Célcsoport: A NŐ

Amikor először találkoztam Prókai Évával, az Amnesia alapító-tulajdonosával, akkor ezt a választ kaptam a banális és valószínűleg igen gyakran feltett kérdésre, amely így hangzott: Ki a célcsoportja az Amnesiának?

„Adott egy magyar divatmárka, amely nem másnak kínál öltözékeket, mint „A NŐ”-nek. Csupa nagybetűvel.”

Úgy gondoltam, utánanézek ennek a magabiztos kijelentésnek. A Podmaniczky utcában található, elegánsan berendezett nagykereskedésben kerestem  választ a kérdésemre. Sorra végignézve a fogasokon függő ruhákat és belesve a kulisszák mögé próbáltam elképzelni, vajon ki is lehet ez A NŐ, akinek az itt megálmodott, valóra váltott öltözékeket készítik?

Dolgozó, karrierjét építő hölgy, aki értékeli a szépet, a minőséget?

Számára az exkluzív vonalban rejlenek a titkok: suhanó selymek, variálható business-kosztümök vagy éppen aprólékosan kidolgozott blúzok formájában. Neki fontos, hogy az első pillantásra kiderüljön, tudja, mit jelent a stílus. Ismeri és követi a legutolsó nemzetközi trendeket, amelyet saját képére formál. Szereti a tehetséges dizájnerek által megálmodott ruhákat, amelyekből az Amnesia kínálatából jó érzékkel meg is találja a legszebbeket.

Bulizós, szexis bombanő?
A strasszos, feliratos, feltűnő darabok a márka legjobban bevezetett védjegyei közé tartoznak. Ezekben nem lehet és nem is akarnak elbújni viselőik. Ők azok, akik szeretik gyakran váltogatni, lecserélni ruháikat újabb és újabb darabokra. Nem félnek megmutatni alakjukat, és boldogan viselnek akár bőr, lakk vagy éppen feltűnő mintás összeállításokat, kihívó, olykor vicces feliratú felsőket. A hetente frissülő pronto moda cég ezért is a kedvencük a kezdetektől fogva.

Kislány? Tizenéves iskolás?
Ő is lehet, hiszen az Amnesia jeans vonalából szívesen és változatosan öltözködnek a tinik. De megemlíthetjük a budapesti amerikai iskola tanulóit, akik évek óta választják innen a ruháikat. Mostanság pedig a divatblogger lányok is egyre gyakrabban tűnnek fel Amnesia-szettekben. Összeállításaikat gyakran utánozzák olvasóik és követőik. Rafinált szabású farmerok, vagány dzsekik, vicces kötött sapkák és pihe-puha pulóverek szerepelnek kívánságlistáikon. Ők az a generáció, akik már úgy nőttek fel, hogy akár anyukájukon, akár a tévében szereplő hírességeken is Amnesiát láttak. Tudják, mit akarnak, és bátran vállalják stílusukat, de szívesen újítanak is..

Celeb vagy televíziós sztár az Amnesia nő?
Ez is lehetséges, hiszen a márka éppen egy valóságshow-nak köszönhette hírnevét. Évek óta rendszeresen öltöztetnek műsorvezetőket, celebeket, akár a hétköznapokban is. Csak a legismertebbeket említve: Görög Zita műsorvezető-színésznő, Pintér Adrienn ADA műsorvezető, Rába Tímea egykori szépségkirálynő, műsorvezető, valamint Hódi Pamela és Takács Zsuzsa az Édes Életből egyaránt a márka ruháit választja. Sok-sok lánynak az Amnesia felirat egyet jelent azzal az ígérettel, hogy egyszer ő is híres lehet. Idén pedig Miss World Hungary 2014, azaz Kulcsár Edina képviseli-viseli majd az Amnesia ruháit a nemzetközi felkészítő táborban.

Híresség, aki művészetével, közéleti munkájával, eredményeivel elkápráztatja a közönséget?
Számtalan ismert és elismert hölgy választja az Amnesiát. A legújabb kollekciók darabjait viseli Szinetár Dóra, Farkasházi Réka, Mahó Andrea és Rubint Réka.

Tehát milyen „A NŐ”, akihez az Amnesia szól?
Sokszínű, izgalmas, kreatív és érzékeny. Akárcsak Prókai Éva, aki sokszor a megérzéseire hallgatva fejleszti, formálja tovább a céget. Fontosnak tartja, hogy ne csak kövesse a divatot, hanem újabb és újabb ötletekkel előbb járjon, mint ami éppen, elfogadott, megszokott. Szinte elsőként kezdett fiatal, nagyon tehetséges tervezőket foglalkoztatni úgy, hogy egy kiemelt márkavonalát bízta rájuk. Azóta is sokan alapozták meg az Amnesiánál a tudásukat, és árnyalták a márka stílusát még változatosabbá. Jelen pillanatban is újabb terveken dolgoznak, amivel még több és frissebb tehetséget vonhatnak be a cég munkájába. Az online felületeken szintén egyre erőteljesebben kíván jelen lenni az Amnesia, hiszen a hölgyek is egyre több időt töltenek a világhálón – legyenek fiatalok vagy éppen az érettebb korosztály tagjai. Sikeres Facebook oldalukon naponta látják el tanácsokkal, információval az éppen megjelenő kollekcióikról követőiket. Hamarosan újabb felületen is megjelennek majd, legyen szó a blogoszféráról vagy a hamarosan teljes egészében megújuló weboldalukról.

Winter

Megosztom