A Hetz-Theater esetében egy kétezer nézőt befogadó intézményre gondoljunk, melyben oroszlánok, medvék, farkasok, szarvasok és bikák léptek menetrendszerűen porondra, és vívtak egymással, a „heccmester”-rel vagy felajzott vérebekkel élethalálharcot. Sebastian Tuschl tulajdonos úrral 1796-ban bontatta le az építményt a városi tanács. A kiváltó ok nem az állatvédelem, hanem az intézmény tűzveszélyessége volt. Ha képzeletünk segítségével az 1800-as évek elejére ide, a mai Bajcsy-Zsilinszky út közepén álló kis dombra visszaröppenünk, és dél felé kémlelünk, éppen leomlani látjuk a történelmi méreteit végleg kinövő Pest középkori falát és városkapuit. A körkörösen terjeszkedő, leendő főváros rohamos fejlődésnek indul ekkor, és a lakosság létszáma is robbanásszerűen megnő.
Az itt kialakuló új városrész, a Lipótváros egyik gazdag polgára, Zitterbarth János, kis kilátódombunk tetején átmeneti templomot építtetett az 1817-ben alig ezer hívővel megalakult lipótvárosi plébánia számára. Mi sem volt természetesebb óhaj, mint egy „nagyvárosra” méretezett, nagyobb befogadóképességű templom építése. Az istenháza építése érdekében már az 1810-es években gyűjtés indult, a konkrét kivitelezési munkálatok viszont csak évtizedekkel később, 1851 augusztusában indulhattak el. Szimbolikus jelentőség is járult közben e helyhez, hiszen enyhén kiemelkedett a Duna-menti pesti síkságból, utolsó menedékül szolgálva sokaknak az 1838-as nagy árvíz pusztításakor. Egy hálaadó istenháza, a megmenekülés mauzóleumának terve rajzolódott ki a pesti városháza tanácstermében. A megbízást az esztergomi és egri székesegyház alkotójaként már híressé lett és bevált Hild József pesti választópolgár és építész kapta. Hiába készültek viszont már 1845-ben el a tervek, és kezdték meg a földmunkákat 1846-ban, az ünnepélyes alapkőletételre 1851-ig kellett várni. Közbejött a 48-as forradalom és szabadságharc. A munkálatok folytatására megkapja Hild a Városi Tanács megbízását, és így eredeti tervei szerint folytatódhat a klasszicista Bazilika hellenisztikus formavilágának megvalósítása.
A templom kupoladobja ez idő tájt még csak 51,52 m magasságig épült meg, de csaknem dupla oly magasra tervezte a mester. Ember tervez, Isten végez, mondja a szólás, és a budapesti építkezések tekintetében ez fokozottan igaz. A nagy lendülettel újraindult építkezés tudniillik szakadatlan pénzhiányban szenvedett, és folytonosan leállt. A hatalmas vállalkozás részmunkáit kivitelező kőfaragók, szobrászok, kőművesek, ácsok sztrájkkal fenyegetőztek – még ha a munkabeszüntetést akkor még nem is így hívták –, mert hónapok óta nem kapták meg a fizetségüket. Hild a kiegyezés évében – 1867-ben – elhunyt, haláláig lelkiismeretesen vezette a tőle független okokból akadozó munkálatokat. A kor másik kiemelkedő építésze, Ybl Miklós áttekintette az építkezés éppeni állását, és komoly hiányosságokat állapított meg, amelyekre igyekezett a városi döntéshozók figyelmét felhívni. Nyilvánvalóvá vált, hogy nem a tervezett minőségű anyagokat használták fel az építkezésen, kivitelezési és statikai hibák is felmerültek. A már felfalazott kupola veszélybe került, a féloldalas terhelés és a pillérek egyenlőtlen süllyedése miatt. Ybl repedéseket is észlelt. és kénytelen volt életveszélyesnek minősíteni a félkész kupolát. Hazánk és fővárosunk történetét ismerve ne álmélkodjunk, hogy senki sem vette Ybl „károgását” komolyan.
Jóllehet a mester azonnal hozzálátott a hibák elhárításához, csak egy súlyosabb szerencsétlenséget tudott megakadályozni. 1868. január 22-én valóra vált az Ybl-jóslat, bedőlt a kupoladob. A katasztrófa bekövetkezte után – mi sem természetesebb – egy állami vizsgálóbizottságot állítottak fel a felelősök felkutatására. Aligha lehet kétsége a kedves olvasónak, a bizottság „hatékonyságát” illetőleg. Nem sikerült egy fia felelőst sem megnevezni és felelősségre vonni. Három hosszú évig tartott a törmelékeltakarítás és a visszabontás. Ybl Miklóst felkérték a teljes építési terv átgyúrására, egyben a munkák műszaki vezetésére. Hild klasszicizmusa így egészült ki Ybl – megerősített alapokra tervezett – akkor éppen igen divatos neoreneszánszával.
Közben a Sugárút, a későbbi Andrássy út megépítéséről is döntést hozott az Országgyűlés, és vele párhuzamosan egy új városfejlesztési koncepció is szükségessé vált. Ne feledjük, 1873-ban egyesült Buda, Óbuda és Pest. 1874-ben már Budapest székesfőváros új, világvárosi arculata volt a tét, és az építendő Sugárút tekintetében a Bazilika komoly bonyodalmakat jelentett. A logikus elképzelés, hogy a Lánchidat és a Sugárutat összekössék, a Bazilika elhelyezkedése miatt megbukott. A másik nem kevésbé lényeges – bár nem technikai jellegű – szempont a Bazilika tervezett szimbolikus monumentalitása, mellyel kvázi Budapest emblematikus épületeként is szolgált volna. Ezt a szerepet először a mindenkit bámulatba ejtő – szintén Ybl-épület – Operaház vette át nem hivatalosan, hivatalosan pedig a millenniumi ünnepségekre felavatandó Parlament lett a preferált városjelkép. Magától értetődő módon változott így meg – a hosszúra sikeredett építkezés alatt – a Bazilika által betöltendő szerep. Ybl feladata volt amúgy is a Sugárút stílus-meghatározása, valószínűleg ennek tudatában gondolhatta újra Hild eredeti terveit, és tervezte át az épületet az új stílusirányzatnak és a város követelményeinek megfelelően.
A vezérgondolat, hogy a Bazilika jelentőségteljes és lenyűgözően monumentális legyen, megmaradt. 1891-ben bekövetkezett haláláig Ybl korrekten ellátta mind a tervezői, mind a művezetői feladatkört, nem hagyott csontvázakat a szekrényben. Az épületbelső véglegesítése és a díszítőmunkálatok Kauser Józsefre maradtak. Kauser, a templom harmadik építésze, szintén lelkiismeretes mesterember volt. Hild klasszicizmusát és Ybl neoreneszánszát neobarokk belső elemekkel szándékozta kiegészíteni, de hogy autentikus helyről merítsen ihletet, itáliai tanulmányútra utazott. 1905-re készen állt a Szent István-bazilika a felszentelésre, ötvennégy esztendei kemény és időnként válságos építő- és újraépítőmunka után, s valóban harmonikusan kapcsolódtak a különböző stíluselemek egymáshoz, építőik szelleméhez és az azóta felnövekedett városhoz. A hivatalos zárókő-elhelyezés méltóságát 1906. december 8-án I. Ferenc József császár és király emelte jelenlétével. Budapest életében nem a Bazilika az egyetlen épület, amelyet kétszer-háromszor kellett felépíteni a legkülönbözőbb sorscsapások miatt.
A második világháborút és Budapest ostromát a kupola nem tudta átvészelni, így harmadszor is fel kellett építeni. Az utolsó általános felújítás majd húsz évig tartott (1985–2003), de láthatóan megérte. A Szent István név egyébként nem az eredeti elképzelés, egy későbbi fejlemény. Eredetileg Szent Lipót, a Habsburgok házi szentje lett volna a Bazilika mennyei mentora, mint ahogy eredetileg Lipótvárosé is. A millennium nemzeti mámorában viszont az államalapító Szent István kapta a névadás méltóságát, a felszentelés az ő nevére történt. Természetes volt ezek után, hogy I. István mumifikálódott jobb kezét, a „Szent Jobb”-ot is itt helyezték el 1971-es hazatérte után. A Bazilika impozáns méreteivel – belső tere 87,4 méter hosszú és 55 méter széles – a főváros legtöbb, nyolcezer személyt befogadó temploma. A végül szerencsésen újraépült kupola magassága jelképesen 96 méter. Az adat utalás a honfoglalás évére, 896-ra. Ezzel a méretével a Bazilika a város legmagasabb egyházi építménye, amelynél magasabbat építeni Budapesten a mai napig nem engedélyeztek.
„Ego sum via, veritas et vita” – fogad minket a felirat a templom homlokzatán. „Én vagyok az út, az igazság és az élet”– egy Bazilika egyházi jelentőségéhez illő mottó, pedig ami az építészeti kategóriákat és elrendezést illeti, nem „bazilika” lenne a korrekt meghatározás. Belépünk, és egy szokatlan baldachinos főoltár fogad, nem feszület, Madonna vagy bibliai részlet ékesíti, hanem a névadó Szent István carrarai márványból készült szobra. Ez a megoldás annyira eltért a katolikus egyház megszokott normáitól, hogy a pápa engedélye szükségeltetett a megvalósításhoz. Az épület méreteihez illő hatalmas orgona leghosszabb sípja 10,5 méter, a legrövidebb is különleges, csupán 6 milliméter hosszú. A turistatömeg szakadatlan hömpölyög a Szent István téren és a Bazilikában, mely eltérően a legtöbb turisztikai látványosságtól még ingyen látogatható. Sokunk, a város lakói ennek ellenére még fent sem voltunk a kupola körkilátójában, igaz, oda már csak belépővel jutunk.
Használják ki a „szezont”, amíg a kilátó nyitva tart, és nézzék meg a főváros panorámáját, ahogy sem Hild József, sem Ybl Miklós életében nem láthatta.
