Hirdetés

Kulcsár Krisztián nem mond le a budapesti olimpiáról

Google Plus

Jogász és közgazdász, amellett vívóvilágbajnok és sportdiplomata a MOB új első embere

Május 2-án elnököt választott a Magyar Olimpiai Bizottság: a pozíciót eddig betöltő Borkai Zsolt és a volt MOB-főtitkár Szabó Bence is pályázott, a befutó azonban egy harmadik, a voksok zömét besöprő Kulcsár Krisztián, a Nemzetközi Vívószövetség, a FIE sportigazgatója lett, aki versenyzőként két-két világ- és Európa-bajnoki aranyat, s két olimpiai ezüstöt is nyert. Svájci munkáját és tisztségét feladva tért haza, hogy átvegye a honi ötkarikás testület irányítását.

Mennyire érzi már otthon magát a MOB Csörsz utcai főhadiszállásán? Egyáltalán: túl van a visszaköltözésen?
Gyakorlatilag megválasztásom, vagyis május eleje óta itt vagyok az irodában, a belakás fázisán túljutottam. Eddig Svájcban dolgoztam, ingáztam Lausanne és Budapest között, mivel a családom, feleségem és három gyermekünk végig itthon volt. Az elmúlt hónapban négy-öt alkalommal jártam kinn, de most már ennek is vége, június végétől végleg idehaza dolgozom.

Budapesten jobb, mint Lausanne-ban? Másképpen fogalmazva: mért hagyta ott egy sportági világszövetség sportigazgatói tisztét, mi motiválta a váltásban?
Jómagam nem nagyon tudok annál ösztönzőbb célt, mint hogy a MOB-ban vezetőként dolgozzam, még inkább, hogy vezessem! Szívvel-lélekkel dolgoztam a FIE-ben, közel állt hozzám, mondhatom, hogy imádtam, ennél is nagyobb vonzereje van azonban annak, ha az ember az egyetemes magyar sportért a MOB elnökeként tehet. Számomra most jött el ez a lehetőség. Az ambíció megvolt, a döntésem pedig a váltást illetően akkor véglegesült, amikor tudatosult bennem, hogy nem irreális álom, hanem reális cél a MOB elnökének lenni.

Mit szólt hozzá a Nemzetközi Vívószövetség orosz elnöke, s persze mindenekelőtt hogyan fogadta a család a „hazatelepülési” szándékot?
A jelentkezésemet elsőként a családommal beszéltem meg, örültek, azt, hogy úristen, inkább akkor mondták már, amikor megválasztottak... A FIE-t irányító Aliser Uszmanov pedig, amikor megtudta tőlem, hogy pályázni kívánok, rögtön támogatásáról biztosított, bátorított. Elnökké választásomat követően pedig, miután gratulált, jelezte: győzelmemre úgy tekint, mint egy kicsit a saját és sportága sikerére, szerintem teljes joggal. Lausanne-ban leszögezte azt is: az én kapcsolatom a vívással és személyesen hozzá mindig különleges volt, és az is marad.

Az ismerkedés szakasza még nyilván tart, mégis: mit kapott, mi várta a MOB-ban?
Távoli képem volt a Magyar Olimpiai Bizottságról, nem mondhatom, hogy kívülről-belülről tökéletesen ismertem a működését. A kép, ami fogadott, úgy festett, hogy van egy jól dolgozó apparátus, amely mindent megtesz, hogy az elvárásoknak megfeleljen, miközben némileg érzékelhető volt nála az az árnyék, amely a MOB-ra rávetült Rió, a tavaly nyári olimpia óta. Ugyanakkor már most érzékelhető a változás, nagyobb az aktivitás, erőteljesebb az arra irányuló törekvés, hogy élőbb legyen a kapcsolatunk a sportszakmával, a szövetségekkel, a klubokkal. Ez a folyamat zajlik, de el fog tartani egy ideig nyilván, amíg minden a helyére kerül, s én is érdemben megismerkedem a szövetségek napi szintű működésével, ügyeivel, ez nem megy máról holnapra. A legfőbb teendők egyike a stratégiakészítés, a forrásszerkezet kialakítása, a szponzori megállapodások egységesítése. Ami utóbbiakat illeti, az eddigi, ahogy esik, úgy puffan jellegű megállapodások helyett úgy kell működtetni a MOB és a támogatói közötti kapcsolatokat, hogy azok valamifajta stratégiára alapozva valósuljanak meg.

És máris itt vagyunk az anyagiaknál... Az új, néhány hónapja elfogadott sporttörvény rendelkezései nyomán zsugorodott a MOB hatáskörét, létszámát illetően egyaránt, kevesebb állami pénzt kap, szerepe, mozgástere szűkült.
Magyarországon a sport stratégiai fontosságú ágazat, az ide áramló források nem csökkentek, de annyi változás történt, hogy ennek a menedzselése már nem a MOB kezében van, hanem az illetékes minisztériuméban, az Emmiében. Viszont a következő olimpiai játékokon is közös lesz a felelősség. Ha - ne adj isten - a hajó süllyedni kezd, értelmetlenné válik másokra, egymásra mutogatni, mert a hajón mindketten rajta vagyunk. Az a fontos, hogy az egyes programokhoz kapcsolódó sportszakmai döntéseknél, azok megszületésében mi ténylegesen be tudjuk tölteni a szerepünket úgy, ahogy a sporttörvény előírja. Mi ajánlunk, mi teszünk javaslatot, de vissza is kell, hogy köszönjön a munkánk. Optimizmusra ad okot a konstelláció, a sportirányítás felállása, nincs akadálya, hogy vezetői szinten a MOB és a sport-szakállamtitkárság együttműködjön.

Mindazonáltal a MOB elnökének a munkáját – mert ez ügyben nincs új a nap alatt - az olimpiai sikereken-kudarcokon keresztül ítélik meg idehaza, akár tetszik, akár nem. Ha sikeresek a magyarok az ötkarikás játékokon, akkor a MOB elnöke is sikeres ember, kudarc esetén viszont nagyon nem az...
Ez így van. Nekem személyes eredményfelelősségem van, az a dolgom, hogy igen is érvényre tudjam juttatni azokat a szakmai szempontokat, amik szükségesek ahhoz, hogy a munka jó irányba menjen, s teljesen mindegy, hogy ha nincs eredmény, ha nem sikerült, mért nem sikerült. Ez a realitás, tisztában vagyok vele.

Rióban tavaly nyáron nyolc aranyat nyertünk három ezüst és négy bronz mellett, viszont az érmeket mindössze négy sportág hozta...
Bár lenne ennyi aranyunk Tokióban! Én a magam részéről azonnal aláírtam volna Rió előtt ezeket az eredményeket. Ha viszont azt nézem, hány sportágat fedett le ez az éremmennyiség, a helyzet már nem annyira jó. Én akkor lennék elégedett, ha legalább azok a sportágak, ahol megvannak évtizedes hagyományaink, hosszú távú versenyképességet biztosítanának nekünk nemzetközi viszonylatban is, ha hagyományos sikersportágaink tudják az eredményeket hozni ezután is. De boldogsággal igazán az töltene el, ha azokban a sportágakban, ahol meg hagyományosan gyengébbek vagyunk, vagy az új olimpiai sportágakban is valami el tudna indulni. Ehhez képest nagyon nem lehetek elégedett egyes sportágak utánpótlásbázisainak edzői állományával, az igazolt versenyzők számával, nemzetközi eredményességével.

Szűk két hónappal 46. születésnapja előtt választották meg a MOB elnökének. Bemutatná magát?
Viszonylag kiegyensúlyozott eddigi pályám a tekintetben, hogy amennyire szorosan kötődtem világéletemben a sporthoz, ugyanannyira komolyan vettem a tanulmányaimat is a civil életemben. Két pályán mozogtam 2014-ig, amikor is főállásban elszegődtem a sportba, s a FIE sportigazgatója lettem. Jogász és közgazdász vagyok, dolgoztam a bankszektorban, voltam vezérigazgatója egy gazdasági társaságnak, ezzel párhuzamosan zajlott a tanulás és munka mellett a vívó pályafutásom. Először mint versenyző két év kihagyással 2008-ig voltam a páston, közben elkezdtem a sportvezetői, nemzetközi sportdiplomáciai életemet is 2004-ben. Párhuzamosan voltam egy ideig válogatott vívó és képviseltem a magyar vívószövetséget a nemzetközi szövetségben, ahol később több bizottságban voltam választott tisztségviselő. Fontos szempontom volt, hogy ne a bankárok közt legyek a legjobb vívó, és ne a vívók között a legjobb bankár, ebben foglalható össze, mennyire vettem mindkét dolgot komolyan. Amikor a BOM, a Budapesti Olimpiáért Mozgalom annak idején elindult, működőképes kapocs voltam a vállalati szférát képviselő üzletemberek és az élő sport között. Ami meg a sportos részt illeti, ténylegesen azok közé tartozom, akik gyerekkoruktól ebben a közegben szocializálódtak. Széles a sportágak köre, amelyek az én családomat lefedik: válogatott kosárlabdázó volt az édesapám, nevelőapám, Móna István öttusázó olimpiai bajnok, a nagybátyám, Kulcsár Győző pedig vívó olimpiai bajnok, úgyhogy nem lehetett kérdés, hogy a sport az életem részévé válik.

És hol van a „sportrészben” a Kulcsár-família többi tagja?
Feleségem most már ”külsős”, bár sportszerető, s az iskolában sportolt. Két lányunk – egyik 18 és fél, a másik 17 esztendős - kosarazott, majd vívott, most 14 éves fiunk is vívó lett, de már csak a két kisebbik gyerek műveli, a legidősebb abbahagyta.

Akad, a vívás mellett, kifejezetten kedvenc sportja a MOB elnökének?
Alapvetően közel állnak hozzám, amiket csináltam, a víváson túl az úszás, az öttusa, továbbá a kosárlabda, de már annyi eseményre járok, hogy igazából mindegyiket kedvelem. Foci? A válogatott meccseket szívesen nézni, jobban érdekel, mint a klubcsapatok küzdelmei.

Sajátos tény: kevéssel az után lett a MOB első embere, hogy Budapest visszalépett, s nem indul harcba a 2024-es ötkarikás játékok házigazdájának tisztéért. Hogy élte meg a döntést?
Rosszul. Ezért is szerencsés fordulat talán ebben a helyzetben, hogy személyemben olyan elnöke van most a Magyar Olimpiai Bizottságnak, aki abszolút olimpiapárti. Én mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy megteremtődjenek azok a feltételek, amik alapján a döntéshozók majd megint arra a következtetésre tudnak jutni, hogy érdemes olimpiát rendeznünk. Ehhez persze társadalmi támogatottságra is szükség van, ezért népszavazásnak kell határoznia arról, hogy valamikor pályázzunk. Én azonban nem tudok és nem is akarok mást képviselni, mint a rendezés lehetőségét.

Jancsó Kornél
Fotók: Szaka József

Képek

Kulcsár Krisztián nem mond le a budapesti olimpiárólKulcsár Krisztián nem mond le a budapesti olimpiárólKulcsár Krisztián nem mond le a budapesti olimpiárólKulcsár Krisztián nem mond le a budapesti olimpiárólKulcsár Krisztián nem mond le a budapesti olimpiárólKulcsár Krisztián nem mond le a budapesti olimpiárólKulcsár Krisztián nem mond le a budapesti olimpiáról

Google Plus

Galéria

Kulcsár Krisztián nem mond le a budapesti olimpiáról
  • Kulcsár Krisztián nem mond le a budapesti olimpiáról
  • Kulcsár Krisztián nem mond le a budapesti olimpiáról
  • Kulcsár Krisztián nem mond le a budapesti olimpiáról
  • Kulcsár Krisztián nem mond le a budapesti olimpiáról
  • Kulcsár Krisztián nem mond le a budapesti olimpiáról
  • Kulcsár Krisztián nem mond le a budapesti olimpiáról
  • Kulcsár Krisztián nem mond le a budapesti olimpiáról

Hirdetés