019-2020 körül érhetjük el.

A NASA szerint a Nap természetes ciklusai 11 évente ismétlődnek. A ciklusokat a napfolttevékenység aktivitásával mérik. A nap felszínén, vagyis a fotoszférában látható sötét foltok gyakori megjelenése magas aktivitást mutat, a hiányuk a szoláris minimum közeledését.

Amikor a napfolttevékenység minimumra csökken, felléphet a Maunder-minimum-fázisa. Ezt irtózatosan kemény telek kísérik. A már említett XVII. századi fogcsikorgató tél, a kis jégkorszak 1645-ben kezdődött, és olyan fagyok kísérték, hogy a Temze is befagyott tőle. Egy másik, kevésbé intenzív, de hasonló periódust hozhat a Dalton-minimum, amit John Dalton meteorológusról neveztek el. Utoljára 1790 és 1830 között volt ilyen.

“Ha elfogadjuk a történelmi tapasztalatokat, nyugodtan állíthatjuk: ha a gyenge naptevékenység hosszabb ideig elhúzódik, az globális lehűléshez vezet a troposzférában. Ez a Föld légkörének legalsó része, ahol mi is élünk.” – mondta Dorian.

A napfolttevékenység csökkenésnek egyéb súlyos következményei is lehetnek. Ilyenkor például megnő a kozmikus sugárzás szintje, és azt már kimutatták, hogy ez roncsolhatja az űrhajósok DNS-ét. Dorian szerint viszont ez nemcsak rájuk nézve jelent nagy kockázatot: a kozmikus sugarak ilyenkor viszonylag könnyen eljutnak a Belső-Naprendszerbe.

További kockázatot jelent, hogy ilyenkor megnő az extrém ibolyántúli sugárzás (extreme ultraviolet radiation, EUV), ami lehűtheti a Föld felső légkörét. Bár ez csökkentené a légellenállást, és így a műholdak könnyebben pályán maradhatnak, a Föld körül felhalmozódna a keringő űrszemét, és ez az űrhajósok életét veszélyeztetné.