Rózsa Bál

Új rendezvénnyel gazdagodott a nyári Budapest

Üdítő színfoltot jelentett az idén első ízben megrendezett Rózsa Bál, amelyet a Duna-parti Marriott szállodában augusztus 27-én rendezett meg a Rózsa PR Ügynökség. A rendkívül gazdag program mellé bónuszként a bál vendégserege megkapta az éppen a bál idejére halasztott tűzijátékot, amit a Marriott bálterméből és teraszáról élvezhettek. A bizalom bálja volt ez – nyilatkozott a rendező: akik ismerik az ügynökség korábbi báljait, azok azért voltak jelen a rendezvényen, akik pedig az ügynökség „elsőbálozói” voltak, azok pedig – elolvasva a báli honlap ajánlatát – bizalmat szavaztak. Egyik tábor sem csalódott és mindenki várja a jövő évi folytatást.

Budapest Táncművészeti Stúdió
Pásztor Anita divattervező, tulajdonos modelljei gyűrűjében
Rózsa B. György, a bál rendezője
Rózsák a Rózsa bálon: Bresztyenszky Éva,
Szaka József feleségével, Lőrincz Annával, ZsUD festőművész és Luigino Bottega life coach és szerző
Megosztom