Józsefváros Operája

A kiegyezés utáni Magyarországon azon nyomban felmerült az igény egy az osztrák császárvároshoz hasonlítható fővárosra, kvázi világvárosra. Az ehhez szükséges intézkedéseket és kellékeket bécsi, párizsi, berlini minták nyomán azonnal meg is határozták. Budapestté egyesült Pest, Buda és Óbuda, és ezzel párhuzamosan óriási építkezések kezdődhettek. A nemzeti kultúra, az udvari, az állami és társasági reprezentáció elemeként kiépült a Városliget, a Sugárút, a későbbi Andrássy út, és mint igen sürgető társadalmi igény a Magyar Királyi Opera. Figyelemre méltó volt a zene és a próza szétválasztása, így épült fel párhuzamosan a Népszínház is, megfelelve a különböző társadalmi és műveltségi rétegek eltérő kulturális igényének. Az arisztokrácia és a nagypolgárság az Operát tekintette sajátjának, míg a kispolgárság a Népszínházban érezte magát otthon. A feltörekvő középosztály és az értelmiség a Nemzeti Színházat vette szellemi birtokba.

Az idén 130-ik születésnapját ülő Magyar Királyi Opera az alkalomhoz illő ünnepélyességgel nyitotta első szezonját 1884-ben. Ybl Miklós neoreneszánsz operaházának megnyitóján maga I. Ferenc József is megjelent. Ki hitte volna akkor, hogy a „boldog békeidők” konjunktúrája és a megerősödő pesti kispolgárság kultúréhe már nagyon hamar kikövetel magának egy másik, még nagyobb dalszínházat?

Pár politikai és szociális kitétellel, azonban ingyen bocsátott a székesfőváros telket a népkulturális vállalkozás rendelkezésére. Az egyébként magántőkéből megvalósuló építkezés vállalt kötelességei lettek, hogy például az előadások nyelve csak magyar lehet, hogy állandó magyar színtársulatot kell szerződtetnie, és hogy különös tekintettel kell lennie magyar szerzők műveinek bemutatására. A jegyek árait is a középosztályhoz kellett igazítaniuk, a Királyi Operáénak tört részét tehették csupán ki. 3 koronába került a legdrágább belépő, de a kakasülőn már 50 krajcárért operaélményhez lehetett jutni.

Hazánkra oly jellemző módon harmadik neve van az akkori Tisza Kálmán térnek, ahol – a mai II. János Pál pápa téren – alig háromnegyed év alatt épült fel Budapest legtöbb nézőt befogadó színháza 1911-ben. Ahogy a dalszínháznak helyet adó tér, úgy az intézmény is többször nevet és profilt változtatott. Az épület tervezőit – Jakab Dezsőt és Komor Marcellt – az az elv vezérelte, hogy az operaműfajt népszerűsítendő „Népopera” névhez minden tekintetben hű, nagyszínpadi művek befogadására alkalmas, a nagyközönséget vonzó, de gazdaságosan működtethető épületet kapjon Budapest. A 3167 férőhely az Andrássy úti Operáénak mintegy a duplája volt, de mind az újszerű, trapéz alakú nézőteret, mind az akusztikát is sokan jobbnak tartották. A szecessziós – az art deco talán találóbb – épület homlokzatát sajnos többszöri változtatás sújtotta. A görög oszlopok, a timpanonszerű tetőszerkezet és a figurális frízek nemcsak hogy eltűntek, de a stílusokban kevésbé tájékozott és járatos néző akár a hatvanas évek szocreáljának is hihetné a folyamatos átépítések eredményét. Megmaradt azonban az egyetlen boltozattal lefedett amfiteátrumszerű nézőtér, amely 40 méter széles.

A Népopera műsortükre is igen változatosan alakult a történelem során. Az első igazgató, Márkus Dezső klasszikus nagyoperákat, baletteket, de gyakran kitűnő prózai műveket is szerepeltetett. Márkus operettelőadásokat sem utasított el, főleg, amikor a színház hanyatlásnak indult, s végül tönkre is ment. Az új bérlő már lényegesen felhígította a minőségi szemléletet. Könnyed daljátékok váltottak operetteket Beöthy színházában. 1921-től újabb változás állt be három évad erejéig. A klasszikus opera tért vissza a – már – Városi Színház falai közé, sőt a színház az Operaház mellékintézményévé vált Ábrányi Emil vezetése alatt. Közben, változtatások során 2206-ra csökkent az ülőhelyek száma. Több bérlő és tulajdonos próbálkozott egymást követve, váltakozó sikerrel, az utolsó, Föld Aurél 1940-ben vált fizetésképtelenné. A háborút Magyar Művelődés Háza néven vészelte át a színház, hogy ’46-ban moziként fogadhasson ismét nézőket. Két évvel később már újra Városi Színház működik itt, mígnem 1951-ben, egy komoly átépítés után az Operaház veszi át ismételten az épületet. Erkel Ferenc nevét 1953-ban veszi fel a színház.

Az Erkel Színház szerényen húzódik meg ma Józsefváros Körúton túli területén, de a múltja inkább a Palota-negyedre predesztinálná. A Monarchia idején született, többször átalakított Népopera egy teljes magyar történelmi évszázadnak adott helyszínt és fedelet. Prózai színházon túl operát, operettet, balettet, musicalt, kamara-, dzsessz-, nagyzenekari és könnyűzenei koncertet is élvezhetett itt a nagyérdemű. De volt itt passiójáték, irodalmi és dalest, bokszmecs, divatbemutató, punkkoncert, nóta- és néptáncműsor is az évek során, sőt 1944 őszén itt követtek el robbantásos merényletet a Nyilaspárt nagygyűlése ellen. Azt a sajnálatos, és 70 éve történt tragédiát is itt kell megemlíteni, hogy a Népszínház építőjét, Komor Marcellt 67 évesen egy nyugat irányába hajszolt halálmenetben lőtték agyon a nyilasok.

Egy éve nyílt meg ismét az Erkel Színház, miután 2007-ben biztonsági okokból be kellett zárni. A megroggyant tetőszerkezete miatt a statikusok az épület bontását is szóba hozták mint legracionálisabb megoldást, ám szerencsére a józan ész és a felújítás elgondolása kerekedett felül. A próbamegnyitót 2013. március 1-jén celebrálta a Magyar Nemzeti, a Győri és a Pécsi Balett közösen. A Magyar Opera napján, 2013. november 7-én aztán, a névadó Erkel Ferenc magyar himnusza eredeti hangszerelésének hangjai mellett, véglegesen visszakerült az Erkel Színház a főváros kulturális térképére. A mester 203. születésnapján négynapos fesztivál vette kezdetét, amelynek keretében az „Erkel” mint a Magyar Állami Operaházzal azonos jogokkal felruházott társszínház és kulturális közösségi szintér csatlakozott a honi zenekultúra vérkeringéséhez.

Műsorinformációkért keressék fel a www.opera.hu/hu/erkel web-oldalt. Kellemes és élménygazdag szórakozást!

Surányi j András